Vezetői pénzek - A munkaadók szerint indokolt volt a közzététel

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint - közpénzek elköltéséről lévén szó - elvárható, hogy nyilvános legyen az állami és önkormányzati cégek vezetőinek fizetése, sőt már korábban is kötelezni lehetett volna a cégeket a közzétételre. Hozzátette azonban: nem lenne jó, ha ez a gyakorlat az üzleti szférában is elterjedne.

Dávid Ferenc szerint a felsővezetők és helyetteseik bérét mindenképpen közölni kell, de nem volna szerencsés, ha ez a gyakorlat átterjedne a középvezetői szintekre, mivel az már "zsebkotorászás" lenne. A VOSZ főtitkára hangsúlyozta: az állami és önkormányzati szférában a kiemelkedő béreket objektíven, indulatok nélkül kell kezelni, hiszen ha a nagy cégek vezetői nem kapnának versenyképes piaci bért, akkor nem vállalnák az irányítással járó felelősséget.

 

Ezenkívül a nagy stratégiai vállalatoknál normális, hogy versenyképes bér van. Dávid Ferenc szerint az alapbér, a prémium, és a végkielégítés közül nem az utóbbinak, hanem a prémiumnak kell "erősnek" lennie, mivel akkor kell ösztönözni a vezetést, amikor dolgozik, nem pedig akkor, amikor elmegy. Az állami és önkormányzati szférában ki kellene alakítani egy olyan gyakorlatot, amelynek eredményeképpen átláthatók és rögzítettek a vezetői juttatások - mondta Dávid Ferenc. Az egyik lehetséges megoldásként említette, hogy egy független, de a cégre rálátással rendelkező testület - például a felügyelőbizottság - tegyen javaslatot a vezetői juttatásokra, amelyekről aztán a vezetők döntenének.

 

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke szerint az átláthatóság érdekében az állami és önkormányzati szférában nyilvánosságra kell hozni minden olyan vezető bérét, akinek a kinevezéséhez testületi döntés kell, azonban az osztályvezetői szintnél nem kell lejjebb menni.

Uszításért feljelentették Románia új miniszterelnök-helyettesét

Közösség elleni uszításért bűnvádi feljelentést tett Oana Gheorghiu román miniszterelnök-helyettes ellen a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM), miután a politikus "éhező gyermekek" helyzetére hivatkozva megkérdőjelezte a bírák és ügyészek különnyugdíjának társadalmi indokoltságát.
2025. 11. 11. 05:00
Megosztás:

A szélsőséges időjárás már most kihat az élelmiszertermelésre

Interjú a FAO Éghajlatváltozási, Biológiai Sokféleségi és Környezetvédelmi igazgatójával, Kaveh Zahedivel a FAO legfontosabb üzeneteiről a COP30 kapcsán
2025. 11. 11. 04:30
Megosztás:

Enyhültek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

5Mérséklődtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, és különösen markánsan enyhültek a közel-keleti konfliktus újbóli fellángolásával kapcsolatos üzleti félelmek az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 11. 11. 04:00
Megosztás:

Egyedülálló módon 2,5 százalékra csökkentek a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont hitelkamatai

Még kedvezőbb, 2,5%-os fix éves kamattal kínálja hiteleit a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont. Ezzel a turisztikai szolgáltatók számára érhetőek el a legalacsonyabb kamatozású hitelek Magyarországon, a legkedvezőbb feltételekkel. A turisztikai finanszírozás megújítása az egész ágazat dinamikus fejlődéséhez hozzájárul.
2025. 11. 11. 03:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország korszerűsíti a határon átnyúló villamosenergia-vezetékeket

A szlovén Eles és az olasz Terna villamosenergiahálózat-üzemeltető vállalatok képviselői hétfőn megállapodást írtak alá a két ország hálózatát összekötő távvezetékek felújításáról. A 250 millió euró összértékű beruházásból a szlovén fél 90 millió eurót vállal, a projekt befejezését pedig 2031-re tervezik.
2025. 11. 11. 02:30
Megosztás:

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntése szerint két új érték került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, a magyar nyereg és a Pető-módszeren alapuló Konduktív Pedagógia Rendszer - jelentette be Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői tájékoztatása szerint.
2025. 11. 11. 02:00
Megosztás:

MNB: együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály a koreai jegybank elnökével

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke bázeli útja során partnerségi megállapodást írt alá a Koreai Nemzeti Bank elnökével, az egyezmény lehetőséget teremt a jegybankok közötti tudásmegosztásra és közös kutatásokra, elsősorban a digitális pénzügyi innovációk területén - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.
2025. 11. 11. 01:30
Megosztás:

Ha így füstöl a kéményed, azonnal hívj szakembert!

A kémény füstje nem csak füst – sokszor vészjelzés. Ha fával vagy szénnel fűtesz, a kéményből felszálló füst színe, sűrűsége és iránya sokat elárul a fűtési rendszer állapotáról.
2025. 11. 11. 01:00
Megosztás:

Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália gazdasági együttműködése stratégiai jelentőségű

Sok érdekazonosság fennáll Magyarország és Észak-Rajna-Vesztfália között, mint például a kontinens versenyképességének megőrzése, amihez azonban az Európai Unió politikai működésének reformjára van szükség - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Düsseldorfban.
2025. 11. 11. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin valós értéke 170 000 dollár – állítja a JPMorgan: De az elemzők szerint a $TAP valós értéke akár 100-szoros is lehet

A világ egyik legnagyobb bankja, a JPMorgan merész új célárat határozott meg a Bitcoin számára.
2025. 11. 10. 23:30
Megosztás:

Stratégiai Bitcoin-vásárlás: Rekordközeli árfolyamon csapott le újabb 487 BTC-re a világ legnagyobb kripto-kincstára

A Bitcoin-vásárlási láz nem csillapodik a vállalati szektorban – különösen nem a Strategy Inc. háza táján. A Michael Saylor vezette cég újabb, közel 50 millió dollár értékű BTC-beszerzést jelentett be, amivel már több mint 641 ezer Bitcoinnal rendelkezik. A lépés újabb fontos állomás a vállalat hosszú távú kriptostratégiájában, miközben 2025-ös hozamai is kiemelkedők.
2025. 11. 10. 22:30
Megosztás:

4 legjobb altcoin, amit most érdemes megvenni – ezek akár 10-szeresen is túlteljesíthetik a Solanát ($SOL) ebben a ciklusban

Nem titok, hogy a Solana korábban az egyik legjobb altcoinnak számított a piacon. Ahogy azonban a Solana fejlődött és növekedett, bekerült a top 5 kriptovaluta közé, így mára túlságosan nagy lett ahhoz, hogy 10-szeres vagy annál nagyobb hozamot biztosítson.
2025. 11. 10. 22:00
Megosztás:

Idén 30. alkalommal indította el adventi adománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet

Idén 30. alkalommal indította el hagyományos adventi adománygyűjtését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hétfőn; a rendezvényen ismert önkéntesek, munkatársak, illetve vállalati partnerek képviselői segítettek a gyűjtés jelképévé vált mézeskalács szívek díszítésében.
2025. 11. 10. 21:30
Megosztás:

Bitcoin eladási hullám: az Economist szerint a kamu Satoshi Nakamoto száll ki a BTC-ből

Árnyak a Bitcoin mögött: az Economist gazdasági elemzője szerint „kamuszemély” Satoshi titokban adja el BTC-it.
2025. 11. 10. 21:00
Megosztás:

Legfontosabb kriptós előértékesítések 2025-ben: Miért okosabb választás a $TAP, mint a „Solana mémcoinok”

A mémcoinok azért vonzóak a befektetők számára, mert néhány nap alatt robbanásszerű hozamokat kínálhatnak. A Solana hálózatán percenként jelennek meg új mémcoinok, amelyek közül némelyik egyetlen éjszaka alatt több ezer százalékkal is kilőhet. Ez a vírusos vonzerő – amelyet a közösségi média hype és a mémalapú közösségek generálnak – sok befektetőt arra késztet, hogy a mémcoinokat tekintse a legígéretesebb altcoinoknak, amelyek életre szóló vagyonhoz vezethetnek.
2025. 11. 10. 20:30
Megosztás:

Magyarul is megjelent és ingyenesen hozzáférhető a controlling terület egyik alapműve

Magyar egyetemi hallgatók is tanulhatnak már a külföldön 15 kiadást megélt Controlling című könyvből, ráadásul a Péter Horváth Stiftung (Horváth Péter Alapítvány) jóvoltából ingyen juthatnak hozzá.
2025. 11. 10. 20:00
Megosztás:

Váltás a cégtulajdonosok között: az Y generáció lett a magyar vállalkozások új motorja

A rendszerváltás után alapított cégek alapítói tömegesen adják át a helyüket: az X generáció stabil, de már visszavonulóban van, az Y pedig átvette a kezdeményezést. Az új alapítások közel felét már a 30–40-es korosztály indítja, miközben a Z generáció is belépett a vállalkozói térbe.
2025. 11. 10. 19:30
Megosztás:

Magasabb szerves árbevétel-növekedés a harmadik negyedévben – jelentős volumenbővülés mindkét üzletágnál

A Henkel jelentős árbevétel-növekedést ért el 2025 harmadik negyedévének továbbra is kihívásokkal teli piaci környezetében – a gyengélkedő ipari kereslet és a világszerte visszafogott fogyasztói hangulat ellenére. A vállalatcsoport árbevétele mintegy 5,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,4 százalékos szerves növekedésnek felel meg. A csoportszintű bővülést elsősorban az értékesítési volumen kedvező alakulása és a stabil árak támogatták.
2025. 11. 10. 19:00
Megosztás:

Új üzleti központ születik Magyarországon – miért tart most mindenki Debrecen felé?

Miközben a hazai vállalkozások többsége még mindig Budapest központúságában gondolkodik, egyre több szereplő látja meg a növekedés lehetőségét a keleti régiókban is. A közel négy évtizede működő, teljesen magyar tulajdonú OMIKRON Informatika Kft. most Debrecenben nyitott irodát, hangsúlyozva, hogy a régiós jelenlét nem csupán operatív kérdés, hanem hosszú távú üzleti stratégia is lehet.
2025. 11. 10. 18:30
Megosztás:

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás: