USA - Bernanke szavai fordították veszteségbe a piacokat
A kongresszusi meghallgatásának második napján a Fed elnöke azt mondta, hogy a Fed a gazdaság javulására számít. A központi bank nincs azonnali terve a gazdaság további stimulálására. A piacok a beszéd elhangzását követően az addigi nyereségből veszteségbe fordultak. A tegnapi beszéd egyértelmű visszalépés a szerdán elhangzottak után, melyek Európában és az USA piacokon is éles emelkedést váltottak ki. Bernanke szerdán úgy fogalmazott, hogy a Fed a gazdaság támogatása érdekében újabb kvantitatív enyhítésbe fogna, ha az amerikai gazdaságnak szüksége lenne rá.
A csütörtöki napon a Standard & Poor's 500 index 8,85 ponttal, 0,67 százalékkal 1308,87 pontra, a Dow jones ipari átlag index 54,49 ponttal, 0,44 százalékkal 12.437,12 pontra, míg a Nasdaq composite index 24,25 ponttal, 1,22 százalékkal 2762,67 pontra csökkent.
A vállalati gyorsjelentési szezon javában zajlik, tegnap a jelentősebb vállalatok közül a JPMorgan számolt be vártnál jobb negyedéves eredményről, melynek köszönhetően az árfolyama 1,84 százalékkal emelkedett a Dow indexen belül.
A befektetőket továbbra is nyomasztja a Moody's szerdai lépése, melyben leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette az Egyesült Államok lehetséges legjobb, "Aaa" kormánykötvény-besorolását, mivel véleménye szerint egyre nagyobb az esély arra, hogy nem sikerül időben egyezségre jutni az amerikai államadósság-limit emeléséről, és ennek következtében az amerikai kormány törlesztési hátralékba kerülhet.
A tegnapi nap folyamán számos makrogazdasági adat került napvilágra, múlt héten az első alakalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma három hónapos mélypontra, 405.000-re csökkent. A termelői árindex júniusban a vártnál nagyobb mértékben, 0,4 százalékkal csökkent a májusi 0,2 százalékos emelkedés után. A kiskereskedelmi értékesítés 0,1 százalékos emelkedést mutatott júniusban a várt 0,2 százalékos csökkenéssel szemben.
Az augusztusi szállítású WTI olajfajta árfolyama 2,80 dollárral 95,21 dollárra csökkent hordónként, míg az augusztusi szállítású arany jegyzése 3,80 dollárral 1.589,30 dollárra, ismét új rekordra emelkedett. Napon belüli kereskedés során ugyanakkor járt 1.594,90 dollárnál is.