Új trendek a szórakoztatóiparban és a médiában: fókuszban a bizalom, egyre több a „szuperversenytárs”

Konvergencia, kapcsolatok és bizalom – ezek a trendek határozzák meg a szórakoztató-, a média-, a technológia- és távközlési ipar jövőjét a következő években a PwC legújabb kutatása szerint. Az egyes szegmensek közötti hagyományos különbségek elmosódnak, ami új üzleti modellek kialakítására készteti az iparág szereplőit.

Új trendek a szórakoztatóiparban és a médiában: fókuszban a bizalom, egyre több a „szuperversenytárs”

A PwC Global Entertainment & Media Outlook 2018-2022 („Globális szórakoztató- és médiaipari kitekintés 2018-2022”) felmérése szerint a folyamatos és gyors iparági fejlődés új, dinamikus szakaszba lépett. A széles körű – bár egyenlőtlenül eloszló – növekedés közepette három fontos tényező látszik, amely az iparágon belül minden vállalatot érint: a konvergencia, a fogyasztókkal való kapcsolattartás és a bizalomépítés. A „Konvergencia 3.0” újradefiniálja a piaci versenyfeltételeket. A korábbi konvergenciahullámoktól eltérően a mostani a „szuperversenytársak” folyamatosan bővülő csoportját hozza létre, valamint olyan specializált, hiánypótló márkák létrejöttéhez vezet, amelyek az egyre igényesebb fogyasztók megnyerését célozzák.

Amint ez a változás kiteljesedik, a szórakoztató-, a média-, a technológiai és a távközlési iparágat korábban elválasztó határok egyre inkább eltűnnek. A nagy internetszolgáltatók és szolgáltató platformok vertikálisan integrálódnak, miközben az online óriásvállalatok horizontálisan, a tartalomipar felé bővítik tevékenységüket. A szegmensek közötti hagyományos különbségek elmosódnak a nyomtatott és a digitális tartalom, a videójátékok és a sport, a vezeték nélküli és a vezetékes hozzáférés, a kábeles és az online közvetítés, valamint a közösségi és a hagyományos média között.

„Mindeközben új üzleti modelleket alakítanak ki, hogy részesedhessenek az új bevételi forrásokból illetve releváns iparági szereplők maradhassanak. A szükséges képességek közé tartozik a ››rajongók‹‹ megszólítása és a fogyasztókkal való hatékonyabb kapcsolattartás, amely az exkluzivitás érzésének kialakítását szolgálja. E változásoknak és a technológia folyamatos fejlődésének köszönhetően a fogyasztói és a közbizalom kiépítése és fenntartása egyre fontosabbá válik, miközben a változás üteme tovább gyorsul” – mondta Osztovits Ádám, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának vezető cégtársa.

Mindennek hátterében a globális iparági bevételek folyamatos növekedése áll. A PwC tanulmánya szerint – amely 53 földrajzi területen belül 15 iparági szegmens bevételi adatait és azok előrejelzését tartalmazza – a globális szórakoztató- és médiaipari kiadások 4,4 százalékos összetett éves növekedési ütemet (CAGR) érnek el a következő öt évben. Ennek hatására a globális iparági bevételek a 2017-ben mért 1900 milliárd dollárról 2022-re 2400 milliárd dollárra növekedhetnek.

Jelentős bővülés előtt a virtuális valóság


Az általános növekedésen belül a leggyorsabb bevételnövekedés a digitális technológia által vezérelt szegmensekben várható. Bár alacsony szintről kezdett felfelé ívelni, a virtuális valóság jár majd az élen 40,4 százalékos éves növekedési ütemmel, míg az OTT-videószolgáltatások gyarapodása 10,1 százalékkal a második helyen áll. Ezzel szemben az újságok és folyóiratok bevételei a következő öt évben csökkenést mutatnak. A könyvek, a rádió, valamint a hagyományos televízió és házimozi növekedési üteme egyenként nem haladja meg a 2 százalékot.

Még a legdinamikusabb szegmenseken belül is éles különbségek vannak az egyes területek között. Bár a videójátékok és az e-sport szegmense általánosan 7,2 százalékos ütemmel növekszik, ezen belül az e-sport növekedési üteme évente 20,6 százalék lesz. Ezzel ellentétben a globális zenei hangfelvételek piacán erőteljes, 6,1 százalékos növekedés várható, de három összetevője – az adathordozón rögzített és a digitális formátumú hangfelvételek, valamint a csengőhangok – jelentős csökkenést mutat. A mozipénztárak bevétele 2017-ben globális szinten 4,3 százalékkal emelkedett, ugyanakkor Franciaországban, az Egyesült Államokban és Ausztráliában csökkent. A globális televíziós reklámok 2022-ig 2,7 százalékos ütemmel növekednek, de 2017-ben először fordult elő, hogy csökkenést mértek ezen a területen. Az újságok bevételei szinte mindenütt csökkennek, ennek ellenére Indiában 2022-re közel egymilliárd dolláros növekedés várható.

„A mesterséges intelligencia (AI) és a kiterjesztett valóság továbbra is meghatározza a piacokat. A technológia valamennyi szegmensben lehetővé teszi, hogy a tartalomszolgáltatás fokozatosan olcsóbbá és személyre szabottabbá váljon. Ez növeli a vállalatok befektetési hajlandóságát olyan technológiákba, amelyek új szintre fogják emelni a digitális tartalomfogyasztási élményt és új területeket kialakítva a ››szuperversenytársak‹‹ megjelenéséhez” – hangsúlyozta Zaránd Miklós, a PwC Magyarország Üzleti tanácsadás üzletágának igazgatója.

Az új ökoszisztéma mozgatórugói

Az iparágat átformáló legújabb konvergenciahullám mozgatórugója a következő öt fontos tényező:

-Univerzális internetkapcsolat
: A nagysebességű mobilinternet-kapcsolatok száma 2022-ig világszerte 2,2 milliárddal fog nőni, jelentősen növelve a nagysebességű mobiltartalmak fogyasztásának piacát. Az áttörés 2020-ban fog bekövetkezni, amikor az okostelefonokon keresztül történő teljes globális adatforgalmazás megelőzi a szélessávú vezetékes adatforgalmazást.

-A mobilfogyasztó: A mobil hozzáférés világszerte bekövetkező robbanásszerű növekedése azt mutatja, hogy a fogyasztók gyakorlatilag minden piacon elsősorban mobileszközök segítségével érik el az internetes tartalmakat és szolgáltatásokat. A mobil eszközök a hirdetők számára így egyre fontosabbá válnak. Az áttörés ezen a területen 2018-ban várható, ez ugyanis az első olyan év, amikor a globális mobilinternet-reklámbevételek meghaladják a vezetékes reklámbevételeket.

-Új forrásokra van szükség a bevételek növelésére: A szórakoztatóipari és médiavállalatok az esetenként csökkenő hagyományos bevételi forrásokon túlra szeretnének terjeszkedni. Ugyanakkor a távközlési vállalatok a szórakoztató és médiatartalmakat célozzák meg növekedésük felélesztése érdekében. Kifejező adat az is, hogy a várakozások szerint az OTT-kiadások 2022-ig 10,1 százalékkal növekednek, míg a TV-reklámbevételek növekedési üteme mindössze 2,3 százalék.

-Előtérbe kerülnek a közösségimédia-platformok: A közösségimédia- és technológiai platformok a hagyományos tartalomszolgáltatáshoz képest előrébb járnak a fogyasztók figyelmének felkeltésében és bevételeik növelésében, ami a piacot uraló „szuperversenytársak” felemelkedéséhez vezetett. A hagyományos tartalomszolgáltató cégek közül néhányan mostanában saját értékesítési platformok fejlesztésével kívánnak visszavágni.

-Személyre szabott megoldások: A mai tudatos fogyasztók elutasítják az uniformizált tartalomélményt, ezért létfontosságú a vállalatok számára – a szuperversenytársakat és a kisebb követői bázissal rendelkező réspiaci szereplőket is beleértve –, hogy adatelemzést és AI-t használjanak stratégiájuk kialakításának támogatására és termék kínálatuk személyre szabásához. Az élő élmény vonzereje továbbra is fennáll: az e-sport események jegyértékesítése 2022-ig évi 21,1 százalékkal fog emelkedni.

A bizalom elnyerése és megtartása létfontosságú


A PwC tanulmányában vizsgált jelenségek és trendek közül kiemelkedik egy általános, mindent meghatározó tényező: ez a fogyasztók és a partnerek bizalmának elnyerése és fenntartása. A közelmúltban a bizalom számos iparág iránt történelmi mélypontra zuhant, és a szabályozó hatóságok a vállalatok adatfelhasználását különös figyelemmel vizsgálják. Következésképpen a vállalatok bizalom fenntartására irányuló képessége létfontosságú tényezővé válik. Ez különösen a szórakoztatóipari és médiavállalatok számára jelenthet nagy kihívást, ugyanis számos területen kell bizonyítaniuk megbízhatóságukat: ilyen például a tartalmak, az adatok, a monetizáció, a társadalmi hatás és a hirdetési tartalmak megfelelősége. A bizalomépítés során a tartalom és a márka képezi az alapot, kezdve a minőségre vonatkozó ígéretek betartásával.

„A jövőbeli sikeresség érdekében a vállalatoknak felül kell vizsgálniuk tevékenységük minden elemét. Ez azt jelenti, hogy az eddigieknél radikálisabban kell átgondolniuk a vállalat működését, a bevételtermelést, képességeik kialakítását és üzemeltetését, valamint a bizalom kiépítésének és megtartásának módját. A változás üteme és mértéke miatt a gyorsaság létfontosságú. Számos vállalat számára a mai üzleti tevékenységüket támogató modellek, eszközök, gyakorlatok és képességek a jövőben egyszerűen nem lesznek elegendők. Nem állhatnak meg egy helyben” – tette hozzá Zaránd Miklós.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

A dolgozók harmada home office-ban marad, az IT-védekezést is ehhez kell igazítani

Év végére globálisan az alkalmazottak csaknem harmada távmunkában végzi el a feladatait, arányuk pedig a közeljövőben sem csökken jelentősen. Ez arra kényszeríti a szervezeteket, hogy legalább öt, egyes szektorokban akár tíz évvel is előrehozzák a digitális átalakítási terveiket. Ennek megfelelően a vállalatoknak az IT rendszereik védelmét is ehhez kell igazítani, s erre tekintettel kell kialakítani — hívja fel a figyelmet a Maxvalor Hungary, a dán Heimdal Security magyarországi forgalmazója.
2021. 08. 25. 13:00
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás:

Diákok fejlesztettek digitális tanulási eszközöket krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont. A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy a Morgan Stanley informatikusaival együttműködve, az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.
2021. 08. 24. 15:00
Megosztás:

Pénzügyi tudatosságra nevel egy új magyar applikáció

Világviszonylatban is egyedülálló az a magyar fejlesztésű applikáció, amelyet két pénzügyi szakember apuka alkotott meg, hogy segítsenek vele megalapozni a gyerekek pénzhez való viszonyát.
2021. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kínai távközlési szektor bevétele

Jelentősen nőtt a kínai távközlési szektor bevétele az idei első hét hónapban - közölte a kínai ipari és informatikai minisztérium.
2021. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Egyre többen veszik online az iskolaszereket

Jelentősen nőtt az idén az iskolaszerek online eladása az Extreme Digital adatai alapján.
2021. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban

Az Emil Zátopek legendás csehszlovák olimpiai bajnok távfutó életéről készült, David Ondrícek rendezte Zátopek című új cseh film bemutatásával pénteken este a nyugat-csehországi Karlovy Varyban megnyílt az 55. nemzetközi filmfesztivál, Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléje.
2021. 08. 21. 02:00
Megosztás:

A munka jövője: automatizáció

A Universal Robots a robotikai piac egyik úttörője az olyan szabályozások kidolgozásában, melyek a kobotok, az automatizáció, valamint a biztonságos munkavégzés feltételeit teremtik meg. A cég évek óta arra törekszik, hogy világszerte szabályozza a robotok működését és a munkáltatók számára, úgynevezett együttműködő robotok biztosításával segítse a munkavégzést.
2021. 08. 19. 07:30
Megosztás:

Társkereső applikációk - félnünk kell a csalóktól?

A tanulmány megállapításai szerint a csalók jelentős mértékben visszatartják az embereket a randiappok használatától. A válaszadók 38%-a azért fél használni őket, mert attól tart, hogy átverik a csalók, 34% pedig általában véve nem bízik a randiappokat használó emberekben. Mindezek ellenére a válaszadók mindössze 15%-át vették már célba kiberbűnözők, és a csalókkal kapcsolatba kerülők 31%-ának sikerült elkerülnie a támadást.
2021. 08. 18. 13:00
Megosztás:

Világszinten küzdenek a pénzügyi vállalatok a kiberbűnözőkkel

A pénzügyi szolgáltató vállalatok hosszú ideje a kiberbűnözők népszerű célpontjai, az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ennek jó oka van, hiszen a pénz mellett rengeteg bizalmas ügyféladatot is kezelnek, amelyeket a bűnözők különféle átverésekhez tudnak felhasználni, vagy eladják azokat az internet fekete piacain: a Verizon adatsértési jelentéséből kiderül, hogy a pénzügyi ágazatot csak az elmúlt évben több mint 1500 incidens érte, köztük 448 megerősített adatlopással.
2021. 08. 17. 15:00
Megosztás:

Átadták a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

Átadták a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) díjait szombaton a kecskeméti Hírös Agórában.
2021. 08. 16. 02:00
Megosztás:

A Lenovo rekordot döntött az első negyedévben, megduplázva nettó bevételét

A Lenovo Csoport (HKSE: 992) (ADR: LNVGY) bejelentette, hogy a Csoport rekordmagas első negyedéves eredményt ért el. A felgyorsult digitalizáció, az okos átalakulás és a számítógépes eszközök, infrastruktúra és alkalmazások területén megvalósított globális fejlesztések által teremtett lehetőségek továbbra is hozzájárulnak a Csoport hosszútávú és fenntartható jövedelmezőségének növekedéséhez.
2021. 08. 15. 07:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Az Antenna Hungáriához kerül az MVM NET

Az állami távközlési és infokommunikációs portfólió konszolidációjának keretében az MVM Energetika Zrt. az MVM NET Zrt.-ben lévő 100 százalékos részesedését adásvétel útján átruházza az Antenna Hungária Zrt.-re - tájékoztatták a társaságok csütörtöki közös közleményükben az MTI-t.
2021. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Automatizált haszongépjárművek: hatékony logisztika a gazdasági fejlődés érdekében

Sofőr nélküli Hub2Hub: A nehézgépjárművek gyakran ugyanazokon az utakon haladnak – napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra. A zsúfolt autópálya-szakaszok pedig folyamatos figyelmet követelnek a vezető részéről. Az automatizálás csökkentheti a vezetőt érő terhelést, megakadályozhatja a hátsó ütközéseket, és megkönnyítheti a jelenlegi vezetési és pihenési időre vonatkozó jogszabályok betartását.
2021. 08. 12. 15:00
Megosztás:

A TikTok már a világ legnépszerűbb videós mobilapplikációja

Pontosan 660 millió 120 ezer letöltéssel büszkélkedhetett a TikTok az elmúlt esztendőben, de még a TikTok Lite-ot is csaknem 142 milliónyian helyezték el mobiljukon. A siker egyik fő titka, hogy a platform a felhasználóknak új, szórakoztatóbb és hatékonyabb alternatívát kínál az online tartalommegosztásra rövid zenés videók megosztásával. Kiegészítő, vonzó funkciókkal bárki könnyedén készíthet magáról felvételeket: ötletes, humoros, szórakoztató miniklipeket, melyek egycsapásra akár világhírnevet is hozhatnak bárki számára.
2021. 08. 12. 08:30
Megosztás:

Mit jelent a magyarok számára a közösségi média?

A hosszan elnyúló járvány időszakában rendkívül gyorsan helyeződtek át személyes kapcsolataink az online térbe – és kizárólag oda. Bár a magyarok 10 éve viszonylag aktívan használják a közösségi médiát és a lakosság csupán 3%-a1 nem használ efféle platformokat, a világjárvány alatt a magyarok több mint háromötöde (63%) szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra. A Kaspersky megbízásából készült kutatás fényt derít arra, hogy melyek a leggyakrabban használt platformok, mi a közösségi média szerepe és hatása a magyarok életére.
2021. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Virtuális valósággal növeli az agy teljesítőképességét a magyar startup

Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felhasználó számára tette valóságos tudássá a virtuálisan megosztott információkat, köztük hazai gyárak, felsőoktatási intézmények, logisztikai központok és mesterséges intelligencia felhasználásával foglalkozó fejlesztők számára.
2021. 08. 05. 18:00
Megosztás: