Választás 2010 - Az önkormányzati miniszter visszautasította Kövér László Békés megyéről szóló kijelentését

Az MSZP Békés megyei önkormányzati képviselőinek, valamint országgyűlési képviselő-jelöltjeinek nevében visszautasította Varga Zoltán önkormányzati miniszter, hogy Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke arról "ironizált" egy jászszentandrási lakossági fórumon, hogy Békés megyét "megint el kell árasztani a Tiszával, meg kell szüntetni a szabályozást, és akkor legalább lehet nemzeti parkot csinálni". (MTI)

A miniszter - aki az MSZP Békés megyei elnöke és Orosházán egyéni képviselő-jelölt is - pénteki békéscsabai sajtótájékoztatóján a fideszes választmányi elnök szavaival kapcsolatban megdöbbenésének adott hangot és közölte: gondoskodnak arról, hogy a megye lakossága megismerhesse Kövér László gondolatait a megyéről. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz közlése szerint az Egyenlítő Tv egy összevágott, manipulált felvétellel állt elő, sőt Kövér László Békés megye sorsát illetően nem a tervekről, hanem a nyolcévnyi MSZP-kormányzás drámai következményeiről beszélt, Varga Zoltán hangsúlyozta: bár valóban nehéz helyzetben van Békés megye, ám ezzel nem illik a politikusoknak ironizálniuk.

 

Hozzátette: Magyarország uniós csatakozása óta összességében 135 milliárd forint támogatás érkezett Békésbe, s ez azt jelenti, hogy a mindenkori kormány igyekezett segíteni a térségen. Nagy László, az MSZP megyei kampányfőnöke, országgyűlési képviselő, és Békés térségének képviselő-jelöltje a távirati iroda kérdésére jelezte, hogy azt még nem döntötték el, hogyan kívánják tájékoztatni Kövér László szavairól Békés megye közvéleményét.

Félmilliárd forintos keretösszegű könnyűzenei pályázat indul

Félmilliárd forint keretösszegű vallásos könnyűzenei pályázat indul útjára Katalin napján, november 25-én - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára szombaton Budapesten, a Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnepen mondott köszöntőjében.
2025. 11. 10. 06:00
Megosztás:

76 millió dollárnyi Shiba Inu token került a derivatív piacra – újra fellángolt az optimizmus a SHIB körül

A Shiba Inu (SHIB) kereskedői újabb lendületet adtak a mémcoin piacának: több mint 7,38 billió SHIB tokent, azaz mintegy 76 millió dollárnyi értéket zártak le a derivatív piacokon. Ez a lépés nemcsak a token árfolyamát lódította meg, hanem újraélesztette a befektetői bizalmat is a projekt iránt.
2025. 11. 10. 05:00
Megosztás:

Trump 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” ígér minden amerikai állampolgárnak – azonnal megugrott a kriptopiac

A kriptopiac újra fellendülésbe váltott Donald Trump legutóbbi bejelentése után, miszerint minden amerikai legalább 2000 dolláros „vámtarifa-osztalékot” kap. A hír órák alatt optimizmust hozott a befektetők körében – a teljes kriptopiaci kapitalizáció 3,5 billió dollárra nőtt november 9-én, ami 2,4%-os napi emelkedést jelent.
2025. 11. 10. 04:00
Megosztás:

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén - mondta a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 11. 10. 03:00
Megosztás:

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás:

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás:

A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát

A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
2025. 11. 09. 20:00
Megosztás:

Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?

Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
2025. 11. 09. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 09. 18:00
Megosztás:

Baleset történt az ajkai erőműben

Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 09. 16:05
Megosztás:

A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre - hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 11. 09. 15:00
Megosztás:

Meghaladták az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának eredményei

Meghaladta az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump pénteki találkozójának hangvétele és eredményei - értékelte a magyar-amerikai csúcstalálkozót Kiss István a Danube Institute igazgatója szombaton.
2025. 11. 09. 14:00
Megosztás:

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.
2025. 11. 09. 13:00
Megosztás:

Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város

Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban. A Savills szakértői 30 globális metropoliszt értékeltek - áll a Bloomberg jelentésében.
2025. 11. 09. 12:00
Megosztás:

Tovább emelik a limiteket a személyi kölcsönöknél a bankok, és ez nem jön jól a jelzáloghitel-piacnak

Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.
2025. 11. 09. 10:00
Megosztás:

Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben

Novemberben meredeken csökkent a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe, az elemzők szerényebb hangulatromlásra számítottak.
2025. 11. 09. 09:00
Megosztás:

Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját

Október 31-ig lezajlottak a legfontosabb vízvisszatartási beavatkozások, köztük a vízpótlást bővítő vízépítési beruházások és a holtágak feltöltése, amelyek összesen 4,7 milliárd forint értékben valósultak meg – mondta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára Karcagon, a TÁSZ–Aszályvédelmi szakmai napon.
2025. 11. 09. 08:00
Megosztás: