Tűkön ülnek a kkv-k: beruházások függenek az EU-pályázatok kiírásától

Tíz kkv-ból hat hallott már az új EU-s pályázati ciklusról, minden negyedik vállalkozás pedig tervezi is pályázat beadását az uniós támogatások elosztását végző Széchenyi 2020 programban – derül ki a Budapest Bank kutatásából.1 A pályázók 58 százaléka 50 millió forint alatti összegre pályázik majd; legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre fordítanák a pénzt.

Kutatásban vizsgálta a Budapest Bank a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) részvételi szándékait a Széchenyi 2020 programban, amely a jelenlegi, 2014-2020-as EU-támogatási ciklusban elérhető forrásokat osztja el. Bár a program ismertsége még nem teljes körű, a megkérdezett kkv-k 60 százaléka hallott már a pályázatok közelgő kiírásáról, 25 százalékuk pedig tervez is pályázni a Széchenyi 2020 keretében. A tervek alapján a most kezdődő pályázati időszakban kicsit magasabb lesz a résztvevő cégek aránya, mint az előző ciklusban: 2007 és 2013 között a kkv-k 22 százaléka pályázott forrásra az Új Széchenyi Terv, vagy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, és a résztvevő vállalkozások 85 százalékának volt nyertes pályázata. 


Pályázást tervező cégek aránya a kkv-k körében és árbevétel-kategóriák szerint


Bázis: Teljes minta n=500


A Széchenyi 2020 keretében pályázók 42 százaléka csak egy, 38 százaléka pedig több, de legfeljebb öt pályázatot adna be. A pályázni tervező cégek 31 százaléka 10 millió forint alatti összeget, 27 százalék pedig 10 és 50 millió forint közötti összeget célozna meg. A vállalkozások 28 százalékánál a pályázási szándékhoz még nem kapcsolódik összegszerű elképzelés. Pályázati célként legtöbben a technológiafejlesztést jelölték meg (37%), de sokan gondolkodnak székhely- vagy telephelybővítésben (33%), valamint kapacitásbővítésben is (21%). 
 
Van, aki válogat, és van, aki egyáltalán nem kér az EU-pénzből
 
A pályázni tervezők 72 százaléka kizárólag vissza nem térítendő pénzre pályázna, 16 százalék visszatérítendőre is, míg 12 százalék esetében a pályázási szándék nem függ a támogatás típusától. 
 
A pályázásra készülő cégek beruházásaik értékének 81 százalékát EU-pénzből tervezik megvalósítani, e forrás híján ezen beruházások 60 százaléka elmaradna.


Azok a cégek, amelyek jelenleg nem tervezik pályázat beadását, leggyakrabban azzal indokolják a döntésüket, hogy nincs szükségük támogatásra (44%). Emellett sokan tartanak attól, hogy nem tudnák teljesíteni a pályázati feltételeket (27%), illetve, hogy nem lesz majd olyan pályázati témakör, amely releváns lehetne vállalkozásuk számára (24%).
 
Pályázni, de miből?
 
A pályázatok beadásához, illetve megvalósításához szükséges önerőt és előfinanszírozást a vállalkozások leginkább saját tőkéjükből kívánják biztosítani (54%). A cégek negyede a kereskedelmi bankok által értékesített és állami háttérrel rendelkező programokban is gondolkozik, így várhatóan a Széchenyi Kártya Hitelprogramhoz (13%), illetve az MNB Növekedési Hitelprogramhoz (12%) kapcsolódó termékek is népszerűek lesznek a pályázók körében. 


Miből tervezi finanszírozni a pályázati önerőt, illetve a megvalósítást?


Bázis: Pályázást tervezők: n=121


A cégek magabiztosnak tűnnek a finanszírozás tekintetében, hiszen a pályázást tervezők 54 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a támogatási előleg megérkezését sem várná meg a megvalósítás megkezdésével.
 
Kell a külső segítség a pályázatírásban
 
A pályázást tervezők közel kétharmada (62%) külső segítséget vesz majd igénybe a lehetőségek felkutatásához: főként a pályázati tanácsadó cégek hírleveleit (43%), a pályázatfigyelő internetes oldalakat (32%), illetve a Széchenyi 2020 program honlapját (29%) használják majd forrásként. A cégek 56%-a a pályázati anyagok összeállítását is másra bízza: 90% pályázatíró szakemberekre és tanácsadó cégekre, de vannak olyanok is (12%), akik könyvelőjüktől is szívesen fogadják ebben a segítséget.


Tervezi-e külső segítség igénybevételét a pályázat összeállításához

Bázis: Pályázást tervezők: n=121


 „Korábbi tapasztalataink azt mutatják, hogy azok a cégek, amelyek külső segítséggel vágnak neki a pályázásnak, jobban szerepelnek az eredményhirdetéseken. Ezért a Budapest Bank az önerő és a megvalósítás előfinanszírozásán túl a megpályázható források felkutatásában, a sikeres pályázatok összeállításában, sőt, igény esetén akár a megvalósításban is támogatja majd a kkv-kat a Széchenyi 2020 program során, erre a célra önálló projektirodát alakítottunk ki. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a források bőséges rendelkezésre állása mellett is figyelmeztessük ügyfeleinket, hogy csak valódi piaci igényre válaszoló, hosszú távon működtethető beruházásokba fogjanak bele” – mondta Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágvezetője.


Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás: