Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF-megállapodás

Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF/EU-megállapodás, Magyarország továbbra is elővigyázatossági konstrukcióban gondolkodik, 2-3 évre szóló, 12-15 milliárd eurós keretmegállapodásra van esély - írta a Magyar Nemzet.

A lap szombati számában megjelent interjúban a tárca nélküli miniszter, főtárgyaló kijelentette: "ha normális forgatókönyv alapján haladunk, novemberre lehet megállapodásunk, és le tudjuk zárni a költségvetést is, amelyet az egyeztetés miatt hagytunk nyitva". Szavai szerint az elővigyázatossági konstrukció, amelyben a magyar fél gondolkodik, nagy mértékben hasonló ahhoz, amilyen szerződést a lengyelek kötöttek, akik csak abban az esetben hívják le a hitelt, ha nem tudják finanszírozni adósságukat.

 

Utalt arra, hogy vita van arról, a megállapodás előtt, vagy után lépjen-e Magyarország a nemzetközi kötvénypiacra, ő az utóbbit támogatja. "2013 elejére is megvan a fedezet a lejáró tartozásokra" - tette hozzá, kiegészítve azzal, hogy a nemzetközi tartalékok értéke meghaladja a 30 milliárd eurót, szemben a 2008-as 16 milliárddal.

 

Varga Mihály megerősítette, hogy a kormány által legutóbb elküldött levél még nem az úgy nevezett szándéklevél volt, az csupán az EU eddigi felvetéseire adott válaszokat tartalmazza. "Előfordulhat, hogy nem tartják megnyugtatónak az általunk megfogalmazottakat, erre kevés esélyt látok. Valószínűbb, hogy bejelentik, folytatódnak a tárgyalások..." - mondta a miniszter.

 

A levél tartalmával kapcsolatban elmondta, hogy a kormány abban kifejti a magyar gazdaság jövő évi alakulásáról az elképzeléseit, megerősíti, hogy elérhető a tervezett 1,6 százalékos GDP növekedés. Ugyanakkor felsorolja a kiegészítő intézkedéseket, amelyek ellenkező esetben szóba jöhetnek. Abban szó van a bürokrácia csökkentéséről, de "szó sincs persze arról, hogy tömegek kerülnének utcára" - mondta, megjegyezve, hogy a cél akár több éves programmal is teljesíthető, például, úgy hogy az állami szférából a versenyszférába távozók helyére és a nyugdíjba menők pótlására nem vesznek fel embereket.

 

Varga Mihály kategorikusan kizártnak nevezte a nyugdíj csökkentését, vagy a gyermeknevelés ösztönzőinek leépítését, de a szociális támogatások célzottabbá tételét olyan pontnak nevezte, amely irányban a kormány kész megtárgyalni az IMF esetleges javaslatait. Az esetleg elmaradó bevételek pótlásának lehetőségei között említette "olyan szereplő keresését, amely befizetéseivel" ez megoldható, esetleg valamely meglévő adókulcs emelését. A személyi jövedelemadó emelésével kapcsolatban azonban úgy fogalmazott, hogy annak kisebb az esélye. (MTI)


Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás: