Új befektetésösztönző platformot állított fel Sanghaj városa

A kétoldalú befektetések ösztönzésére külföldi partnerekkel együttműködésben új mechanizmust állított fel a hétvégén a kelet-kínai Sanghaj városa.

A sanghaji befektetésösztönző partnerség (SIPP) nevet kapó platform a városi külföldi befektetések ösztönzéséért felelős bizottság (SFIDB) és tizenöt, hasonló profillal rendelkező sanghaji központú külföldi intézet együttműködésével jött létre. Utóbbiak közt mások mellett az ENSZ keretei között működő iparfejlesztési szervezet (UNIDO) sanghaji központja, a városban székelő amerikai, kanadai és német kereskedelmi kamarák, a japán külkereskedelmi szervezet, a koreai kereskedelemfejlesztési ügynökség és az ausztrál kereskedelmi bizottság is szerepelnek.         

 

A SIPP célja a kétoldalú befektetések ösztönzése, területeinek kiszélesítése a sanghaji és külföldi intézmények szorosabb együttműködése és jobb kommunikációja által. A mechanizmus elsősorban közös tréningeket, konferenciákat szervez majd tagjainak, a helyi kereskedelmi vásárokon való részvételét ösztönzi, emellett tanácsadással segíti a kereskedelmi partnerségek alakítását - áll az SFIDB honlapján.         

 

 "A SIPP az első nemzetközi partnerséggel létrejött platform a városban. Várakozásaink szerint a mechanizmus aktív szerepet játszik majd a városba be- és a városból kiáramló befektetések lebonyolításában" - nyilatkozta a Shanghai Daily című napilapnak Csen Hszien-csin (Chen Xianjin), a sanghaji kereskedelmi bizottság vezérigazgató-helyettese.    

 

 A Kína kereskedelmi és pénzügyi központjának számító metropolisz a külföldi befektetők egyik legkedveltebb központja a kelet-ázsiai országban. A Sanghajba érkező közvetlen külföldi befektetések értéke az év első négy hónapjában az előző évhez képest 17,2 százalékkal, 7,34 milliárd dollárra nőtt, szembemenve a hatodik hónapja jelentős csökkenést mutató országos trenddel. (MTI)

Francia filmfesztiválon nyerte el a zsűri nagydíját a Csendes barát

Enyedi Ildikó rendezése, a Csendes barát nyerte a 16. La Roche-sur-Yon Nemzetközi Filmfesztivál Ciné+ nagydíját vasárnap.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Bitcoin visszahódította a 111 ezer dollárt – újra szárnyalnak a kriptórészvények és nő az intézményi bizalom

A Bitcoin (BTC-USD) hétfőn ismét áttörte a 110 ezer dolláros szintet, ezzel lendületet adva a kriptovalutákhoz kötődő részvényeknek, és új reményt ébresztve a befektetőkben, hogy az októberi piaci megingás csak átmeneti volt, nem pedig egy hosszabb távú visszaesés kezdete.
2025. 10. 21. 01:00
Megosztás:

Uniós biztos: Európának most végleg le kell állítania az orosz gáz vásárlását

Most "el kell jutnunk oda, hogy Európában végre teljesen leállítsuk az orosz gáz vásárlását" - jelentette ki Dan Jorgensen, az energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Luxembourgban.
2025. 10. 21. 00:30
Megosztás:

Miniszterelnöki Kabinetiroda: kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását

Kormánybiztos irányítja a Dunaferr felszámolását - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.
2025. 10. 20. 23:30
Megosztás:

A déli tagállamok szerint növelni kell az EU versenyképességét és globális szerepét

Növelni kell az Európai Unió versenyképességét és globális szerepét, ehhez viszont elengedhetetlen a beruházások növelése a kutatás-fejlesztésben és a technológiai iparban - hangsúlyozták az EU déli tagállamait tömörítő Med9-csoport vezetői hétfői szlovéniai csúcstalálkozójukon, amelynek a Közel-Keletről szóló részén II. Abdalláh jordániai király is részt vett.
2025. 10. 20. 23:00
Megosztás:

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 22:00
Megosztás:

Gyorsan emelkedtek a kanadai termelői árak

A kanadai termelőiár-index havi és éves szinten egyaránt január óta a leggyorsabb ütemben emelkedett szeptemberben.
2025. 10. 20. 21:30
Megosztás:

Robbanás volt egy romániai kőolajfinomítóban

Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban - írja az economica.net.
2025. 10. 20. 21:00
Megosztás:

Őszi szabadtéri programok Magyarországon – élvezd a természet színpompáját

Az ősz Magyarországon varázslatos időszak, amikor a természet a legszínesebb ruhájába öltözik. A langyos napsütéses napok, a friss levegő és a lélegzetelállító tájak tökéletes lehetőséget kínálnak a szabadtéri programokra. Ebben az útmutatóban bemutatjuk a legjobb őszi tevékenységeket, amelyekkel felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz.
2025. 10. 20. 20:00
Megosztás:

A statisztika szerepe a modern tudományokban

Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika és a tudomány kölcsönhatásait, valamint az adatvezérelt kutatás és döntéshozatal legújabb irányait.
2025. 10. 20. 19:30
Megosztás:

Együtt formálják a tőkebefektetések jövőjét – először közös fókuszban az állam és a magántőke a VC Summiton

Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektetőket, hogy közösen rajzoljanak képet a magyar tőkebefektetési piac jelenéről, új irányairól, kihívásairól, valamint az együttműködés lehetséges modelljeiről.
2025. 10. 20. 19:00
Megosztás:

Ismét országos toborzásba fogott a HungaroControl

A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmiirányító- képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 20. 18:30
Megosztás:

Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság

Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Görög Versenyhatóság (HCC), az erről szóló megállapodást a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő görög hatóság nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá Athénben - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 18:00
Megosztás:

Hol tart ma a hazai áramtőzsde a regionális együttműködésben?

Az elmúlt másfél évtizedben a HUPX a közép-kelet-európai régió egyik legelismertebb és leglikvidebb szervezett villamosenergia-piacává vált. De hogyan lehet úgy lépést tartani az iparági fejlődéssel, hogy közben a piaci szereplők igényei is maximálisan teljesüljenek?
2025. 10. 20. 17:30
Megosztás:

Alkotmányellenesnek minősült Romániában az igazságszolgáltatási nyugdíjreform

Alkotmánysértőnek minősítette hétfői ülésén a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
2025. 10. 20. 17:00
Megosztás:

Az EU Tanácsa álláspontot fogadott el az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről - közölte a testület hétfőn.
2025. 10. 20. 16:30
Megosztás:

Michael Saylor elnök szerint véget ért a kriptotél, a Bitcoin felébredt

A Strategy (korábban MicroStrategy) ügyvezető elnöke, <a href="https://www.bitcoinbazis.hu/michael-saylor-strategy-bitcoin-utolso-negyedev/" target="_blank">Michael Saylor óvatosságra intette a Bitcoin-tulajdonosokat</a>, hogy ne engedjenek a medvés piaci hangulatnak. Üzenetét egy 15 másodperces, filmszerű videón keresztül közvetítette, melynek címe: „Ne etesd a [Bitcoin] medvéket”.
2025. 10. 20. 16:15
Megosztás:

Póker vs Blackjack: Főbb különbségek

Ha kaszinóról van szó, a két legnagyobb klasszikus arc az asztalnál mindig ugyanaz: póker és blackjack.
2025. 10. 20. 15:58
Megosztás:

Októberre hajszál híján 1 gigawattal bővült a hazai napelemes kapacitás

A naperőművek beépített teljesítménye először 2022-ben nőtt legalább 1000 megawattal Magyarországon. Az idei első kilenc hónapban 997 megawatt volt a gyarapodás. Még hátra van egy teljes negyedév, így biztosra vehető, hogy zsinórban a negyedik esztendőben is megugorjuk az 1 gigawattot - írta hivatalos Facebook oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 20. 15:30
Megosztás:

Egy felmérés szerint a lakosság többsége támogatja Csehország EU-tagságát

Csehország tagságát az Európai Unióban a lakosság 55 százaléka támogatja, 24 százaléka ellenzi, míg 21 százaléknak nincs konkrét véleménye ebben a témában - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az NMS ügynökség készített a Právo napilap és a Novinky.cz hírportál megrendelésére.
2025. 10. 20. 15:00
Megosztás: