Zelenszkij ad még egy esélyt a miniszterelnöknek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök úgy döntött, hogy ad még egy esélyt Olekszij Honcsaruk miniszterelnöknek és kormányának, azzal a feltétellel, ha teljesítenek bizonyos feladatokat - tette közzé péntek este az államfő sajtószolgálata.

Zelenszkij ad még egy esélyt a miniszterelnöknek

A közlemény szerint Zelenszkij a nap folyamán fogadta Honcsarukot, aki előzőleg benyújtotta neki lemondási nyilatkozatát, miután nyilvánosságra került egy titokban készített, számára kínos hangfelvétel egy kormánytagokkal és jegybanki vezetőkkel folytatott megbeszéléséről.
   
Az államfő közölte, hogy fontolóra vette Honcsaruk távozási szándékát a miniszterelnöki posztról, de úgy döntött "nem megfelelő most az idő az állam gazdasági és politikai aláásására".
   
Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint Zelenszkij egyebek között feladatul szabta, hogy új fizetési koncepciót dolgozzanak ki a kormánytagok és az állami vállalatok vezetői számára, figyelembe véve az ország helyzetét.
   
"Majd ha ön és a kormánya javít a gazdaságon, akkor lehet megemelni ezeket a fizetéseket is" - jelentette ki Zelenszkij. Hozzátette, hogy "el kell búcsúzni" azoktól a miniszterektől, akik nem hajlandók a kormány által javasolt fizetésért dolgozni.
   
Zelenszkij mindezt azért vetette a miniszterelnök szemére, mert decemberben  a kormány tagjai közül többen kiemelkedően magas pluszjövedelmet kaptak, aminek rendkívül kedvezőtlen volt a visszhangja.
   
Az Ukrajinszka Pravda hírportál megemlítette, hogy az elnök és a kormányfő megbeszéléséről videofelvételt is közzétett az elnöki hivatal. Ennek tanúsága szerint Zelenszkij arra is megkérte Honcsarukot, hogy rendezze viszonyát a parlamenti képviselőkkel. Majd megállapodtak abban, hogy február 4-ig a kormány beszámol eddig végzett munkájáról a parlament előtt.
   
Honcsaruk megköszönte az államfőnek, hogy egyértelműen megfogalmazta az elvégzendő feladatokat. Ígéretet tett arra, hogy a kormány megfontolja, és mielőbb végrehajtja azokat.
   
Az Ukrajinszka Pravda kiemelte, hogy a miniszterelnök nem köteles jelentést tenni az államfőnek, jogilag a menesztéséről sem az elnöknek, hanem a palamentnek kell döntenie. A nap folyamán korábban Honcsaruk kijelentette: az alkotmánynak megfelelően járt el, noha nem a parlamentnek, hanem az elnöknek küldte el a lemondásáról szóló nyilatkozatot, de a házelnöknek címezte, felhatalmazva az államfőt, hogy azt bármikor benyújtsa a törvényhozásnak.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Nobel-békedíj Trumpnak?

Donald Trump amerikai elnök újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra - jelentette kedden a republikánusokhoz közelálló Fox televízió. A javaslatot David Flint, ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.
2020. 09. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítanak az intézkedéseken Lengyelországban

Szigorítanak a járványügyi intézkedéseken Lengyelország egyes, a fertőzések nagyobb számát regisztráló járásaiban - közölte keddi sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
2020. 09. 29. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel zártak a tőzsdék, a befektetők óvatosak

Az előző napi erős emelkedés után mérsékelt csökkenéssel zártak kedden a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. A befektetők óvatosak és kivárnak, a hangulatot rontja a koronavírus-járvány terjedése, az Európai Unió és a Nagy-Britannia között folyó szabadkereskedelmi tárgyalások vontatottsága és az amerikai belpolitikai bizonytalanságok is.
2020. 09. 29. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylésével kapcsolatos adóhatósági gyakorlatot vizsgálja az EU Bírósága

Nem túlzás azt állítani, hogy manapság a magyar adózás egyik legfelkapottabb témája a behajthatatlan követelésekre eső áfa visszaigénylése. A COVID-19 pandémia következtében kialakult gazdasági helyzetben egyre több vállalkozásnak adódnak nehézségei a kintlévőségek behajtásával, és a behajtás sikertelensége esetén jól jön az áfa-visszatérítés útján megmenthető pénz.
2020. 09. 29. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem halasztják tovább a tanévkezdést Montenegróban

A kedvezőtlen koronavírus-járványhelyzet és a szigorúbb intézkedések bevezetése ellenére a montenegrói kormány úgy döntött, nem halasztja tovább a korábban október elsejére tolt tanévkezdést, és a diákok csütörtökön visszaülhetnek az iskolapadokba.
2020. 09. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EKB készen áll további ösztönzők alkalmazására

Az Európai Központi Bank (EKB) nagyszabású monetáris ösztönző intézkedései hozzájárultak az európai gazdaság stabilizálásához a koronavírus-járvány közepette, de a bank készen áll arra, hogy szükség esetén még további ösztönzőket alkalmazzon - jelentette ki Christine Lagarde elnök az Európai Parlament gazdasági és monetáris ügyek bizottságának hétfői ülésén.
2020. 09. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hollandia is szigorít

Hollandia tovább szigorította a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket, amelyek között utazási korlátozások, kötelező védőmaszkviselés és a vendéglátóhelyek este tíz óra utáni bezárása szerepel.
2020. 09. 29. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbia enyhített a járványkorlátozásokon

Enyhített az eddigi járványkorlátozásokon, engedélyezte a többi között a vendéglátóhelyek hosszabb nyitvatartását a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb hétfőn.
2020. 09. 29. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcezer felett az új fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 8135-tel 1 159 573-ra emelkedett a hétfőn közölt hivatalos adatok szerint.
2020. 09. 29. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Napi húszezer körüli fertőzéstől tart Angela Merkel

Felszökhet a húszezer körüli szintre az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) fertőzöttek naponta regisztrált száma Németországban, ha nem fékezik meg a járvány újabb hullámát - figyelmeztetett hétfőn Angela Merkel német kancellár a Bild című lap szerint.
2020. 09. 29. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szűkített formában megrendezik a cannes-i fesztivált

A koronavírus-járvány miatt májusban elhalasztott 73. cannes-i fesztivált október végén egy, a szokásosnál kisebb és rövidebb formában mégis megrendezik a Croisette-en - jelentették be hétfőn Párizsban a szervezők.
2020. 09. 29. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorúbb intézkedéseket vár a spanyol egészségügyi miniszter

Szigorúbb járványügyi intézkedések azonnali meghozatalára szólította fel a madridi tartományi vezetést a spanyol egészségügyi minisztert hétfőn tartott sajtótájékoztatóján.
2020. 09. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vészhelyzet kihirdetésére készül a kormány Szlovákiában

Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a Központi Válságstáb ülése után a Markíza kereskedelmi televízióban, a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva hétfőn.
2020. 09. 28. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a napi új fertőzésszám Nagy-Britanniában

A legfrissebb adatok szerint jelentősen csökkent a koronavírussal újonnan megfertőződöttek száma Nagy-Britanniában. A járvány halálos áldozatainak száma ugyanakkor átlépte a 42 ezret.
2020. 09. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

2016 januárja óta nem látott mélypontra csökkent a rubel árfolyama

Az euró árfolyama 2016. január 21. óta először lépte át a 92 rubelt, a dolláré pedig - április 2. óta - a 79 rubelt.
2020. 09. 28. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cseh egészségügyi miniszter szükségállapot kihirdetését fogja javasolni

Csehországban szükségállapot kihirdetését fogja javasolni a kormánynak Roman Prymula egészségügyi miniszter. A politikus hétfői nyilatkozata szerint ez az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az egyre terjedő koronavírus-járványt.
2020. 09. 28. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, miután a befektetők vásárolni kezdték a múlt héten rekordmélységekbe süllyedt bankszektor részvényeit, és sokat lendített a hangulaton a kínai gazdaság élénküléséről tanúskodó friss adatsor is.
2020. 09. 28. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gumibitumen-gyárat épít a Mol

Tizenhárom millió dolláros beruházással gumibitumen gyártására alkalmas üzemet épít a Mol az oroszországi Tatár Köztársaságban, az ottani olajvállalattal együttműködésben - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután hivatalában Albert Karimovot, a Tatár Köztársaság miniszterelnök-helyettesét.
2020. 09. 28. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszázezer fölé emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Ukrajnában

Nem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, hétfőre már meghaladta a kétszázezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig megközelítette a négyezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
2020. 09. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Maradhat Londonban az Uber

Az illetékes londoni bíróság hétfői végzése alapján folytathatja tevékenységét a brit fővárosban az Uber, amelynek lejárt taxiszolgáltatási engedélyét a londoni közlekedési hatóság tavaly nem hosszabbította meg.
2020. 09. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások: