USA - Lendület nélkül maradtak a piacok

Az erős nyitás, majd a kedvezőtlen fogyasztói bizalmi index közzétételét követő esés után szűk sávban, veszteség és nyereség között ingadoztak a vezető amerikai tőzsdeindexek. A nap végére a veszteséges tartományban maradtak a részvénypiacok.

A DJIA index 43,91 ponttal, 0,33 százalékos veszteséggel 13.197,73 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,22 ponttal, 0,07 százalékkal 3120,35 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 3,99 ponttal, 0,28 százalékkal, 1412,52 pontra esett.

Dow Jones ipari átlag index

 

Ben Bernanke Fed-elnök hétfői, bőkezű monetáris politikát sejtető beszéde közel négy éves csúcsra lendítette a jegyzéseket. Keddre azonban, noha az indexek nagyjából megőrizték az előző napi nyereséget, ellaposodott az árfolyammozgás, és elemzők szerint a piac a fáradtság jeleit mutatja. A lanyhuló vételi kedv mögött a romló fogyasztói bizalom és az ingatlanárak januári csökkenéséről szóló adatok állnak.

 

S&P 500 index

 

Az S&P/Case-Shiller felmérése alapján a 20 legnagyobb város kompozit lakásárindexe alapján az ingatlanárak januárban 3,8 százalékkal csökkentek éves szinten a decemberben mutatott 4,1 százalék után. A Conference Board fogyasztói bizalmi index márciusban 70,2 pontra mérséklődött a februárban mért 71,6 ponról.

 

Nasdaq Composite index

 

Ismét jól szerepelt a technológiai szektor. Az Apple 614,91 dollárral újabb történelmi csúcsot döntött, piaci tőkeértéke elérte az 572 milliárd dollárt. A DJIA indexet a Bank of America részvény árfolyamának 3,3 százalékos csökkenése húzta le, amelyben szerepet játszott, hogy a Baird Equity Research leminősítette a részvényre vonatkozó ajánlását. Ugyanakkor a Pfizer árfolyama  1,53 százalékkal emelkedett, miután a Barack Obama elnök által elfogadtatott egészségügyi reform kulcselemének, a kötelező egészségbiztosítás bevezetésének alkotmányosságát vizsgálta kedden az amerikai legfelsőbb bíróság. 

 

A tárgyaláson kedden elhangzott kérdések irányultságából arra lehetett következtetni, hogy csak a legfelsőbb bíróság négy liberális tagjának álláspontja szerint állnak összhangban a törvény rendelkezései az amerikai alkotmánnyal. A legfelsőbb bíróság várhatóan június végén hozza majd meg ítéletét az egészségügyi reformcsomagról és szakértők szerint minden attól függ, hogy a testület elnöke, a tisztségére George W. Bush által jelölt John Robert melyik oldalra billenti majd a mérleg nyelvét.
 

A 2010-ben elfogadott törvény a betegek védelméről és megfizethető ellátásáról teljes egészében 2014-ben lépne életbe, de annak rendelkezéseit az Egyesült Államok 50 tagállamából 26 megtámadta, és a felperesek között szerepel a Független Üzleti Nemzeti Szövetség és több magánszemély. Az egészségügyi reformcsomagot Obama elnök kormányzása legfontosabb vívmányának tartja. A bíróság ítélete nemcsak az ő újraválasztására lehet majd hatással, de jogi szakértők szerint nemzedékekre meghatározza majd a szövetségi kongresszus hatáskörét.

 

Kedden a dollár erősödést mutatott az euróval, az angol fonttal és a japán jennel szemben. A májusi szállítású amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama 30 centtel 107,33 dollárra emelkedett hordónként, míg az áprilisi szállítású arany jegyzése 7 centtel 1.684,90 dollárra mérséklődött unciánkáént.



Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás: