USA piacok - A nap végére elfogyott a lendület
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 36,88 ponttal, vagyis 0,34 százalékkal 10.748,26 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 3,94 ponttal, azaz 0,34 százalékkal 1.155,79 pontra esett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,64 ponttal, azaz 0,03 százalékkal növekedett, és 2.375,31 ponton végzett.
A piacok a napközbeni lendületüket az utolsó órában veszítették el, miután a hétfőn bejelentett mentőcsomaggal kapcsolatos kételyek az ameriaki befektetők körében is felmerültek. Még a hétfői napon a bejelentett 750 milliárd eurós mentőcsomagnak köszönhetően jelentős mértékű emelkedésre voltak képesek, a Dow index 405 pontot, 3009 március 23 óta nem látott mértékű emelkedést produkált. A hétfői eufória keddre már jócskán mérséklődött, ugyanis kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a segélycsomag működik-e Görögország, illetve a többi adósságproblémával küzdő eurózóna tag esetében.