Újabb lazítások Németországban

Tovább lazítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat Németországban, és a járványkitörések helyi elfojtását szolgáló új védekezési rendszert vezetnek be a szövetségi kormány és a tartományi kormányok szerdai megállapodása szerint.

Újabb lazítások Németországban

Az alapvető fertőzéshigiéniai szabályokat továbbra is be kell tartani minden helyzetben, de ismét szervezhetnek közös programot különböző háztartásban élő emberek, és megnyithat valamennyi üzlet. Május második felében a labdarúgó Bundesliga első osztályában is újraindulhat a bajnokság, és a tartományi kormányok a helyi adottságoknak megfelelő ütemben újraindíthatják a vendéglátást és az idegenforgalmat.
   
Azonban ha egy járásban vagy városban százezer lakosonként 50 fölé emelkedik az utóbbi hét napon regisztrált fertőzöttek száma, ismét korlátozásokat kell bevezetni az adott területen, és csak akkor lehet újra lazítani, ha hét napon keresztül a határérték alatt marad az új fertőzöttek száma.
   
Így a lazítások mellett egy "vészhelyzeti mechanizmust" is bevezetnek, amelynek révén nem az egész országot kell lezárni, ha valahol felerősödik a járvány - emelte ki Angela Merkel kancellár a tanácskozás után. Hozzátette, hogy a járványlassító intézkedések sikere révén a csaknem 400 járás és város közül csak egyben haladja meg az 50-es határértéket a százezer lakosra jutó heti új fertőzöttek száma.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Azonban Németország még csak "a járvány legelején" van túl, és a mindennapok részévé vált új szabályokat - köztük a maszkviselés és a társas távolságtartás előírását - még sokáig be kell tartani, és továbbra is gondoskodni kell a fokozottan veszélyeztetettek védelméről, ezért mindenkinek tanácsos a lehető legnagyobb óvatossággal felkeresni nagyszüleit, idős rokonait - fejtette ki a kancellár.
   

Mint mondta, az emberek közreműködése nélkül sikertelen lenne a védekezés, ezért "mindenkinek felelősen kell élnie a szabadság minden egyes darabkájával", amely az eddigi közös erőfeszítések révén ismét hozzáférhetővé válik.
    

"Az egész szövetségi köztársaság a bizalomra épül" - válaszolt a politikus arra az újságírói kérdésre, előfordulhat-e, hogy valamely járásban vagy városban szándékosan rosszul vezetik a statisztikát, hogy elkerüljék a korlátozásokat.
    

Ha nem lehetne bízni abban, hogy a járási közigazgatási hivatalok, a polgármesterek és a helyi egészségügyi hivatalok tisztességesen dolgoznak, "akkor kezdhetünk is csomagolni, mert ez az ország nem a mi Német Szövetségi Köztársaságunk".
    

"Nem felelne meg a demokráciáról alkotott felfogásunknak, ha csak a központnak lehetne hinni, és senki másban nem lehetne bízni" - húzta alá Angela Merkel.
   
Markus Söder bajor kormányfő, a tartományi miniszterelnöki konferencia - egyeztető testület - soros elnöke aláhúzta, hogy a helyi járványügyi védekezési tervekre épülő "vészfékező" rendszer révén elkerülhető az ország egészének újbóli lezárása, de ehhez az is szükséges, hogy mindenki következetesen betartsa a távolságtartási szabályokat és továbbra is a lehető legkevesebb emberrel kerüljön közvetlen fizikai kapcsolatba. A vírus elleni védőoltás és a vírus okozta betegségre szolgáló gyógyszer nélkül ez az egyetlen lehetőség a járvány feltartóztatására - mondta.
   
A szövetségi kormány és a tartományi kormányok új megállapodása szerint egyelőre június 5-ig maradnak érvényben változatlanul a fertőzéshigiéniai alapszabályok, és legfeljebb két különböző háztartás tagjai tartózkodhatnak együtt. A tartományi kormányok a legtöbb ügyben önállóan dönthetnek, a helyi járványhelyzetnek megfelelő szabályokat vezethetnek be például az amatőr sportegyesületek működésének újraindításáról és a szórakozóhelyek újranyitásáról. A korábbi megállapodásokban rögzített szabályok nem változnak, így a többi között változatlanul érvényes, hogy legalább augusztus 31-ig nem lehet tömegrendezvényeket tartani.
   
A Robert Koch járványügyi intézet (RKI) adatai szerint az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) szerdáig 164 807 ember szervezetében mutatták ki, ami 947-tel több az egy nappal ko

rábbinál.
    A
gyógyultnak minősülő, vagyis azon igazolt fertőzöttek száma, akik már átestek a fertőzésen, 2300-zal 137 400-ra emelkedett.
    

A vírus okozta betegségben (Covid-19) 6996 igazolt fertőzött halt meg, ez 165-tel több az egy nappal korábbinál.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: