Veszik az eurót, adják a fontot
A vizsgált időszakban 18%-kal csökkentették az alapok az árupiaci long pozícióikat – a fémeken kívül szinte mindent adtak. Már ötödik hete tart az arany vásárlása – a nettó long pozíciók 9%-kal nőttek a múlt héten. A tavaly október óta legnagyobb mértékű pozíciónövekedés mögött elsősorban a befektetők kockázatelosztási igénye áll, és ez az igény a Trump körüli bizonytalanságokból, dollár gyengeségéből, az Észak-Koreával kapcsolatos kockázatokból, a részvénypiac ingadozásaiból táplálkozik.
Harmadik hete adják az alapok a WTI nyersolajat – a kereskedők valószínűleg nem bíznak a jelenlegi szint tartósságában. A Harvey hurrikán megérkezte előtt a benzin nettó long pozíciói 7%-kal csökkentek. A hurrikán hatása még rövid távon sem egészen egyértelmű. Első reakcióként a benzin ára felment amiatt, hogy a finomítók leálltak a termeléssel, a nyersolaj ára pedig lement, ugyancsak a finomítói kapacitás csökkenésével összefügésben. Ugyanakkor a termelői kapacitásokra is hatott a hurrikán – ez igaz mind a tengeri, mind a szárazföldi termelésre (ideértve a palagáztermelőket is). A befektetők figyelmének fókuszában azért továbbra is a finomítói kapacitás alakulása áll.
A COT-riportról
Az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (Commodity Futures Trading Commission - CFTC) minden pénteken közzéteszi a Commitment of Traders Reportot, azaz a COT-riportot, amely az adott hét keddjével záródó egyhetes időszak adatait dolgozza fel. A riport tartalmazza a hedge fund-ok és vagyonkezelők devizapiaci és árupiaci pozícióit, amelyeket az Egyesült Államok különböző határidős piacain vettek fel. Az említett befektetői csoportok piaci lépései azért érdemelnek különleges figyelmet, mert a pozícióik jellemzően spekulatívak, amelyeket nem más ügyletek fedezéseként hoztak létre, továbbá rendszerint szűk stopokat használnak – mindezek eredményeképpen a piac úgy tartja, hogy ezek a befektetői csoportok reagálnak leggyorsabban és legérzékenyebben a fundamentális és technikai alapú ármozgásokra.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?