Változhatnak a műszaki vizsgára vonatkozó uniós szabályok

Politikai megállapodás született hétfőn Luxembourgban az Európai Unió közlekedésért felelős miniszteri tanácsülésén a tachográfok rendszerének korszerűbbé tételéről, valamint a repülőtéri résidők elosztásának hatékonyabbá tételéről. Emellett a műszaki vizsgára vonatkozó uniós szabályok módosítása is napirendre került.

A tachográfokat érintő változások egyaránt célozzák a csalások visszaszorítását és az adminisztratív terhek csökkentését - indokolta a döntést a tanácshoz közel álló forrás. A tervezett változások értelmében a tehergépjárművek helyzetét a jövőben műholdas nyomkövetés (GPS) segítségével rögzítenék, a tachográf berendezést pedig a tagállamok önkéntes alapon olyan riasztórendszerrel láthatnák el, amely jelzi a manipulációt, így a hatóságok is célzottabban hajthatnák végre az ellenőrzéseket. A személyes adatok védelmének érdekében az új szabályozás szerint csak a munkaidő elején és végén kellene rögzíteni a földrajzi helyzetet és a megtett utat, az adatokhoz pedig kizárólag a felügyeleti szervek, hatóságok férhetnének hozzá, a sofőr bármilyen személyes adata pedig csak az ő kifejezett hozzájárulása után rögzíthető.

 

Magyarországot a hétfői tanácskozáson Várhelyi Olivér nagykövet, a magyar uniós állandó képviselet helyettes vezetője képviselte, aki az MTI-nek elmondta, hogy a tanács és az Európai Parlament között ebben a kérdésben feszültség tapasztalható. A parlament ugyanis a bizottság eredeti javaslatát támogatja, amely szerint a tachográf olyan digitális eszköz lenne, amely az adatokat automatikusan rögzítené a járművezetői engedélyen is. Ezt már a bizottság sem támogatja - jelezte Várhelyi Olivér.

A megállapodás értelmében a változásokat a rendszer technikai jellemzőiről történő megállapodást követően 40 hónappal, tehát körülbelül 2017-ben vagy 2018-ban kell a tagállamoknak átültetniük a gyakorlatba.

 

Módosulhatnak a gépjárművek műszaki ellenőrzésére vonatkozó uniós szabályok is, amit a tagállamok biztonsági okokból tartanak indokoltnak, valamint amiatt, mert az Európai Unió 2020-ra felére akarja csökkenteni a közúti balesetek halálos áldozatainak számát. A most javasolt változtatások értelmében például a hatévesnél idősebb autókat évente kellene vizsgáztatni.

 

Várhelyi Olivér szerint az erről folyó egyeztetések még nagyon kezdeti szakaszban vannak, az viszont már most körvonalazódott, hogy ezt a tagállamok többsége nem támogatja. A bizottság azzal indokolja a javaslatot, mert adataik szerint az öt évnél idősebb járműveknél jelentősen megemelkedik a műszaki hibából fakadó halálesetek száma. A tanácshoz közeli forrás szerint a jogszabály-módosítás a kilométeróra-csalókkal szemben is fel akar lépni, mert a tagállamok úgy ítélik meg, hogy ez a használtautó-piac jelentős részét érinti. Az óra-visszatekerés megakadályozása érdekében minden műszaki vizsgán rögzíteni kellene a kilométeróra állását, a műszer megpiszkálását pedig büntethetővé kellene tenni.

 

Az Európai Unió zsúfolt repterei leterheltségének csökkentése érdekében a le- és felszállási résidőkre, angol szakkifejezéssel slotokra vonatkozó szabályok megváltoztatásáról úgynevezett általános megközelítést fogadtak el a tárcavezetők. Ez olyan politikai egyezséget jelent, amit még az Európai Parlamentnek is véleményeznie kell. A változtatások azt a célt hivatottak szolgálni, hogy a zsúfolt repülőtereken azok a légitársaságok jussanak le- és felszállási lehetőséghez, amelyek azt a leghatékonyabban képesek kihasználni. Ezért a légitársaságok a jövőben egymás között kereskedhetnek a résidőkkel, a tagállamok pedig pénzt kérhetnek, vagyis gyakorlatilag bírságot szabhatnak ki azokra a légitársaságokra, amelyek a fel nem használt résidőket határidőn túl adják vissza a hatóságoknak. Emellett a jogszabály-módosítás az Egységes Európai Égbolton, az Európai Unió, Norvégia és Svájc "légügyi közös piacán" keresztül azt is figyelembe venné, hogy milyen hatással van egy-egy repülőtér résidő-kiosztása az unió egészének légiközlekedésére.

 

Várhelyi Olivér az MTI-nek elmondta, a javaslat növelné a légitársaságok közötti versengést, sokkal jobban piacosítaná a nagy repterekhez való hozzáférés jogáért folytatott versengést. A nagykövet úgy értékelte, hogy a budapesti repülőtér forgalmát ez a változás aligha érinti, mert a Liszt Ferenc-repülőtér nem tartozik abba a forgalmi kategóriába, mint London, Frankfurt, München, Párizs vagy Róma repülőterei. Az Európai Bizottság tavaly év végén terjesztette elő a le- és felszállási lehetőséget biztosító résidő-elosztási rendszer felülvizsgálatát. A szakminiszterek ugyanakkor nem támogatták a bizottság javaslatának minden elemét. A bizottság ugyanis - szemben a jelenlegi 80 százalékos elvárással - azoknak a légitársaságoknak tette volna lehetővé a slotok megújítását, amelyek az előző évadban 85 százalékosan ki tudták használni az adott résidőt, emellett a minimálisan lekötendő slotok számát is emelte volna. A tagállamok többsége viszont a jelenlegi rendszert részesíti előnyben, mert szerintük megfelelő rugalmasságot biztosít a légitársaságoknak.

 

A résidők hivatalos másodlagos piacát megteremtő döntést sem ítélte meg minden tagállam azonosan. A megegyezés értelmében abban az esetben, ha például egyes kevésbé jövedelmező regionális járatokat az a veszély fenyegetne, hogy gazdátlanul maradnak és megszűnnek, akkor az érintett ország közbeavatkozhat. (MTI)

 

Az EU-s terveket közben elutasították, melyről részleteket itt olvashatnak.  (a szerk)


Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás: