Új Covid-irányítási központ nyílt Budapesten

Naponta 10-15 ezer mintavételt koordináló új Covid-irányítási központ kezdte meg munkáját Budapesten - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat és a Telekom hétfőn az MTI-t.

Új Covid-irányítási központ nyílt Budapesten

Kiemelték, a koronavírus második hulláma idején folyamatosan nő a mintavételi megrendelések száma. A háziorvosok elektronikus felületen vagy telefonon is kérhetik pácienseik hivatalos PCR-tesztelését, amelyet a hivatásos és önkéntes szervezők csapata fogad és készít elő. A Covid-irányításban dolgozók feladata a logisztikán túl a tesztelésre várakozók tájékoztatása az időpontról, a szükséges felkészülésről és arról, hogy mi történik a levett mintával, honnan és mikor kapnak további információt.
   
A közlemény szerint Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt mondta: sürgősségi és életmentő feladatain túl a mentőszolgálat kiemelt feladata a háziorvosok által elrendelt járványügyi mintavételek megszervezése és lebonyolítása, ami komoly kihívást jelent. A most kialakított Covid-irányítási központban mintegy ötven koordinátor kezdte meg munkáját, számukat szükség szerint növelik.
   
Az Országos Mentőszolgálat önkéntesekkel bővített mintavétel-szervező csapata pénteken költözött be abba a központba, amelyet a Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország szerelt fel és bocsátott a mentőszolgálat rendelkezésére a veszélyhelyzet lezárultáig.
   
A közleményben idézik Gonda Gábort, a T-Systems Magyarország vezérigazgatóját, aki elmondta: az Országos Mentőszolgálat megkeresésére a T-Systems Magyarország és a Magyar Telekom néhány nap alatt mintegy száz munkaállomást alakított ki asztali telefonnal, asztali számítógéppel és monitorral, valamint a feladat ellátásához szükséges szoftverekkel a csoport Dob utcai ingatlanának két emeletén. Ahhoz, hogy az irodákat biztonságosan lehessen használni, a munkaállomások megfelelő távolságra vannak egymástól és a Covid-irányításban dolgozóknak adnak fertőtlenítőszereket és maszkokat is - olvasható a közleményben.

Hozzászólások

Több mint 8 ezer igénylés a vállalkozások indítását segítő programban

Csaknem 30 milliárd forintot ítéltek meg eddig a vállalkozások indítását segítő programban - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát idézve szombaton az MTI-t.
2021. 01. 24. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország ismét vörös besorolást kapott Ukrajnától

Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra is csaknem ötezer új beteget jegyeztek fel, csupán 420-szal kevesebbet a megelőző napinál. Magyarországot közben ismét a vörös zónába sorolta Ukrajna.
2021. 01. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Előbb-utóbb Európában is megjelenik a Szputnyik V vakcina

Előbb-utóbb az európai színtéren is megjelenik a Szputnyik V vakcina - jelentette ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 01. 24. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 01. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszországban a novemberi szintre csökkent az új fertőzések száma

Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma az elmúlt napon 20 921-gyel - ez a legalacsonyabb adat november 11. óta - 3 698 273-re emelkedett a szombaton közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 01. 23. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Horvátország leállítja a lakosság oltását

Horvátország felfüggeszti a lakosság beoltását, mivel nincs elegendő oltóanyag, a meglévő vakcinát azok kaphatják meg, akik már megkapták a védőoltás első adagját - közölte Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója.
2021. 01. 23. 19:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Újrakezdődik az iskolai oktatás Montenegróban

A jövő héten újrakezdődik az oktatás Montenegróban, az iskolák négyötöde úgy döntött, hogy a tanítást nem az interneten keresztül folytatják, így a diákoknak hétfőn vissza kell térniük az iskolapadokba.
2021. 01. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában

Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában, a jelenlegi helyzet azt jelzi, hogy az ország már túl van a koronavírus okozta járvány második hullámának csúcspontján - jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügy-miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.
2021. 01. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Háromszázezer fiatal munkavállalót érint az szja-mentesség

A munkaügyi statisztikák szerint 288 ezer fiatalt érintene a legújabb kormányzati terv, a 25 évesnél fiatalabb munkavállalókat majdan megillető személyijövedelemadó-mentesség - írta szombati számában a Magyar Nemzet, amelynek Honyek Péter adószakértő, a PwC Magyarország szakembere nyilatkozott a témáról.
2021. 01. 23. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Belgiumban tiltják a felesleges utazásokat

Belgiumban jövő szerdától a koronavírus-járvány és a vírusmutációk terjedésének visszaszorítása céljából március 1-ig megtiltanak minden olyan utazást, amely nem elengedhetetlen célból történik - írta pénteken a helyi sajtó.
2021. 01. 23. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország lélegeztetőgépeket adományoz Ukrajnának

A magyar kormány ötven lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
2021. 01. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Élelmiszert hív vissza az IKEA a forgalomból

Újabb széria etilén-oxiddal szennyezett Knäckebröd Flerkorn nevű 250 grammos, többgabonás kétszersültet hív vissza a forgalomból a gyártója, a finn Lantmännen Cerealia, a magyarországi forgalmazója az IKEA - közölte a lakberendezési lánc az MTI-vel pénteken.
2021. 01. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megdőlt a melegrekord

Megdőlt az országos napi melegrekord pénteken - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2021. 01. 23. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szombaton tartják a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgákat

Szombaton tartják a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgákat, az érettségik során már alkalmazott és bevált járványügyi szabályok szigorú betartása mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken az MTI-vel.
2021. 01. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhítenek a korlátozásokon Bukarestben

Enyhítenek a járványügyi korlátozásokon Bukarestben hétfőtől, miután három egymásutáni napon is három alatt volt az elmúlt két hétben jegyzett, ezer lakosra számított új fertőzések száma.
2021. 01. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén megkezdődik a Blaha Lujza tér felújítása

Az idén megkezdődik a Blaha Lujza tér, az ottani aluljáró és a Somogyi Béla utca felújítása, a rekonstrukciós munkálatok nagyjából másfél évig tartanak majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2021. 01. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egy hónapon belül kapunk az orosz vakcinából

Oroszország harminc napon belül megkezdi a Covid-19 elleni vakcina első tételének szállítását, emellett politikai megállapodás született arról, hogy a hosszútávú szerződés októberi lejárta után is folytatódik a gázszállítás Magyarországra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek a pénteki moszkvai tárgyalásairól.
2021. 01. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felvirágozhat az elektromos buszok magyarországi gyártása

A kormány bejelentésének értelmében 2022-től csak elektromos buszok beszerzésére nyerhető majd el támogatás a 25 ezeresnél nagyobb településeken, ennek következtében a járműállomány a klímavédelem jegyében még korszerűbbé válhat néhány éven belül. Hazánkban jelenleg egyedül a Goldi Mobility Kft.-nál készülnek hazai forgalmazásra magyar know-how-val és összeszereléssel elektromos autóbuszok, ráadásul legkésőbb augusztusig elkészül első csuklós hidrogénbuszuk is, ami egyedülálló egész Európában. Céljuk, hogy a közeljövőben még több magyar partnerrel működjenek együtt, ezért folyamatosan keresik a kapcsolatot a honi beszállítókkal.
2021. 01. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többfelé csökkent a légszennyezettség

Többfelé csökkent a szálló por miatti légszennyezettség az országban, de két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen még mindig veszélyes a levegő.
2021. 01. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly kevesebb áramot fogyasztottunk

A hazai bruttó villamosenergia-felhasználás tavaly több mint egy százalékkal csökkent - állapítható meg a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) honlapján közzétett legfrissebb adatokból.
2021. 01. 22. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: