Végtörlesztés: megfontoltságot javasol az ING

Egyelőre tart a „számháború”, hogy a jelzálogalapú devizahitelesek mekkora hányada tud és akar majd élni a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségével. Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban is, hogy a devizahitel-kiváltás mekkora arányban történik majd megtakarításból, illetve forinthitelből. Abban ugyanakkor egyetértés van, hogy az embereknek nem egy szimpla hiteldöntést kell hozniuk. Jóval többről van szó – komplex pénzügyivagyon-, sőt életvezetési döntésről, amely hosszú évekre, sőt évtizedekre szól. Ehhez pedig megfontoltságra, a helyzet komplexitásának áttekintésére, valamint megbízható pénzügyi partnerre van szükség – hívja fel a figyelmet az ING Biztosító.

2011. szeptember 27. Életük egyik legnagyobb dilemmája előtt állnak azok a devizahitelesek, akiknek módjukban áll a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségével élni. Egyik oldalról vonzónak tűnhet ugyanis, hogy egy csapásra megszabadulhatnak az árfolyamkockázattól, a devizahitel összes nyűgétől-bajától, a másik oldalról ugyanakkor látják azt is, hogy mind a megtakarításból, mint a forinthitellel történő kiváltásnak megvan a maga hátránya. Előbbi esetben a devizahitel végtörlesztése a pénzügyi vagyon terhére történik, annak összes negatív következményével, utóbbi esetben pedig az adós „befagyasztja” a törlesztő részletét, amely így – a nemzetközi válsághangulat enyhülésével – nem fog tudni visszatérni korábbi szintjére, vagy annak közelébe. Arról nem beszélve, hogy a törlesztő részlet nagysága várhatóan nem lesz jelentősen kisebb az addigi devizahitelénél.

 

„Látható, hogy ezúttal többről van szó, mint szimpla hiteldöntésről. Komplex pénzügyivagyon-, sőt életvezetési döntést kell majd hozniuk az embereknek. Egy olyan döntést, amely hosszú évekre, sőt akár évtizedekre meghatározza majd az életüket” – hívja fel a figyelmet Kovács Zsolt, az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója.

 

Magyarország vezető életbiztosítójának első embere szerint különösen a hosszú távú megtakarítások „feláldozása” járna negatív következményekkel. „Egy hosszú évek gondos takarékoskodásával felhalmozott, a jövő biztonságát jelentő pénzügyi megtakarítás »bedarálása« szolgálhat pillanatnyi érdekeket, ám hosszú távon az egzisztenciális biztonság, a családi jólét, a nyugodt nyugdíjas évek ellen hat” – húzza alá Kovács Zsolt. Az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója szerint mindezért megfontoltságra, a helyzet komplexitásának áttekintésére, valamint egy a döntésben segítő pénzügyi partnerre van szükség.

 

Hogy pontosan hány ember áll a döntés előtt, arról megoszlanak a vélemények. A várakozások 100 és 300 ezer között szóródnak – ennyi devizaadós szállhat ki a hiteléből. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a végtörlesztéssel biztosan élni kívánók közel fele saját megtakarításból tervezi kiegyenlíteni tartozását. Közülük 27 százalék a folyószámláján, vagy lekötött forintbetétekben lévő megtakarítását használná fel, további 27 százalék a tartós befektetési számláját törné fel, esetleg lakástakarék-pénztárban felgyülemlett megtakarításához nyúlna, míg az ingatlaneladás lehetőségével 13 százalékuk számol.

 

A racionális döntést valószínűsíti, hogy a válság nyomán alapvető átalakulás ment végbe a magyarok pénzügyi hozzáállásában. Az emberek konzervatívabbak lettek, hosszabb távra terveznek, és mindebben professzionális támogatást várnak pénzügyi szolgáltatójuktól. „Azoknak az időknek vége, amikor bárki adhatott pénzügyi tanácsot. A tanácsadás minősége, a tanácsadó hitelessége elsőrendű prioritássá vált. Az embereket ma már sokkal nehezebb »csőbe húzni«, tisztában vannak hosszú távú érdekeikkel, és azokat nem áldozzák fel rövid távú szempontok miatt, vagy akár egy úgynevezett pénzügyi tanácsadó rábeszélésére” – állítja Kovács Zsolt.

 

Az ING Biztosító első embere ugyanakkor a „végtörlesztés utáni élettel” kapcsolatban is derűlátó. Úgy látja, hogy akik kiváltják devizahitelüket, a korábbinál nagyobb hajlandósággal, illetve képességgel fognak rendszeres, hosszú távú megtakarításokat képezni. „Az árfolyam-ingadozások kiiktatódásával a családi költségvetések kiszámíthatóbbá válnak, ez pedig a rendszeres megtakarítást igénylő, hosszú távra szóló konstrukciók – amilyen egy befektetési célú életbiztosítás – irányába tolhatja az embereket” – húzza alá Kovács Zsolt. Az ING Biztosító elnök-vezérigazgatója szerint alapvető fontosságú, hogy mindezt a pénzügyi szabályozás is támogassa, a többi között a pénzügyi közvetítői szakma minőségi sztenderdjeinek az erősítésével.


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: