Volt pénzügyminisztereket hallgatott meg az államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottsága hétfői ülésén László Csaba és Draskovics Tibor korábbi pénzügyminisztert hallgatták meg, akik szerint az államadósság hosszú távú, kormányokon átnyúló döntések eredménye, a központi kormányzat mellett a helyi önkormányzatok mérlegét is tartalmazza.

A bruttó nemzeti termékhez (GDP) viszonyított államadósság 2002 közepén 54 százalék, 2004 tavaszán - a miniszteri székből való távozáskor - 58 százalék volt, azaz a maastrichti kritériumnak megfelelt - mondta László Csaba. Arra hívta fel a figyelmet arra, hogy a 2002-es kormányváltáskor Magyarország még nem volt tagja az EU-nak, így az eredményszemléletű (ESA) államháztartási hiány nem tartalmazta az MFB, más állami, önkormányzati vállatok, például a MÁV, BKV, Malév, és a PPP-konstrukciók miatt keletkezett többletadósságot, ami az előző kormány tevékenységéhez kapcsolódott.

 

Hozzátette az államadósság növekedése 2000-2001-ben kezdődött, s ekkor indult el a később leállított kamattámogatás a lakásszektorban. A volt pénzügyminiszter kifejtette, majd képviselői kérdésre is megerősítette: a 2002-es 100 napos programok után - kisebb kiigazítások megvalósításával - 2008-ra elérhetővé vált volna az euró bevezetése. Az albizottság fideszes képviselői és a vendégként résztvevő Völlner János (Jobbik) a korábbi Orbán-kormány lakástámogatási programjának felfüggesztéséről kérdezte László Csabát, aki elmondta: a lakástámogatási program nyomán százmilliárdos nagyságrendben keletkezett kötelezettségvállalás, ami fenntarthatatlan volt.

 

Ezt később Draskovics Tibor kiegészítette azzal, hogy a 2001. évi lakástámogatás 50 milliárd forintos kezdő összege 2005-re 250 milliárd forintos költségvetési terhet jelentett. Dancsó József, az albizottság fideszes vezetője a tervezett 23 százalékos egykulcsos adó bevezetésének elhalasztásáról kérdezte László Csabát. A volt pénzügyminiszter jelezte, hogy az egykulcsos adó bevezetésének hatását 1995 óta feltehetően valamennyi pénzügyminiszter kiszámoltatta. Véleménye szerint bevezetése "komolyan korábban nem merült fel". Hozzátette azt is, hogy szakmai meggyőződése szerint az egykulcsos adót az alacsony keresetűeknél kompenzálni szükséges, s emellett a költségvetés adókiesésének pótlására szolgálhat az ingatlanadó.

 

A kérdések megválaszolása után László Csaba nyilatkozatot olvasott fel, amelyben rögzítette: a Parlament a rendelkezésére álló eszközökkel - mint például a bizottsági meghallgatás - kizárólag a politikai felelősség kérdésében hivatott véleményt alkotni. A kormány, így a miniszterek munkájáról az országgyűlési választások során közvetett módon a szavazópolgárok is véleményt alkothatnak - tette hozzá. A bruttó nemzeti termékhez (GDP) viszonyított államadósság 2004 közepétől 2005. áprilisáig - pénzügyminiszterségéhez köthetően - 0,8 százalékponttal nőtt - mondta Draskovics Tibor.

 

Az államadósság beépülő, hosszú távú hatások eredménye, így a lakástámogatás mellett a 2001. évi 100 százalékos köztisztviselő béremelés, a fegyveres testületek 70 százalékos béremelése is beépült az államháztartási kiadásokba - hangsúlyozta. Ha a 2004-es államháztartási hiányról beszélünk, akkor nem szabad megfeledkezni a GDP fél százalékát kitevő EU-s befizetésről ami 2005-ben már 1 százalék volt - említette. A volt pénzügyminiszter az államadósság tisztított arányát - azaz levonva például a magán-nyugdíjpénztárakba való átutalást, az MNB megnövekedett tartalékát - a jelenlegi 80 százalékos GDP arány helyett 70 százalékra tette. Itt jegyezte meg, hogy Magyarország már korábban meg kívánt állapodni az Európai Bizottsággal arról, hogy a magánnyugdíjpénztári átutalásokat figyelembe lehessen venni a túlzott deficit eljárás során és levonni az államadóssági adatokból, de ez csak részben sikerült.

 

A koncepció indulásakor csatlakozó Svédország és Szlovákia később visszakozott. Az államadósság Magyarországon az előbbiek szerint 2002-2010 között körülbelül 10 százalékponttal nőtt, miközben ugyanebben az időszakban Németországban 15 százalékponttal - magyarázta Draskovics Tibor. A magán-nyugdíjpénztári rendszer előnyeit két érvvel erősítette Draskovics: az állam hosszú távon megszabadul kötelezettség-vállalásainak 25 százalékától, s emellett az öngondoskodás gondolatát terjeszti. Érvelését a jelenlévő fideszes képviselők és Völlner János nem osztotta, véleményük szerint a magán-nyugdíjpénztári átutalásokkal a költségvetés olyan összeget ad át, amelyet a költségvetésnek hitelből kell aztán finanszíroznia. Dancsó József és Babák Mihály (Fidesz) a 2004. évi áfa-visszatartásról kérdezte a volt pénzügyminisztert, annak a gazdaságra gyakorolt negatív hatását említve.

 

Válaszában Draskovics Tibor elmondta: 2004-ig az APEH kivetette az áfát, az EU-belépés után ez bevallásos alapon történt, ennek következtében drámai mértékben csökkentek az áfa-bevételek. A Pénzügyminisztérium kezdeményezésére az EU-s adószámmal rendelkező adóalanyoknál kezdődött tételes ellenőrzés, mivel az EU-ban általában is, az újonnan belépőknél pedig fokozott mértékben terjedt az áfa csalás, amely "karusszel technológiával történt" - tette hozzá. A vizsgálat azt üzente, hogy az állam megfékezi az áfával való visszaéléseket. A volt miniszter ugyanakkor azt is közölte, hogy a vizsgálat túl széles körre terjedt ki és nem elég érthetően kommunikálták. A 2004. évi eredményszemléletű hiányt nem befolyásolta az áfa visszatartás, ugyanis az elszámolás a tranzakció idejéhez kötődött, tehát a 2004. évi ügylet áfáját a 2004. évi államháztartási mérlegben kellett elszámolni - magyarázta Draskovics Tibor. (MTI)


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás:

PDSZ: A pedagógusok nem politikai kampánykellékek

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében, amelyet szombaton az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 05. 16:00
Megosztás:

Miért ennyire fontosak az amerikai állampapírhozamok a stabilcoin-kibocsátóknak?

A stabilcoinok első pillantásra egyszerű digitális dollároknak tűnnek: egy USDT vagy USDC célja, hogy nagyjából egy amerikai dollárt érjen. A háttérben azonban egy rendkívül jövedelmező üzleti modell működik, amely szorosan összekapcsolja a kriptopiacot az amerikai állampapírpiaccal és a Federal Reserve kamatpolitikájával. Minél magasabbak a rövid lejáratú amerikai állampapírok hozamai, annál több kamatbevételt termelhetnek a stabilcoin-kibocsátók tartalékai.
2026. 09. 05. 15:00
Megosztás:

A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás: