USA - Határozottan javult a fogyasztói bizalom áprilisban
A fogyasztói bizalmi index az előzetes adatok alapján áprilisban 69,6 pontra emelkedett a március végén mért 67,5 pontról, amely 2009 novembere óta a legalacsonyabb szintnek számított. Az előzetes várakozások 68,8 pontra történő emelkedésre számítottak a mai adatot illetően.
A gazdaságon belül a foglalkoztatottság már hatodik hónapja javul egyhuzamban, a munkanélküliségi ráta márciusban két éves mélypontra csökkent, aminek következtében javult a fogyasztók gazdasággal kapcsolatos megítélése.
A Reuters/Michigan Egyetem felmérésén belül a jelenlegi gazdasági helyzet megítélésére vonatkozó mutató - amely leginkább a pénzügyi helyzetet és a vásárlási hajlandóságot veszi figyelembe - 82,5 pontról 82,7 pontra emelkedett. A hat hónapra előre mutató fogyasztói várakozások alindex értéke 57,9 pontról 61,2 pontra emelkedett.
A ma publikált felmérés alapján a fogyasztók az elkövetkezendő 12 hónapra vonatkozóan 4,6 százalékos inflációs rátával számolnak, amely megegyezik a márciusi felmérésben mutatottal. Az elkövetkezendő 5 évre vonatkozóan az inflációs várakozások 2,9 százalékra csökkentek az előző hónapban mutatott 3,2 százalékról.