Az idei évben várható vesztség hírére szakad az Erste árfolyama

Az osztrák bankcsoport, az Erste Bank 800 milliós veszteségre számít 2011-ben, többek között az euróövezeti adósságválsághoz, illetve a magyarországi devizatörlesztésekhez kapcsolódó leírások miatt - közölte a bank hétfőn.

Az osztrák pénzintézet közleménye szerint leírja az adózás előtt 312 millió eurót kitevő, teljes Magyarországgal kapcsolatos goodwillt, illetve 450 millió eurót különít el a további magyarországi kockázatok fedezetéül. Az Erste a kockázatok között említi "a példa nélküli kormányzati intervenciót a magyar bankpiacon", a nem teljesítő hitelek arányának növekedését, illetve az eszközminőség romlását.

 

 

A bejelentés hatására jelentős csökkenéssel nyitott az Erste árfolyama az osztrák tőzsdén. A bankpapír jegyzése 9,4 százalékos mínuszban tartózkodik.

 

 Az Erste közleményében kiemeli, hogy a magyar bankszektor működésébe történő folytatólagos és egyre intenzívebbé váló kormányzati beavatkozás nyomán az Erste Group igazgatósága átértékelte Magyarország középtávú kilátásait, valamint ennek megfelelően módosítja stratégiáját és üzleti modelljét. "Az aránytalanul nagy bankadó 2010-ben történt bevezetése után a magyar parlament a közelmúltban elfogadta azt a törvényt, amely a bankok lakossági devizahitelek követeléseit mintegy 25 százalékkal csökkenti, amennyiben az adós 2011. év végéig benyújtja igényét a devizahitel végtörlesztésére.

 

Habár a törvényt az Erste Group megtámadja, azonnali lépés keretében tartalékot szükséges képeznie a 2011. évben a számítások szerint a törvény közvetlen és közvetett hatásaiként, valamint az üzleti stratégia kiigazítása következtében az Erste Bank Hungary-nál várhatóan jelentkező 500 millió eurós nettó veszteség ellensúlyozására" - írja közleményében a bank. Az Erste mindezek fényében arról tájékoztatott, hogy egyrészt a Postabank 2003. évi megvásárlásához kapcsolódó goodwillt teljes egészében leírja adózás előtt 312 millió euró (adózás után 312 millió euró) értékben.

 

Ez az egyszeri teher kihatással lesz a 2011. évi eredménykimutatásra, de nem érinti sem a szabályozók által előírt tőkét, sem a dologi javakat. Másrészt a devizahitelek forinthitelekre történő kényszerű és nem piaci értéken történő átváltásából fakadó veszteségek ellensúlyozására adózás előtt 200 millió euró értékű tartalékot képez, 25 százalékos árfolyamveszteséget feltételezve és azt, hogy a devizahitelesek 20 százaléka él a végtörlesztés lehetőségével.

 

Harmadrészt, a jogbiztonság csorbulása és a magyar gazdaság kilátásainak visszaesése okán a nem teljesítő hitelek fedezeti rátáját 62 százalékra emeli, amely további adózás előtt 250 millió euró kockázati céltartalék megképzését teszi szükségessé. A fentiek eredményeként az anyabank az Erste Bank Hungary-t mintegy 600 millió euróval fogja feltőkésíteni. A pénzintézet közleményében arról tájékoztat, hogy a jövőben helyi finanszírozási forrásokból biztosított forinthitelekre összpontosít. Az Erste Bank Hungary felmondta a hitelközvetítői szerződéseket, és jelentősen javítani szándékozik az ügyfélkiszolgálás minőségén a meglévő fiókhálózatban - teszik hozzá.

 

Arra hívják fel a figyelmet, hogy a változások következtében a piaci részesedés rövid távon alacsonyabb lehet, de a lépések idővel csökkentik az anyavállalati finanszírozás igényét, amivel "minimalizálják az Erste Group belpolitikai kockázatoknak való kitettségét". Az Erste kiemeli: amellett, hogy megtámadja a devizahitelek végtörlesztését kedvezményes devizaárfolyamon biztosító törvényt, a Erste Bank Hungary kiemelten fontos feladatának tartja, hogy továbbra is kitartson meglévő ügyfelei mellett.

 

Ezért a meglévő forintlikviditására alapozva a bank forint alapú hitelkiváltó hitelt biztosít azon ügyfelei számára, akik részt kívánnak venni a végtörlesztési programban és megfelelnek a hitelezési feltételeknek, de ehhez nem rendelkeznek elegendő megtakarítással - írja közleményében a pénzintézet. Az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos veszteségekkel kapcsolatosan a bankház vezérigazgatója, Andreas Treichl úgy fogalmaz: "Jelentősen csökkentek az elmúlt hetekben a reményeink, hogy Európa problémái megoldásra találnak.

 

Feltételezésünk szerint ez a halogatás hatással lesz a kelet-közép-európai régió reálgazdaságára is. Annak érdekében, hogy felkészítsük az Erste Groupot az elhúzódó válságra, radikális döntéseket hoztunk a mérlegünkkel kapcsolatban”. Az Erste Group így Görögországgal, Portugáliával, Spanyolországgal, Írországgal és Olaszországgal szemben 2010. év végén fennálló 1,9 milliárd eurós szuverén kitettségét 0,6 milliárd euróra csökkentette 2011. szeptember 30.-ra. Ugyanakkor a Görögországgal és Portugáliával szemben fennálló szuverén kitettség mintegy 10 millió euróra csökkent - tájékoztat a bankház.

 

Az Erste Group részleges leírást hajt végre a Romániához kapcsolható goodwill terén is adózás előtt 700 millió euró (adózás után 627 millió euró) értékben a vártnál lassabb gazdasági növekedésre való felkészülés jegyében. Emellett az Erste Group amortizált költségről piaci értékre módosítja CDS-portfóliójának nyilvántartását, amelynek következtében 280 millió eurós egyszeri hatás jelentkezik a részvénytőke ellenében a 2011. évet megelőző évekre A fenti intézkedések eredményeként az Erste Group várhatóan mintegy 700-800 millió euró nettó veszteségről számol be 2011-ben (a rendkívüli terhek nélkül viszont 850-950 millió euró nyereséget mutatna a mérleg). A csoportszintű kockázati költségek a várakozások szerint 2,3 milliárd euróra rúgnak 2011-ben (rendkívüli terhek nélkül 1,8 milliárd euróra). (MTI)


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: