Varga az IMF-ről: ezek egyeztetések, nem tárgyalások

Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter szerint a magyar kormány fenntartja álláspontját, elővigyázatossági hitelmegállapodásra törekszik a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), jelenleg azonban egyeztetések folynak, hivatalos hiteltárgyalások nem zajlanak.

Varga az IMF-ről: ezek egyeztetések, nem tárgyalások

Varga Mihály ezt az ATV Szabad szemmel című műsorában mondta vasárnap este, hozzátéve, Magyarország olyan megállapodást szeretne kötni a valutaalappal, amilyet Lengyelországgal kötött az IMF. A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége január 16-tól tárgyal Magyarországon, de most a küldöttség az IMF alapokmányának IV. cikkelye szerint vizsgálja a magyar gazdaság folyamatait, és nézi át a 2008-as hitelmegállapodás teljesülését. Varga Mihály kitért arra: annak előfeltétele, hogy hivatalos tárgyalások induljanak az IMF és Magyarország között, az, hogy fontos kérdésekben azonos álláspontra tudjanak jutni, ez jelenleg nincs meg.

 

A növekedés ügyében eltérnek az álláspontok, de nem zárható ki, hogy ez egy-két héten vagy egy-két hónapon belül ne változhatna meg. Varga Mihály elmondta: az itt-tartózkodó IMF-küldöttség tagjai szerint Magyarországnak már nem a fiskális egyensúly megteremtése a fő problémája, hanem az, miből lesz itt növekedés, miből lesznek itt új munkahelyek. A tárca nélküli miniszter szerint az IMF és az EU is elismeri, hogy az államháztartás GDP-arányos hiánya 3 százalék alatt tartható, de a növekedés lehetőségeinek megítélésében eltérőek a vélemények.

 

Kifejtette: az IMF szakértői úgy vélik, azért nincs növekedés, mert nincsenek beruházások, a beruházásokhoz a hitelezésnek be kellene indulnia, azért nincs hitelezés, mert túl magasak a bankokra kivetett adók. A magyar kormány azt mondja, hogy sokféle tényezőn múlik a növekedés beindulása. Arról is szólt Varga Mihály az interjúban egy kérdés kapcsán, hogy továbbra is cél a magyar államadósság szintjének mérséklése, az államadósság kamatterheinek csökkentése. Egy másik kérdésre azt válaszolta a tárca nélküli miniszter: a forint esetleges gyengítését kifejezetten veszélyesnek tartaná, mivel Magyarországon a lakosság, a vállalkozói szektor és az állam is jelentős devizaadósságot halmozott fel. Emellett a 2013-as központi költségvetést is 285 forint/euró árfolyamot alapul véve állították össze, ez még az exportáló cégeknek és a devizában eladósodottaknak is jónak mondható.

 

A Matolcsy György esetleges jegybankelnökké kinevezését feszegető riporteri kérdésre azt felelte: "a miniszterelnöknek a jogosítványa, hogy jelöljön jegybankelnöknek személyt". Annyit mondott: "nagyon bízom benne, hogy március 3-án, amikor új vezetője lesz a jegybanknak, az olyan személy lesz, akivel a kormányzat együtt tud működni a legfontosabb gazdasági célok teljesítéséért". Arra a kérdésre, ha esetleg Matolcsy György jegybankelnök lesz, elvállalja-e a nemzetgazdasági miniszteri posztot, úgy válaszolt: ha ez reális kérdésként felmerül, azon el fog gondolkodni.

Kriptobefektetők választása: A Ripplecoin bányászalkalmazás naponta 13 000 dollár passzív jövedelmet termel

A globális digitális pénzügyek gyors térnyerésével a passzív jövedelem a befektetők egyik fő céljává vált. A Ripplecoin bányászalkalmazás nulla belépési korláttal, intelligens számítási teljesítményelosztással és sokszínű kriptovaluta-támogatással új csatornát teremt a globális befektetők számára vagyonuk gyarapítására.
2025. 09. 08. 08:00
Megosztás:

Figyelem,másodfokú riasztást adtak ki több járásra!

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő reggel.
2025. 09. 08. 07:40
Megosztás:

Bizalom és kiszámíthatóság nélkül nincsenek beruházások

A vállalkozások hosszú távú növekedésének kulcsa a jövőbe vetett bizalom. Egy-egy beruházási döntést mindig alapos mérlegelés előz meg: a gazdasági környezet, a finanszírozási lehetőségek és a piaci kilátások mind befolyásolják, hogy a cégek belevágnak-e a fejlesztésekbe. A Cégkassza Podcast legújabb adásában Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a vállalati hitelezés a finanszírozás mellett a bankok szerepéről is szól, akik partnerként támogatják ügyfeleiket a tudatos döntések meghozatalában.
2025. 09. 08. 06:00
Megosztás:

Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin „könnyű meggazdagodást” kínál – igaza van?

Robert Kiyosaki, a világhírű Rich Dad, Poor Dad (Gazdag papa, szegény papa) című könyv szerzője ismét nagy port kavart pénzügyi kijelentésével. A befektetési tanácsairól és sokszor meghökkentő nézeteiről ismert szakember az X-en azt írta:
2025. 09. 08. 05:00
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek

A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a rali­ból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
2025. 09. 08. 04:00
Megosztás:

Elutasította a román parlament az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt

Elutasította a román kétkamarás parlament vasárnapi együttes ülésén az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt, melyeket a kormány által hétfőn elfogadott, a második deficitcsökkentő csomagot alkotó törvénytervezetek ellen nyújtott be.
2025. 09. 08. 03:00
Megosztás:

Donald Trump végső figyelmeztetést küldött a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán "végső figyelmeztetést" küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
2025. 09. 08. 02:00
Megosztás:

Kapu Tibor: a HUNOR program új korszakot nyit a magyar űrkutatásban

Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
2025. 09. 08. 01:00
Megosztás:

Itt az újabb nemzeti konzultáció!

Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
2025. 09. 07. 23:00
Megosztás:

Bitcoin és Ethereum szárnyal – de miért maradt le a Dogecoin?

Az elmúlt évben a kriptopiac hatalmas ralit élt át: a Bitcoin ETF-ek jóváhagyása és Donald Trump választási győzelme után a 10 legnagyobb kriptovaluta (a stabilcoinok kivételével) mind új csúcsra tört. Egyetlen kivétellel: Dogecoin.
2025. 09. 07. 22:00
Megosztás:

Horvátország és Szlovénia katonai együttműködésről írt alá nyilatkozatot

Horvátország és Szlovénia pénteken Zágrábban katonai együttműködésről szóló nyilatkozatot írt alá, amelyet Ivan Anusic horvát védelmi miniszter a két ország közötti amúgy is kiváló védelmi kapcsolatok "új fejezetének" nevezett.
2025. 09. 07. 21:00
Megosztás:

Ötnapos metrósztrájk kezdődött Londonban

Ötnaposra tervezett sztrájkot kezdtek vasárnap a londoni metróhálózat dolgozói, miután eredménytelenül zárultak a szakszervezet által követelt munkaidőcsökkentésről és a béremelésről szóló tárgyalások eddigi fordulói.
2025. 09. 07. 20:00
Megosztás:

Idén nyáron is több ezer fiatal vett részt a honvédelmi táborokban

A Magyar Honvédség (MH) idén nyáron is kiemelkedő érdeklődés mellett szervezte meg a honvédelmi tematikájú nyári táborokat. Országszerte 52 helyszínen, 115 táborban, több ezer fiatal vehetett részt élményekben gazdag programokon - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap közleményben az MTI-vel.
2025. 09. 07. 19:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az újabb ukrán légitámadás nem érinti a Magyarországra irányuló kőolajszállítást

Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
2025. 09. 07. 17:00
Megosztás:

Hortay Olivér: súlyos pluszterhet jelentene az orosz gáz és olaj kiesése a magyar családoknak

A rezsiköltségek és az üzemanyagárak jelentős emelkedésével járna, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj Magyarországra - mondta a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2025. 09. 07. 16:00
Megosztás:

Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben

A gímszarvasok nászával kezdetét veszi a szarvasbőgés időszaka a magyar erdőkben is. Idén is számos vezetett szarvasbőgés-hallgató túrával várják az érdeklődőket az állami erdészeti társaságok - közölte vasárnap az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 07. 15:00
Megosztás:

Adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek a magyar kkv-k

A magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítésekre tettek javaslatokat a Niveus üzleti tanácsadó cég, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) országos felmérésében - közölték az MTI-vel közös közleményükben vasárnap.
2025. 09. 07. 14:00
Megosztás:

Kriptodráma a WLFI háza táján: manipulációs vádak, feketelisták, és Justin Sun befagyasztott milliárdjai

A World Liberty Financial (WLFI) token a legújabb példa arra, hogyan borulhat el gyorsan a hangulat a kriptovilágban. A Trump-család támogatásával induló DeFi projekt grandiózus ígéretekkel lépett színre, ám most súlyos vádak, befagyasztott vagyonok és közösségi feszültségek árnyékolják be a küldetését. Vajon decentralizációról beszélhetünk, ha a projektvezetés több száz tárcát zár ki a rendszerből?
2025. 09. 07. 13:00
Megosztás:

Luxi helyett influenszeres spórolás: főzés, kertészkedés és akcióvadászat

A K&H nagy sikerű influenszerkampányának legutóbbi fordulójában a résztvevők háromfogásos menüket főztek, spórolási trükköket alkalmaztak, és közben saját bőrükön tapasztalták meg, milyen kompromisszumokkal járhat az időskori megélhetés.
2025. 09. 07. 12:00
Megosztás:

A thyssenkrupp átszervezi magyarországi tevékenységét a nemzetközi irányelvek szerint

A versenyképesség növelése érdekében magyarországi tevékenységeit is összehangolja nemzetközi átalakítási folyamatával a vállalat. Az új struktúra eredménye: hatékonyabb K+F tevékenység és kiemelkedő ügyélközpontúság. A változtatások révén erősödnek Budapesten a globális üzleti támogató funkciók.
2025. 09. 07. 11:00
Megosztás: