Újabb válság sújthatja a gazdaságot - Coface

Az idei év rossz pénzügyi számai csak jövőre jelenhetnek meg a céges minősítésekben, azok alapján pedig vélhetően még több vállalkozás kerül rosszabb kategóriákba. Ez a folyamat az általában alultőkésített közép-kelet-európai vállalkozásoknak egyáltalán nem kedvez, míg a tőkeerős multinacionális cégek tovább erősödhetnek.

Az elmúlt években folyamatosan növekedett azoknak a közép-kelet-európai cégeknek száma, amelyek üzleti szempontból kockázatosabb besorolást kaptak a hitelbiztosítóktól, állítja Dercze Zoltán, a Coface Hungary országigazgatója. A céges pénzügyi kockázati tényezők miatt közép-kelet-európai országok cégeinek átlagosan 45 százalékát közepesen kockázatosnak, vagy kockázatosnak minősítette a Coface a 2007 és 2009 közötti időszakban.

 

A helyzet azonban 2009-ben érezhetően romlott, annak ellenére is, hogy az idei évben még csak részeredmények kerültek nyilvánosságra. Ezek alapján látható, hogy a 2007-es lengyel 33,07 és a szlovák 36,99 százalékos kockázatos kategória 2009-re 42,44 illetve 49,68 százalékos értéket ért. Magyarország ugyan képes volt javítani a 2007-es adatához képest, azonban azt is látni kell, hogy hazánk volt az egyetlen ország, ahol a kockázatos cégek aránya folyamatosan 50 százalék felett volt, állítja Dercze. Hozzáteszi, hogy a magyar adatok azért nem romlottak a 2007-es adatokhoz képest, mert a 2005-2006-os megszorítások miatt 2007-ben már eleve igen rossz, 54,46 százalékos adatokkal szembesülhettünk.

 

Kockázatos cégek aránya egyes országokban - Coface

 

Ehhez képest a 2009-es 51,86 százalék csak relatíve számít jónak, a régióban továbbra is a legrosszabb érték. A jövőt illetően a Coface országigazgatója további romlásra számít. „A jövő év közepén kerülnek az adatbázisokba a gyenge 2009-es eredmények, amelyek vélhetően még rosszabb besorolást okoznak számos ország vállalkozásainál. A közép-kelet-európai régióban a kockázatosnak minősített cégek arányának átlaga mindenképpen 50 százalék fölé megy, ami tulajdonképpen trendfordulót jelez: akkor lesz először magasabb a problémás cégek aránya, mint a megbízhatóké” – állítja Dercze.

 

Hozzáteszi, hogy az adatok Nyugat-Európában is romló tendenciát jeleznek, ott azonban az arányok 10-15 százalékkal jobbak, már csak a pozitívabb országkockázati értékek miatt is. Dercze szerint a gyatra 2009-es eredmények komoly problémát okozhatnak 2010-ben. „A 2009-es évben nagyon sok cégnek stagnál, vagy csökken az árbevétele, sok lesz a veszteséges cég is, és az eladósodottság tekintetében sem várható javulás. A scoring (értékelő) rendszerek ezt negatívan értékelik, így sokan a korábbinál rosszabb besorolást kapnak, ami azt jelenti, hogy bizonyos szállítóknál ’feketelistára’ kerülhetnek és banki hitelekhez is sokkal nehezebben juthatnak hozzá” – mutat rá az országigazgató. Hozzáteszi, hogy ez egy rendkívül ellentmondásos helyzet: amikor éppen beindulna a gazdasági növekedés, akkor jönnek meg a rossz adatok, és ez a minősítéseken keresztül egyfajta rendszerszerű féket jelenthet a gazdaságra.

 

Hozzáteszi, hogy ez nem egy szándék-, hanem rendszerszerű folyamat, azaz számos szállító vagy hitelező csak a besorolások alapján szolgáltathat a céges előírása alapján. Dercze úgy látja, hogy a vállalatoknak újra kell gondolniuk a hitelkockázati előírásaikat, ami által viszont nagyon kellemetlen helyzetbe szorulnak. Ha lazít, akkor fokozott kockázatot vállal, ha nem, akkor pedig a kilábalás és a fejlődés esélyét mulaszthatja el. Szerinte ebből a helyzetből azok a vállalatok kerülhetnek ki győztesen, akik továbbra is erős pozícióban vannak, vagy olyan multinacionális cégek leányvállalatai, amelyeknek nem romlik úgy a minősítése. Ez azonban azt jelentheti, hogy megint azok a kelet-közép-európai vagy magyar kkv-k kerülhetnek veszélybe, amelyek végigküzdötték a válságot, de közben meggyengültek. Ez egy valós kockázat, amire figyelni kell, mert az erősebbek pozíciói tovább erősödnek, a gyengéké gyengülnek, figyelmeztet Dercze. Hozzáteszi, hogy még ez a helyzet is tovább romolhat, ugyanis átlagosan a mérlegfőösszeg 30 százaléka vevőkövetelés; ez az arány gyártóknál kisebb, kereskedőknél lényesegesebben nagyobb. Amikor a banki hitelezést visszafogják, akkor a vállalkozások a legegyszerűbb „hitelezési” módszerhez folyamodnak: inkább lassítanak a szállítói kifizetéseken. Ez azonban tovább ront a besorolásukon, és így még több partnert veszíthetnek.


Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás: