Újabb területek bérbeadásáról írt alá szerződést a fényeslitkei ipari parkban az RFH Zrt.
Ezen a területen később kezdi meg majd tevékenységét a beruházó, ezen felül újabb öt hektár megvételéről előrehaladott tárgyalásokat folytat az RFH egy külföldi tulajdonú vállalkozással. Itt várhatóan egy-két hónapon belül a konkrét szerződéskötésig is el lehet majd jutni - közölték. A társaság közleményében hangsúlyozta, folyamatos az érdeklődés kisebb és nagyobb területek iránt, elsősorban külföldről, a tárgyalások menetén azonban sokat nehezítenek az ukrajnai események, mivel az érdeklődők jelentős része az intermodalitás, valamint a határ közelsége miatt érdeklődik a terület iránt.
A Fényeslitke és Komoró között fekvő 160 hektáros, 3,5 milliárd forintból megépített és 2011 márciusában átadott ipari parkban már zajlik egy beruházás: az egyik befektető, az Alveare Zrt. 2013 novemberben jelentette be, hogy 957 millió forint értékben csaknem tíz hektáros területen egy propán-bután-gázátfejtő telepet épít fel, ahol az Ukrajnából, széles nyomtávú vasúti kocsikon érkező cseppfolyós PB-gázt szivattyúzzák át az európai szabványú, normál vasúti nyomtávon közlekedő kocsikba, illetve a közúti tartályautókba.
A RFH közleményében utalt arra is, hogy "hosszú idők nehézségei után" a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek sikerült nyertest hirdetnie abban a közbeszerzésben, amely elkerülő út, illetve az ehhez kapcsolódó, közvetlenül a 4-es főúthoz kijutást biztosító felüljáró megépítésére vonatkozik. Az előzetes tervek szerint az útépítés teljes egészében 2016 tavaszára fejeződik be, de egy jelentős része már az idei év harmadik negyedében használható lesz.