A 15 éves mélypont után már javulóban a hangulat az ingatlanpiacon

Mostanra jelentős mértékben enyhült a 2023-ban jellemző depressziós hangulat a hazai ingatlanpiacon, ugyanakkor a forgalom még nem érte el az egy-két évvel ezelőtt jellemző szintet. Az ingatlanközvetítők szavaiból az rajzolódik ki, hogy a kereslet növekedésének legfőbb oka a hitelre vásárló vevők visszatérése volt.

A 15 éves mélypont után már javulóban a hangulat az ingatlanpiacon

2023 az elmúlt 15 év legnehezebb éve volt a hazai ingatlanpiacon - jelezte Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője. Ezzel szemben az idei év első negyedévében mintegy 25-30 százalékos növekedés következett be a tranzakciószámokban a tavalyi év azonos időszakához képest. Ugyanakkor a szakértő azt is hangsúlyozta, hogy egyelőre még csak egy kisebb korrekcióról van szó, ez még nem jelenti azt, hogy visszatért volna a korábbi “csúcspiac”.

Kicsit előbbre tette a fellendülés kezdetét Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint 2022 novemberében megjelenő hullámvölgy a tavalyi év második feléig kitartott, ekkor viszont már kezdett éledezni a kereslet. Szerinte a visszaesés elsősorban annak volt köszönhető, hogy a vevőket “sokkolta” a hitelkamatok emelkedése, melynek eredményeként 12 százalékig vagy e fölé nőttek a jelzáloghitelek kamatai.

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint is már 2023 második felében megváltozott a kép az ingatlanpiacon, többek között a csökkenő hitelkamatok, a kamatstop és a CSOK Plusz hatására. Az irodánál az idei év első negyedévében 30-40 százalékkal nagyobb tranzakciószámot mértek, mint egy évvel korábban. Balla Frigyes azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy tapasztalataik szerint a vásárlók között csekély azok aránya, akik állami támogatás bevonásával vásároltak ingatlant, így a piacot inkább a 6-6,5 százalékos, piaci kamatozású hitelek mozgatták.

A forgalom növekedésében ugyanakkor közrejátszott az is, hogy az állampapírok hozama 8 százalék alá csökkent, így a befektetők egyre inkább valós alternatívaként tekintettek az ingatlanvásárlásra, ahol az 5-6 százalékos megtérülésen túl az ingatlan értéknövekedésével is számolhattak - hívta fel a figyelmet a szakértő.

Sebestyén Tamás a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője szerint a tavalyi évhez képest mintegy 20-30 százalékos forgalomnövekedésre került sor az idei év első hónapjaiban a XIV. és XVI. kerületek ingatlanpiacán. Szerinte a lendület az idei év elejétől érzékelhető, azt ugyanakkor nem tudta megmondani, hogy pont ekkor mi lehetett a kiváltó oka. Ő úgy látta, hogy inkább egy folyamatos hangulatjavulás, növekvő optimizmus volt érzékelhető az elmúlt hónapokban az ingatlanpiacon, mellyel párhuzamosan a jelzáloghitelek kamatai is folyamatosan ereszkedtek. De talán éppen év elejére értek el ezek a folyamatok egy olyan pontra, amely már megmozdította a vevőket - vélekedett. 

Volt is honnan növekednie a forgalomnak, hiszen a tavalyi év sokéves mélypontot jelentett, és gyakran az volt az érzése az ingatlanközvetítőknek, mint a 2010-es évek elején, a hitelválság legsötétebb időszakában - tette hozzá Sebestyén Tamás.

Hasonlóképpen látja a helyzetet Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője, aki szerint a 2023-ban kialakult kínálati piac egyrészt a számottevő infláció eredménye, másrészt ő is azt említette, hogy ezzel párhuzamosan magasan jártak a jelzáloghitelek kamatai. De persze az energiaárak növekedése is közrejátszott abban, hogy mind az eladókra, mind a vevőkre a kivárás volt jellemző - mutatott rá.

Az idei évben kibontakozott lendület oka szerinte is egyértelműen a hitelezés ismételt beindulása. Tapasztalatai szerint a hitelfelvételek száma a tavalyi évben mért szint kétszeresét is eléri idén, míg a beérkezett kérelmek száma a korábbi háromszorosára emelkedett. A CSOK Plusz ugyanakkor nem hozza azokat a számokat, melyeket sokan reméltek tőle, mindössze néhány igénylővel találkoztak az idei év eddigi időszakában az irodánál - jelezte a szakértő. 

Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan kerületi irodájának szakmai vezetője ugyanakkor azt tapasztalta, hogy a 2023-as erős visszaesés után még a 2024-es év elején is további gyengülés volt érezhető, mely aztán csak március környékén váltott növekedésbe: ekkor tapasztalták először az érdeklődés fokozódását.

Véleménye szerint a kamatok csökkenése, így a nagyobb hitelfelvételi kedv is közrejátszhatott a piac élénkülésében, ugyanakkor az állami támogatások igénybevétele minimális. Utóbbi oka az lehet, hogy egyrészt sokan nem jogosultak a támogatásokra, másrészt akik jogosultak lennének, azok egy jelentős része sem annyira “kockázatvállaló”, hogy a támogatáshoz kapcsolódó feltételeket elfogadja.

Dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője ugyanakkor úgy látja, hogy míg 2023 végén még a CSOK előző verziójának utolsó pillanatokban történő kihasználása mozgatta meg a keresletet, addig az idei év első hónapjaiban már az új feltételek mellett elérhető támogatás. Azt azonban ő is hozzátette, hogy a csökkenő hitelkamatok is közrejátszhattak a forgalom bővülésében, ahogy a mérséklődő infláció is javíthatott a vevők hangulatán, várakozásain.

Tovább árnyalta az optimista képet Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan Bel- és Észak-Budán aktív ingatlanközvetítője, aki szerint az év eleji várakozások pozitívabbak voltak annál, mint ami az elmúlt néhány hónapban valóban bekövetkezett az ingatlanpiacon. A szakértő úgy érzi, hogy a 2023-as évre jellemző hullámvölgyből egyelőre még nem mozdultunk ki, de persze továbbra is bizakodnak a pozitív irányú változásban.

Ő úgy látja, hogy továbbra is gyenge a piac, hasonlóan az elmúlt évhez, így egyelőre legfeljebb azt lehet kijelenteni, hogy valamivel nagyobb az érdeklődés a korábban tapasztaltnál, de nem következett be számottevő változás, ráadásul a növekvő érdeklődés egyelőre nem igazán realizálódik megvalósuló tranzakciókban.


Az élményalapú vendéglátás térnyerése Magyarországon

Az elmúlt években jelentős változások zajlanak a vendéglátóiparban. Ma már nem csupán az ízek miatt választanak éttermet az emberek, hanem az is fontos, hogy milyen különleges élményt nyújt a hely. A vendégek ma már a minőség és a hangulat kombinációját keresik, nem csupán az ételt. Ez a trend Magyarországra is elérkezett, ahol a tematikus éttermek száma folyamatosan növekszik.
2026. 06. 14. 23:59
Megosztás:

Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta átlagosan 73 új epizód jelenik meg, idén pedig várhatóan több mint 34 ezer új adás készül. A legnépszerűbb témák: politika, mesterséges intelligencia és mentális wellness. A pártok podcastos jelenléte meglepően kiegyensúlyozott: a Fidesz és a Tisza Párt szinte azonos számú epizódban szerepelt az elmúlt évben.
2026. 06. 14. 23:00
Megosztás:

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás: