Vezető szocialista politikusok is veszítettek az első fordulóban

Több olyan vezető szocialista politikus van, akinek a választókörzetéből a rivális fideszes politikus már első körben bejutott a parlamentbe. Akadnak olyanok is, akiket nemcsak a Fidesz, de a Jobbik képviselője is megelőzött. (MTI)

 Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt és Lendvai Ildikó pártelnök nem indult most egyéniben. Mindkét választókerületben már első körben győzött a Fidesz, igaz, Veszprémben - ahol négy évvel ezelőtt Mesterházy Attila indult - 2006-ban is az első körben jutott a parlamentbe Lasztovicza Jenő.

 

Szekeres Imre elnökhelyettes az első fordulóban búcsúzott egyéniben: Jászapátiból a fideszes Pócs János került az Országgyűlésbe, de a szocialista politikust néhány százalékkal a jobbikos jelölt is megelőzte. A másik elnökhelyettes, Lamperth Mónika - aki eddig háromszor győzött Somogy megye 1-es választókörzetében - még versenyben van, fideszes ellenfele 59 százalékot ért el az első fordulóban, ahol ő lett a második 26 százalékkal.

 

Szintén versenyben van még a két szocialista alelnök. Kiss Péter előtt 14 százalékkal vezet Wintermantel Zsolt a IV. kerületben, Ujhelyi István pedig Szegeden 9 százalékkal van lemaradva. Szegeden Botka László hét százalékkal kevesebben áll, mint ellenfele. A polgármester korábban háromszor győzött a választókörzetben.

 

Káli Sándor, a miskolci városvezető 12, Karsai József Battonya polgármestere - mindketten eddig kétszer nyertek választókörzetükben - pedig 22 százalékos hátránnyal várja a második fordulót. Juhász Ferenc elnökségi tag 18 százalékot kapott Tiszavasváriban, ahol 2006-ban nyerni tudott.

 

Választókerületében a Fidesz vezet és a Jobbik a második. Tukacs István esetében is hasonló a helyzet. Vadai Ágnes választókerületében Varga Mihály (Fidesz) első körös győzelmet aratott. Karcagon szintén a Jobbik végzett a második helyen. Ugyanilyen helyzetben van Veres János volt pénzügyminiszter Nyírbátorban: negyven százalékkal kevesebbet kapott, mint az első körben bejutó Simon Miklós (Fidesz) és szintén a Jobbik lett a második.

 

Hiller István és Simon Gábor választmányi elnök választókerületeiben nem dőlt el első körben az eredmény. Mindketten győztek négy évvel ezelőtt. Az oktatási miniszter 17, a választmányi elnök 12 százalékkal van lemaradva az első helyen álló fideszes mögött a fővárosban. Burány Sándor budapesti szocialista elnök is a második helyről várja a folytatást Kispesten.

 

Az MSZP vezető politikusai - elnökségi tagok, megyei elnökök - befutó helyen vannak az országos listán, így ők az egyéni eredményüktől függetlenül várhatóan tagjai lesznek az új országgyűlésnek is. Az első körben győzött a Fidesz a fővárosban többek közt Budai Bernadett, Steiner Pál fővárosi szocialista frakcióvezető és Donáth László választókörzetében.

 

Szintén az első körben alulmaradt Pécsett Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke, Győrben Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Pápán Gőgös Zoltán agrár-államtitkár, Budaörsön Keller László, Érden Tóbiás József frakcióigazgató, Hajdúszoboszlón Oláh Lajos környezetvédelmi államtitkár, Encsen pedig Nyakó István szóvivő. Szintén az első körben veszített Keleti György, aki eddig ötször jutott be egyéniben a parlamentbe Kisbérről.

 

Több olyan körzet is volt, ahol a Jobbik kétszer annyi szavazatot kapott, mint az MSZP. Ilyen például Mátészalka vagy Vásárosnamény. Körmenden a szocialista jelölt majdnem hatvan százalékkal kevesebbet kapott, mint az első körben bejutó fideszes. Az MSZP az országban egyetlen körzetben várja az első helyen a második fordulót: a 20. választókerületben Tóth József 9 százalékkal vezet. A legszorosabb a verseny a másik XIII. kerületi választókörzetben: Szanyi Tibor néhány száz szavazattal van lemaradva fideszes kihívójától.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: