Várhatóan ma sem lesz döntés a dohánykereskedelem átalakításáról

Várhatóan ismét elhalasztják a dohány-kiskereskedelmet állami kézbe adó törvényjavaslat országgyűlési zárószavazását - derült ki az alkotmányügyi bizottság hétfői ülésén.

 Múlt héten a Fidesz javaslatára már egyszer lekerült az Országgyűlés napirendjéről a végszavazásra váró előterjesztés, amely szerint a dohány-kiskereskedelem joga kizárólagosan az államé lenne, a dohánytermékeket pedig csak meghatározott számú, koncessziós szerződés alapján működő dohánybolt árulhatná.         

 

Az alkotmányügyi bizottság hétfőn - 19 igen szavazattal 5 nem ellenében - támogatta a javaslathoz érkezett zárószavazás előtti módosító javaslatot, amelyet Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője nyújtott be. Ezek után kért szót ügyrendi kérdésben a fideszes Vas Imre, aki jelezte, hogy a zárószavazás elhalasztását kérik. Arra hivatkozott, hogy ki akarják kérni az Európai Unió véleményét, amelytől függően akár további zárószavazás előtti módosító indítványokat is benyújthatnak.     

 

Lázár János zárószavazás előtti módosító javaslata több ponton is változtat az előterjesztésen, azt azonban nem érinti, hogy a dohánytermékek kiskereskedelme állami hatáskörbe kerüljön, és csak az legyen jogosult cigarettát árulni, aki elnyeri az állam által kiírt pályázatot és koncessziós szerződést köt.    

 

 A Fidesz frakcióvezetőjének indítványát érdemben nem tárgyalta a bizottság, nem voltak hozzászólások, a kormány képviselője is csak annyit jelzett, hogy támogatják azt. Lázár János javaslata szerint 2013. január 1-től kellene fő szabályként kizárólag az állami koncessziós szerződéssel rendelkező "nemzeti dohányboltokban" árulni a dohánytermékeket. Az illetékes miniszternek legkésőbb 2012. szeptember 30-ig  kellene a pályázatokat kiírni, és az eredményeket december 31-éig kellene kihirdetni. Lázár János kezdeményezése alapján ugyanakkor kikerülne a javaslatból az a rendelkezés, amely a szórakoztató, illetve vendéglátó szolgáltatást nyújtó közforgalmú intézményekben már 2012. április 1-től, a kétezer négyzetméternél nagyobb eladóterű kiskereskedelmi létesítményekben pedig 2012. szeptember 1-től megtiltaná a cigaretta forgalmazását.     

 

Változatlan marad, hogy a pályázatokat minden magyarországi településen kiírják majd. A kétezer fős vagy annál kisebb településeken legfeljebb egy, kétezer feletti lakosságszámnál legalább egy dohányboltot lehet majd üzemeltetni, illetve minden kétezer fő lakos után további egy dohányboltra szerezhet valaki koncessziót. Budapesten a kétezres határszámot a kerületekre vonatkozóan kell majd értelmezni. A javaslat országosan 7 ezer dohánybolt létrejöttével számol.     A törvényjavaslat ugyanakkor a kétezer főnél kevesebb lakosú településeken megengedi, hogy ne dohányboltban, hanem más üzletben, elkülönített helyen áruljanak dohánytermékeket. Ugyanerre ad  lehetőséget abban az esetben is, ha a nyilvános pályázat eredménytelen lesz, ekkor ugyanis a dohánytermékek kiskereskedelmét az állam egy 100 százalékos állami tulajdonban lévő Zrt. útján gyakorolhatja más üzletben is.     

 

A dohányboltot a törvényjavaslat úgy határozza meg, meg mint egy "nem mozgó és részekre bontás nélkül nem is mozgatható" üzlethelyiséget, ezt Lázár János módosítója még azzal egészíti ki, hogy más üzlettől elkülönültnek, önállónak kell lennie. A Fidesz frakcióvezetője az elnevezésen is módosítana, a "Dohánybolt" helyett a "Nemzeti Dohánybolt" feliratnak kell szerepelnie az ilyen üzletek külső felületén, emellett a tévés műsorokból ismert 18-as karikát kell megjeleníteni.     

 

A javaslat szerint ha felmerül a gyanú, hogy a dohányterméket fiatalkorú akarja megvásárolni, akkor a kiskereskedő köteles felszólítani a fogyasztót életkora igazolására. Amennyiben a fogyasztó az életkorát nem igazolja, vagy bebizonyosodik, hogy fiatalkorú, akkor azonnal fel kell szólítani, hogy a boltot hagyja el. Emellett azt is előírják, hogy "ameddig a felszólított fogyasztó a dohánytermék értékesítési helyét nem hagyja el, a dohánytermék értékesítés nem folytatható még az arra jogosult fogyasztó részére sem". Lázár János módosítója ezt azzal egészíti ki, hogy ha a távozásra felszólított fogyasztó nem hagyja el a boltot, akkor a kereskedő a rendőrhatóság segítségét is kérheti.    

 

A törvényjavaslat szerint a vámhatóság 5 milliótól 500 millió forintig terjedő bírsággal sújthatja, ha valaki a törvényben foglaltak ellenére koncessziós jogosultság vagy engedély üzletszerűen folytat dohányáru értékesítést.     Meghatározzák azt is, hogy a dohánytermék értékesítési koncesszióra pályázók közül előnyben kell részesíteni a megváltozott munkaképességűeket, a legalább 3 hónapja igazoltan munkanélkülieket, valamint a szülési szabadságról vagy gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadságról visszatérőket, illetve az ilyen személyeket foglalkoztató gazdasági társaságokat. A koncessziót legalább húsz, legfeljebb harminc évre lehet elnyerni, és ha egyéni vállalkozó birtokolja, akkor a jog örökölhető is.     

 

Egy személynek egy időpontban legfeljebb kilenc megkötött koncessziós szerződése lehet hatályban, ugyanakkor azoknál a településeknél, ahol egynél több koncesszió kerül kiadásra, egy személy nem birtokolhatja az összes koncessziós szerződés több mint kétharmadát.     Lázár János azt a szakaszt is pontosítani javasolja, amely szerint a vámhatóság vezetője és helyettesei, közeli hozzátartozói valamint dohánytermék-kiskereskedelem tárgyában felügyeleti feladatkörében eljáró alkalmazottai a foglalkoztatási jogviszonyuk megszűnését követő két évig nem végezhetnek dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet. Ez alól a miniszter, különös méltánylást érdemlő esetben felmentést adhat. (MTI)


Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás: