Visszaeséssel indult az európai kereskedés
Nyitást követően a vezető európai részvények összefoglaló mutatója, a FTSEurofirst 300 index 0,6 százalékkal 1.02 pontra csökkent a tegnapi 0,4 százalékos mérséklődése után.
A csökkenés hátterében a banki papírok állnak, melyek 0,7-3,6 százalékos veszteséget mutatnak. A piacokon továbbra is folytatódhat a napokban tapasztalt volatilitás, ugyanis a piac továbbra is várja az EU/IMF mentőcsomag részleteit.
A mai napon nyilvánosságra került előzetes adatok alapján a német gazdaság a várakozásokkal ellentétben 0,2 százalékos bővülést tudott felmutatni az első negyedév folyamán, holott az elemzői konszenzus stagnálásról szólt. A bővülés hátterében a gyengülő eurónak köszönhetően megugró export állt. Míg a német gazdaság pozitív meglepetést okozott, addig a francia kevésbém, ugyanis a várt 0,3 százalékos bővülés helyett mindössze 0,1 százalékos mutatkozott.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,72 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 1,19 százalékos gyengüléssel kezdte a napot.