Tűpontosan közlekedő zöld traktorok lephetik el Magyarországot – állami támogatással

Táblagépről irányítható csúcstechnológiás gépek, műholdas helymeghatározás – csak két példa arra, hogy az átalakuló agráriumban milyen megoldások jelentek meg, amelyek segítségével hatékonyabbá vált az ágazat. Ráadásul most 250 millió forintos állami támogatásból kaphatnak az agrárvállalkozások digitalizációs fejlesztései újabb lökést, amely iránt jelentős az érdeklődés - közölte a magyar piac egyik legnagyobb agrárgép-forgalmazója, az AXIÁL. Ráadásul a high-tech agrárgépekben az Európai Űrügynökség támogatta magyar megoldással pontosabbá válik a műholdas helymeghatározás, így pedig egészségesebbek lehetnek az élelmiszerek is.

Tűpontosan közlekedő zöld traktorok lephetik el Magyarországot – állami támogatással

Szinte minden gazdasági ágazatban egyre nagyobb szerepet kap a digitalizáció és az automatizáció, sőt, azok a szektorok, cégek, amelyek nem tartanak lépést a fejlődéssel, lemaradnak, versenyképtelenebbé válhatnak. A mezőgazdaság is rákapcsolt, egyre inkább automatizálttá válik a szektor, sőt már az űrtechnológia is helyet kapott az ágazatban. Ma már gyakran táblaképekről irányítható gépek dolgoznak a búzatáblákon is és végzik például az aratást.

Az úgynevezett precíziós gazdálkodás pedig zöldebbé és hatékonyabbá is teszi a mezőgazdaságot, hiszen a szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált, szántóföldeken dolgozó gépekkel megtalálhatóak a legjobban termő pontok. Arról nem beszélve, hogy az élelmiszerek is egészségesebbek lehetnek azáltal, hogy a gépek nem permeteznek egy pontot többször.

100 milliárd jut a digitalizációra: nagy az érdeklődés

A mezőgazdaság digitalizációjához most állami segítséget is kaphatnak az agrárvállalkozások és gazdák. Az Axiálnál, az egyik legnagyobb mezőgazdaságigép-forgalmazónál például jelentős érdeklődést tapasztaltak a digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztésekhez július végétől elérhető állami támogatás iránt. A kormány ugyanis több mint a háromszorosára emelte a vidékfejlesztésre fordítható keretet, így a tervezett összeg 100 milliárd forintot tesz ki. A „Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása” című pályázat esetében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 250 millió forint lehet. A támogatási összeg 7 százalékát pedig precíziós, digitális szolgáltatásokra kell fordítani.

„A jövő egyértelműen a precíziós gazdálkodásé, az erre való átállás azért is fontos, mert így hatékonyabbá és fenntarthatóbbá válik a termelés, illetve a magyar agrárium versenyképessége is jelentősen nő. A pályázati összeget többek között traktorok, munkagépek, infokommunikációs eszközök vásárlására lehet fordítani. Az Axiálnál nagyon sok ajánlat ment ki mind erő- és munkagépekről, mind pedig a különböző eszközökről és a precíziós gazdálkodással kapcsolatos szolgáltatásokról” – mondta Umenhoffer Péter, az AXIÁL marketing vezetője.

Umenhoffer Péter szerint a mostani pályázattal jelentősen nőhet a precíziós gazdálkodást folytatók száma, hiszen akik már eddig is ezzel dolgoztak, most ki tudják terjeszteni a tevékenységüket, a bizonytalanok pedig kaptak egy lökést ahhoz, hogy belevágjanak és elinduljanak a digitalizáció útján.

Műholdakkal és űrtechnológiával lesznek egészségesek az élelmiszerek

Umenhoffer Péter kiemelte, hogy a precíziós gazdálkodásnak a legalapvetőbb eleme a műholdas helymeghatározás. A gépeknek a hatékonysága ugyanis nagyban függ a helymeghatározás pontosságától. Ha ez nem működik jól, nem stabil, akkor az az egész folyamatot alapjaiban veszélyezteti, hiszen pontatlan lesz a kormányzás vagy nem ott zárja el a vetőgépet a rendszer, ahol kellene. Ezért az AXIÁL - az Infobex Kft.-vel együttműködve, az Európai Űrügynökség anyagi támogatásával - megújította az országos lefedettségű, úgynevezett RTK korrekciós jelszolgáltatását, amely a mAXI-NET 2.0 nevet kapta.

Ez a hálózat ugyanis a földi navigációt biztosítja, amely a mezőgazdaságban használt automatizált gépeket segíti az akár centiméterre pontos helymeghatározásban. A „tűpontosan” közlekedő gépek – köztük traktorok, kombájnok – egy felesleges métert sem tesznek, így a károsanyag-kibocsátásuk is mérséklődik, ez pedig szintén nem mellékes dolog a fenntarthatóság szempontjából. Az augusztusra megújuló RTK korrekciós jel szolgáltatás országos lefedéssel GPS, GLONASS, az EU felügyelete alá tartozó Galileo, és BeiDou műholdas rendszerek kódjára épülő korrekciós jelet fog szolgáltatni.

A drónoknak és az önvezető autóknak is jó

A szolgáltatással pedig nemcsak a mezőgazdasági gépek, hanem például az önvezető autók és a drónok is pontosabban tudnak majd közlekedni. A városban közlekedő önvezető autónak ugyanis ugyanúgy műholdas helymeghatározásra van szüksége ahhoz, hogy kikerülje az akadályokat. Minél több műhold jelét látja a jármű, annál pontosabban tud közlekedni. Az új RTK korrekciós szolgáltatás pedig akár a duplájára emeli az egyidejűleg észlelhető műholdak számát, ez pedig jelentős előrelépést jelent a műholdról irányított járművek esetében is, legyen szó önvezető traktorról vagy éppen személyautóról.     

Most akkor mi az igazság? Növekszik vagy sem a külföldi munkavállalók száma Magyarországon?

Az elmúlt időszakban megjelent téves következtetésekre épülő állításokkal szemben a teljes foglalkoztatotti létszám csökkenése és a hazánkban foglalkoztatott harmadik országbeliek létszáma között egyáltalán nincs ok-okozati összefüggés. A Nemzetgazdasági Minisztérium a tévhitek eloszlatása érdekében 6 kérdés és 6 válasz keretében tisztázza a magyar munkaerőpiac helyzetét. Magyarország a magyaroké, ami sem vendégmunkás ország, sem pedig migránsország nem lesz. Ezért Magyarországon csak a magyar állam által meghatározott célból, jogcímen, és feltételek teljesülése, valamint az állam ilyen döntése esetén lehet átmenetileg tartózkodni és munkát vállalni. A kormány megvédi a magyar családokat és a magyar munkahelyeket, ezért a külföldiek tartózkodása minden esetben célhoz kötött, engedélyköteles és korlátozott időre szól.
2025. 07. 10. 20:05
Megosztás:

1400 milliárd forinthoz közelítenek az okostelefonos fizetések

Közel 1,4 billió forint, 173 millió tranzakció: így mutat három év okoseszközös fizetéseinek mérlege a K&H-nál. A digitális fizetések száma és forgalma évről évre jelentősen növekszik, a legkedveltebb az Apple Pay, amely a forgalom kétharmadát fedi le, míg a Google Pay részesedése 33 százalékos.
2025. 07. 10. 19:00
Megosztás:

Átvészelte az év első turbulens időszakát a Delta

A Delta Air Lines a második negyedéves gyorsjelentése alapján minimálisan tudta felülteljesíteni a piaci várakozásokat.
2025. 07. 10. 18:30
Megosztás:

Ne hagyja, hogy az információhiány hátráltassa vállalkozását – BCP Magyarország Kft. tanúsítvány és céginformáció új megvilágításban

Egy jól működő üzleti modell nem csak kiváló termékeken és szolgáltatásokon, hanem tudatos kockázatmenedzsmenten is nyugszik. Ebben a folyamatban kulcsszerep jut a megbízható adatoknak és a hiteles visszajelzéseknek. A BCP Magyarország Kft. által működtetett cegcontrol.hu és a BCP Rating tanúsítvány olyan információs és minősítési eszközök, amelyek az üzleti bizalomépítés gyakorlati oldalát támogatják.
2025. 07. 10. 18:00
Megosztás:

Visszafogott várakozásokkal veszi kezdetét a gyorsjelentési szezon Amerikában

A héten kezdetét veszi a második negyedéves gyorsjelentési időszak. Donald Trump vámpolitikája jelentős bizonytalanságot okozott a tőzsdéken, ami az amerikai vállalatok teljesítményére is rányomhatta a bélyegét. Az elemzők optimizmusa mérséklődött az elmúlt hónapokban, és hamarosan kiderül, hogy vajon joggal tartanak-e a magasabb vámok hatásától. A negyedéves számokon kívül érdekes lesz az is, hogy a vállalatok mire számítanak az év második felében a globális gazdasággal kapcsolatos fokozódó bizonytalanság közepette.
2025. 07. 10. 17:30
Megosztás:

94%-ra emelte részesedését a Gloster a P92-ben

A Gloster bejelentette, hogy a korábban megkötött akvizíciós ügylet lezárult, melynek keretében a P92-ben eddig meglévő többségi (51%) részesedése 94%-ra emelkedett.
2025. 07. 10. 16:30
Megosztás:

Fontos lesz augusztus első napja

A rézre kiszabott vám 50%-os mértékét már megtudtuk korábban, azonban Donald Trump bejelentette, hogy augusztus 1-jétől lép érvénybe a határozat.
2025. 07. 10. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója – idén májusban közel 10%-kal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon, így minél többet költhessenek és utazhassanak.
2025. 07. 10. 15:30
Megosztás:

Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában

A magyar intermodális árufuvarozás történetének egyik jelentősebb technológiai beruházása valósult meg a csepeli Szabadkikötőben: megérkezett az a nagyteljesítményű, trimodális konténerrakodó bakdaru, amely új szintre emeli a vasúti, közúti és vízi logisztikai műveletek hatékonyságát.
2025. 07. 10. 15:00
Megosztás:

Formabontó szaniter változtatná meg a vízhasználati szokásokat

Egy svájci gyártó és Yves Béhar formatervező új típusú mosdót fejlesztett, amely szokatlan kialakításával és működésével szakít a hagyományos megoldásokkal. A víz nem csapból érkezik, hanem egy felső nyílásból indul, és spirálszerű pályán folyik a lefolyóba. A szerkezet célja a vízfogyasztás csökkentése és az élményszerű használat előtérbe helyezése.
2025. 07. 10. 14:55
Megosztás:

Jó befektetés még mindig az Unicredit részvénye

Az idei évben jelentős európai felülteljesítés volt eddig megfigyelhető a részvénypiacokon. Ezen belül is kiemelkedő a bankok helyzete, melyek átlagosan 30%-ot emelkedtek és ezzel a legjobban teljesítő iparágnak számítanak.
2025. 07. 10. 13:30
Megosztás:

Hogyan kereshetünk hatékonyan munkát 2025-ben?

A munkaerőpiacon jelenleg több területen is kimagasló az álláshirdetésekre beérkező jelentkezések száma. Egy-egy pozícióra rövid időn belül nagyszámú pályázat érkezik, így egy jól célzott, az adott pozícióhoz illeszkedő önéletrajz kulcsszerepet játszik a sikeres kiválasztásban. A tömeges, nem célzott pályázatok ritkán hoznak eredményt – ezzel szemben már néhány tudatos lépéssel jelentősen növelhetjük esélyeinket a kiválasztási folyamatban. De mitől lesz igazán hatásos egy pályázat, és hogyan emelkedhetünk ki már az első szűrésnél?
2025. 07. 10. 13:00
Megosztás:

Javuló eredmények: felfelé módosította várakozásait a Mapei Kft.

Stabil bővüléssel zárta a 2025-ös év első félévét a Mapei Kft., az árbevétel 9,4 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat ennek hatására felfelé módosította év végi prognózisát, és egyre erősebb bizalommal tekint az év második felére, különösen az új Otthon Start Program várható hatásaira építve.
2025. 07. 10. 12:30
Megosztás:

Budapest vagy az agglomeráció? Az árak újra mozgásba hozták a vevőket

Az elmúlt hónapokban ismét megélénkült az agglomeráció iránti kereslet. A fővárosban elszálló árak, a családi házas kínálat vonzereje sokakat terel vissza a Budapest környéki településekre. Ugyanakkor az árakat tekintve nem túl nagy az eltérés a főváros peremkerületei és a közvetlenül mellettük fekvő agglomerációs települések között.
2025. 07. 10. 12:00
Megosztás:

Korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol kormányfő

Tizenöt pontból álló korrupcióellenes intézkedéscsomagot jelentett be a spanyol miniszterelnök szerdán a madridi parlamentben.
2025. 07. 10. 11:30
Megosztás:

Fedezd fel a rozmaringolaj hajápoló erejét!

Sokan keresnek természetes megoldásokat, amikor hajproblémáikkal szembesülnek, és a rozmaringolaj éppen ilyen jellegű megoldást kínál. Talán meglepő lehet, hogy a konyhában is megtalálható fűszer növényi esszenciája képes javítani hajunk egészségét, mégis, egyre többen tapasztalják ennek előnyeit. Miért különleges ez az olaj? Hogyan segíthet a hajnövekedés elősegítésében és milyen további hasznos hatásai lehetnek?
2025. 07. 10. 11:00
Megosztás:

Új szintre lép az ausztrál digitális jegybankpénz: indul a Project Acacia

Miközben a világ központi bankjai egyre inkább vizsgálják a digitális jegybankpénzek (CBDC-k) szerepét a pénzügyi rendszerben, Ausztrália most konkrét lépéseket tesz a megvalósítás irányába. A Reserve Bank of Australia (RBA) bejelentette, hogy elindítja a „Project Acacia” elnevezésű kezdeményezést, mely során valódi pénzügyi eszközökkel és partnerekkel tesztelik a digitális valuta felhasználási lehetőségeit — kifejezetten a nagykereskedelmi piacok számára.
2025. 07. 10. 10:30
Megosztás:

Enyhültek az inflációs félelmek

A piacok által várva várt tegnapi 10 éves kötvényaukció jól sikerült az USA-ban: erős volt a kereslet, ami mérsékelte a finanszírozással kapcsolatos aggodalmakat.
2025. 07. 10. 10:00
Megosztás:

A Fed jegyzőkönyve idénre kamatcsökkentést valószínűsít

A Wall Street-i részvényindexek is emelkedéssel zárták a napot, amit elsősorban a technológiai szektor vezetett. A NASDAQ 0,95%-kal, az S&P 500 0,61%-kal, míg a Dow 0,49%-kal erősödött. A pozitív hangulat részben annak volt köszönhető, hogy a Fed júniusi ülésének jegyzőkönyve szerint a döntéshozók többsége az év későbbi szakaszában kamatcsökkentést tart valószínűnek, miközben Trump elnök vámintézkedéseinek inflációs hatásait „átmenetinek vagy mérsékeltnek” ítélték.
2025. 07. 10. 09:30
Megosztás:

Trump vámfenyegetései fokozzák a feszültséget, mégis szárnyaltak az európai tőzsdék

Donald Trump amerikai elnök újabb vámintézkedéseket jelentett be: az Egyesült Államok akár 50%-os vámot is kivethet az importált rézre, és hamarosan hasonló lépések várhatók a félvezetők valamint a gyógyszeripari termékek esetében is. A rézre vonatkozó vám célja az amerikai bányászat és ipar védelme.
2025. 07. 10. 09:00
Megosztás: