Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére

Tokaji Vilmost, a Continental Hungária Kft. értékesítési vezetőjét választotta elnökének a Magyar Gumiabroncs Szövetség (Hungarian Tire Association, HTA) legutóbbi közgyűlésén. Az előző elnök, Hunyadi Szabolcs továbbra is az elnökség tagja maradt - közölte a szakmai szövetség szerdán az MTI-vel.

Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére

Az új elnök, elődeihez hasonlóan a szakmai érdekvédelmi szövetség legfontosabb feladatának a biztonságos közlekedés elősegítését tekinti, ugyanakkor meg kívánja tartani a szervezet tájékoztató szerepét és a megfelelő szakmai szolgáltatási háttér biztosítását.
    

Tokaji Vilmos megválasztásakor hangsúlyozta: az évszaknak megfelelő abroncshasználat és a lekopott abroncsok elleni küzdelem közös társadalmi felelősségünk, amivel nem csupán a balesetek száma, illetve az anyagi károk csökkenthetők, hanem az emberi veszteség mértéke is.
    

A társadalmi felelősségvállalás azonban nem merül ki ennyiben, a HTA tevékenységében 2020-ban külön nyomatékot kap a fenntartható fejlődés témaköre, továbbá a hazai munkahelyteremtésben betöltött szerep, ezáltal a magyar gazdaság növekedéséhez történő hozzájárulás - tette hozzá.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
Az új elnök örömtelinek és támogatandónak tartja, hogy a klímaváltozás folyamatának megállítása érdekében az abroncsgyártók innovatív megoldásokat keresnek, amelyekkel csökkenthető a károsanyag kibocsátás mind a termelés (abroncsgyártás), mind a közlekedés terén (hatékonyabb abroncsok) - írja közleményében a szervezet.
   
A HTA-nak hét tagja van: a Bridgestone, a Continental, a Goodyear, a Hankook, a Michelin, a Pirelli és a Vredestein.

Hozzászólások

Tőzsdére lép a Pensum Group HR-szolgáltató

A humánerőforrás-szolgáltatásokkal, közöttük a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó, magyar tulajdonú Pensum Group részvényeivel hamarosan elindulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2020. 01. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a Hungarikum biztosításközvetítő csoport

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 21 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-re, illetve az AGENTA-Consulting Kft.-re, egyebek mellett ügyfél-tájékoztatási, panaszkezelési, adatszolgáltatási, valamint az ügynökök regisztrációjára és nyilvántartására vonatkozó, rendszerszintű kockázatot nem jelentő szabálytalanságok miatt.
2020. 01. 28. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a német acéltermelés

Tízéves mélypontra csökkent tavaly a németországi acéltermelés az ágazati szakmai képviseleti szervezet, a Wirtschaftsvereinigung Stahl (Stahl) kedden publikált kimutatása alapján.
2020. 01. 28. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2020. 01. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassulásra készülnek az építőanyag-kereskedők

A Mapei tudásmegosztás programjának keretében a hét végén Budapesten került megrendezésre az Évindító Kereskedő Konferencia. A szakmai rendezvényen több mint száz építőanyag-kereskedés vezetője vett részt.
2020. 01. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Telekom 350 millió forintos bírságot kapott, ez azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval

A GVH megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat maximális sebességű hálózatot ígérő állításával „Most generáció” kampányában. A hatóság több lépcsőben, feltételekkel határozta meg a bírságot, amelynek egy részét nem kell majd megfizetnie, ha vállalásainak megfelelően kompenzálja előfizetőit.
2020. 01. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszer annyi autót igényeltek a nagycsaládosok, mint várták

Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásárlási programjában - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 01. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Automatikus utasfelvételt vezet be a Wizz Air - mutatjuk hogyan működik

A Wizz Air, Európa legzöldebb* és Kelet-Közép-Európa legnagyobb diszkont légitársasága új szolgáltatást vezetett be: az Automatikus utasfelvétel lehetővé teszi, hogy az utasok 50 órával az indulás előtt automatikusan megkapják beszállókártyáikat. Az innováció elsősorban azoknak szól, akik a foglalás után már nem kívánnak a beszállókártyákkal foglalkozni.
2020. 01. 28. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új eszköz a HR-esek kezében

Mára már szinte közhelynek számít kijelenteni, hogy a cégeknek nem elég pénzzel motiválni a munkavállalókat. Nincsen HR-menedzser, aki ne tudná, hogy a hosszú távú megtartóerő minden cégnél az elégedettség – ez pedig nem mindig mérhető pénzben! Hozzájárulnak a munkahely által biztosított extra szolgáltatások is. Ilyen lehet például a munkáltató által végzett autómosás, ami Magyarországon is egyre elterjedtebb.
2020. 01. 28. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

50 milliárd forinttal csökken a forintlikviditást nyújtó devizaswap-állomány

A teljes lejáró állománynál 50 milliárd forinttal kisebb összegben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás így 50 milliárd forinttal, 2185 milliárd forintra csökken.
2020. 01. 28. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Ingenico megkezdte a hűségprogramok Apple Pay támogatásának integrálását

Az integráció lehetővé teszi a kereskedők számára, hogy hűségprogramjaikat és kuponrendszereiket az Apple mobiltárcájába is integrálják.
2020. 01. 28. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gödi Samsung gyár megvizsgáltatja Kínából érkező alkalmazottjait

A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt karanténba helyezi és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs - közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.
2020. 01. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlant adtunk el, új ingatlant vettünk, mennyi a fizetendő illeték ebben az esetben?

Mennyi adót/illetéket kell fizetnie annak az ingatlan vásárlónak, aki egy másik ingatlant értékesített és abból vásárolja meg a lakást, házat? Mi az illeték számításának alapja és mekkora annak a mértéke lakástulajdonok cseréje esetén? Mik az un. cserepótló ingatlan vásárlás szabályai 2020-ban (is)? Hány éven belül eladott lakás vételárát számíthatjuk be egy új ingatlan vásárlásakor az illeték-alap csökkentésének érdekében?
2020. 01. 28. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Érezhetően lassul a fővárosi újlakás-piac

Tavaly összesen 5800 új, kétlakásosnál nagyobb társasházi lakás talált gazdára Budapesten, ami csaknem harmadával kevesebb, mint a 2018-as forgalom. A tranzakciók száma nagyjából azonos volt az év első és második felében, tehát a beruházók látványos akciói ellenére sem teljesültek az év végi forgalommal kapcsolatos várakozások, melyek szerint a december 31-éig hatályos 5%-os áfa miatt látványos hajrával búcsúzhatunk a 2019-es évtől. Feltételezhetően az idéntől már 27%-os áfával számítandó projektek esetében lehettek kiugró eredmények, ám ez az összforgalomban nem mutatkozott meg.
2020. 01. 28. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Három világhírű rockzenekar is fellép az idei VOLT fesztiválon

Három világhírű rockzenekar, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és az Offspring is koncertet ad az idei Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban. Ezzel teljes lett a fesztivál nagyszínpadának programja - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
2020. 01. 28. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén 375 új jegykiadó automatát üzemel be a MÁV

Mintegy 4,6 milliárd forintból 375 új jegykiadó automatát telepít a MÁV-Start Zrt. - jelentették be a vasúttársaság vezetői hétfőn Budapesten.
2020. 01. 28. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új egészségügyi szolgáltatások indulnak Zalaegerszegen

Elsősorban a 60 év feletti korosztály és a gyerekek esetében a betegségmegelőzést és a szűrést, továbbá a lelki egészség támogatását biztosító programot indít újabb két zalaegerszegi háziorvosi praxisközösség, aminek révén a város és környéke lakóinak kétharmadát érik el a prevenciós szolgáltatások.
2020. 01. 28. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszületett a döntés az újabb hazai szálloda építéséről

A miskolctapolcai Avalon Park közel ötödik éve sikeresen és eredményesen működő turisztikai beruházás a Bükk szívében. Az Avalon Park a minőségen, az igényességen és az egyediségen alapuló beruházást mintaprojektté kívánja tenni, és a brand égisze alatt szállodaláncot létrehozva a magas színvonalú vendéglátást újabb magyarországi helyszínen bővíti tovább.
2020. 01. 27. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esett a vezető részvények többsége a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 586,80 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 43 929,17 ponton zárt hétfőn.
2020. 01. 27. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

87 százalékkal emelkedtek a keresetek az elmúlt 10 évben

Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. 01. 27. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások: