Válságtanácskozást tartanak a Volkswagen konszern vezetői

Német sajtójelentések szerint válságtanácskozást kezdett csütörtök délután a legnagyobb európai autóipari cég, a Volkswagen AG (VW) felügyelőbizottságának elnöksége az ausztriai Salzburgban. Az ülés az eddigi legfontosabb összecsapás lehet a társaság két legfőbb vezetőjének hatalmi harcában.

Válságtanácskozást tartanak a Volkswagen konszern vezetői

A 12 márkát - köztük a névadó Volkswagen mellett az Audit, a Porschét, a Skodát és a Seatot - összefogó óriásvállalat felügyelőbizottságának elnöke, a VW nemzetségfőjének is nevezett Ferdinand Piech a Der Spiegel című hírmagazin legutóbbi számában bírálta az igazgatótanács elnökét, Martin Winterkornt. Azt mondta, hogy "eltávolodott" az eddig pártfogoltjaként számon tartott menedzsertől, és arra törekszik, hogy "megfelelő emberek kerüljenek a felügyelőbizottság és az igazgatótanács élére".

 

A váratlan nyilvános bírálatot a német sajtó súlyos konfliktus jeleként, Winterkorn eltávolítására tett kísérletként értékelte. Okairól egyelőre csak találgatások jelentek meg. A legvalószínűbb magyarázat az lehet, hogy Piech nem bízik abban, hogy a VW Winterkorn vezetésével megbirkózhat az autóipar várható átalakulásával járó kihívásokkal, és a jelenlegi - a cégcsoport számára pénzügyileg, gazdaságilag még kedvező - helyzetet tartja a legalkalmasabbnak a váltásra, az ügyet pedig a május elején tartandó közgyűlés előtt rendezni akarja. Ferdinand Piech ugyancsak váratlanul csütörtök délutánra Salzburgba - a VW törzsrészvényei 53,1 százalékával rendelkező Piech és Porsche család "székhelyére" - kérette a felügyelőbizottságon belüli szűkebb testület, az elnökség tagjait.

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az online kiadásában azt írta, hogy Ferdinand Piech az ülésen ismerteti kifogásait Martin Winterkorn tevékenységével és új személyt is javasol az igazgatótanács elnöki tisztségére. A FAZ szerint Matthias Müller, a Porsche igazgatótanácsának elnöke jöhet szóba a pozícióra. A Der Spiegel hírportálja szerint is ő lehet az első számú jelölt. A FAZ úgy tudja, Martin Winterkorn nem hajlandó megadni magát, sőt kezdeményezi szerződése meghosszabbítását. Sorsáról a felügyelőbizottság dönt, amelyben legalábbis hivatalosan számíthat a munkavállalók képviselőinek támogatására.

 

Ugyanakkor a tényleges erőviszonyokat nem lehet felmérni, az viszont biztos, hogy Ferdinand Piech soha nem szólal meg a nyilvánosság előtt meggondolatlanul és korábban elsőre kilátástalannak tűnő ügyekben is érvényesítette az akaratát. Martin Winterkorn szerződése 2016 végéig szól. A több mint 20 éve a vállalatcsoportnál dolgozó szakember 2007 eleje óta vezeti az igazgatótanácsot. Azóta a legnagyobb európai autógyártó csoport bevétele 86 százalékkal emelkedett, nyeresége megnégyszereződött. A VW tavaly az értékesítési darabszámot, az árbevételt és az üzleti eredményt tekintve egyaránt rekordot ért el.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A csoport tagjai 2014-ben összesen 10,1 millió gépjárművet adtak el, 4,2 százalékkal többet a 2013-as 9,7 milliónál. Az árbevétel első alkalommal lépte át a 200 milliárd eurós határt, 202,5 milliárd euró lett, 2,8 százalékkal magasabb az előző évi 197,0 milliárdnál. Az üzleti eredmény éves összevetésben egymilliárd euróval 12,7 milliárd euróra emelkedett. A konszernhez tartozó márkák az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Ducati, a Lamborghini, a Man, a Porsche, a Scania, a Seat, a Skoda, a Volkswagen és a Volkswagen haszongépjárművek.  (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: