A Barátság kőolajvezeték működésének ellehetetlenítése nem csak Magyarország és Szlovákia számára fog fájni
A Barátság kőolajvezeték kálváriája igazából az orosz-ukrán háborúval kezdődött, itt vált világossá, hogy az energiahordozók és maga az energiaszektor, a kritikus ásványi anyagok a ritka földfémekkel együtt a háborúk új fegyvernemeivé váltak.
2022. novemberében még nem merték az ukránok közvetlenül a vezetéket magát-, vagy annak kompresszorállomásait támadni. Csak a kompresszorállomásokat tápláló villanyvezetékeket rongálták meg orosz területen. Aztán 2024. júliusában következett a Barátság kőolajvezetéken Magyarországra is szállító Lukoil elleni ukrán külön szankció, melynek eredményeként egy-két hétig kevesebb kőolaj érkezett a MOL Százhalombattai finomítójába. 2025. januárjában és márciusban aztán további szabotázsakciók következtek, de az események most augusztusban gyorsultak fel igazán.
Az ismétlődő dróntámadások következtében a tambovi régióban, Novonikolszkében lévő kompresszorállomás leégett. Az ukrán drónok sikerrel támadtak a brjanszki területen lévő további két kompresszorállomást is. Az összehangolt akciók következtében a vezeték nyugati szakasza működésképtelenné vált, így most nem érkezik kőolaj Szlovákiába ahol több mint 96%-os a Barátság kőolajvezetéken érkező kőolajtól való függés és nem érkezik Magyarországra sem, ahol a teljes kőolaj felhasználás 54-55%-a érkezik a vezeték magyar ágán.
Ezzel szinte egyidőben támadás érte a Lukoil volgográdi olajfinomítóját is, ami szintén leállt és várhatóan csak szeptember közepén tud teljes kapacitással újraindulni. A finomító tavaly Oroszország olajfeldolgozásának több mint 5%-át adta, motorbenzint, dízelt és LNG-t gyárt, mégpedig nagyon jelentős mennyiségben.
Mindenki számára nyilvánvaló, hogy Magyarország sérülékeny a kőolaj importnak való kitettsége miatt, ami békeidőben normál piaci környezetben problémamentesen kezelhető. Természetesen egész más a helyzet konfliktusos, háborús helyzetben, amikor a piaci eszközök nem feltétlenül alkalmazhatók, az import lehetősége beszűkül.
Az utóbbi évek átlagában a kőolaj felhasználásunk 90%-át importáltuk. Az import 60%-a Oroszországból jön a Barátság kőolajvezetéken, 40%-a pedig főként Észak-Afrikából az Adria kőolajvezetéken. Az orosz import tehát az éves kőolaj fogyasztásunk 54-55%-át adja. Erre senki nem mondhatja, hogy kevés, senki nem mondhatja, hogy a szállítási menetrendhez képesti késés nem okoz ellátásbiztonsági kockázatokat.
Azonban senki ne higgye, hogy a Barátság kőolajvezeték működésének ellehetetlenítése csak Magyarország és Szlovákia számára fog fájni. A MOL és a MOL csoport vállalatai (Slovnaft, INA, Tifon, Energopetrol, PAP Oil) kedvező árú finomított termékekkel látja el az egész Közép-Európai régiót gyakran 50% közeli piaci részesedéssel.
Többféle minőségű motorbenzint, dízel-, és fűtőolajat, repülőgép üzemanyagot, LPG-t, bitument, kenőanyagokat, vegyipari alapanyagokat – benne a műanyagyártás kiinduló komponenseivel (polietilén/LD/HDPE, polipropilén, butadién) – valamint AdBlue füstgáz tisztító adalékokat szállít Magyarországon kívül elsősorban Szlovákiába, Lengyelországba, Csehországba, Horvátországba, Szlovéniába, Romániába, Szerbiába és Bosznia-Hercegovinába, de van még nagyjából 40 ország ahová eljutnak a MOL termékei. Nem beszélve arról, hogy a MOL kutakon kiépített alternatív üzemanyag és elektromos jármű töltők a közlekedés zöldítéséhez is hatékonyan hozzájárulnak régió szerte.
A MOL mindenkori piaci térhódítása és pénzügyi teljesítménye sokban múlt azon, hogy az olcsóbb orosz (Urals) olajból gyártott termékeit kedvező áron kínálhatta az erős kereskedelmi konkurencia harcban. Ezért fontos, hogy a MOL továbbra is hozzáférjen az orosz kőolajhoz, és miután tengerünk nincs, ehhez mindenképpen kell a működő Barátság kőolajvezeték. Kellenek persze a diverzifikációs lehetőségek – ez ellátásbiztonsági szempontból is releváns – és kell finanszírozás, hiszen a háborúnak inkább előbb, mint utóbb vége lesz, nem lesz indok a szankciók fenntartásához.
De mindenképpen szót kell ejtenünk a kőolajbeszerzés- és tranzit diverzifikációjáról és arról, hogy mikor válhatunk le az orosz kőolajról?
A jogi és a politikai kereteket az EU/G7 5. szankciós csomagja határozza meg (2022. május), melyben tiltják a tengeri kereskedésű orosz kőolaj behozatalát, de a vezetékes szállításra (amely Magyarországot, Szlovákiát, Csehországot érinti) mentességet adtak. Ez ugyan határozatlan ideig érvényes, de erős a politikai nyomás van kivezetésre. A szankciók miatt valóban egyre drágább és nehezebb is a finanszírozás, a biztosítás és az értékesítés az aláíró országokban.
A technológiai korlátokat az jelenti, hogy a Dunai Finomítót (Százhalombatta) és a Slovnaft pozsonyi finomítóját eredetileg az orosz Urals típusú kőolajok feldolgozására optimalizálták. Más olajtípusok (pl. Brent, arab vagy azeri könnyű, kazah CPC, iraki, amerikai, norvég) feldolgozhatók, de csak bizonyos arányban, különben csökken a kihozatal és romlik a gazdaságosság. A MOL saját becslése szerint 50–70%-ig képes nem-orosz kőolajat feldolgozni, de 100%-hoz komoly átalakítás kell. Mindenestre az előrelépés tagadhatatlan, 2023-ban a keverék-rugalmasság még 30% környékén volt.
Elméletileg három infrastrukturális alternatívánk van, és itt az elméletin van a hangsúly, hiszen most még nem lehet tudni, hogy egyáltalán megvalósul-e valamelyik, és milyen időtávon? Talán a legvalószínűbb megoldás lenne az Adria vezeték (JANAF, Horvátország) kapacitásbővítése. Ez a vezeték köti össze Omisalj (Adria) olaj terminálját Százhalombattával és Pozsonnyal. A jelenlegi kb. 10 millió tonna/év körüli kapacitás Magyarország felé irányuló olajmennyiséget teljes leválás esetére 12-13 millió tonna/évre kellene bővíteni, hogy a pozsonyi finomítót is el lehessen látni.
Közben ne felejtsük el, hogy épül egy kőolajvezeték Újvidék és Algyő között, ami később csatlakozhat az ún. Pán-Európai Kőolajvezetékhez, ami szintén át fog menni Újvidéken összekötve a romániai Konstanca olajkikötőjét az olaszországi Triesztével, újabb diverzifikációs lehetőséget biztosítva. A harmadik alternatíva tengeri úton érkező kőolaj beszerzése a Barátság kőolajvezeték déli ágához csatlakozó Ukrajnán áthaladó Odessza-Brody olajvezetéken keresztül. Jó lenne emellé azt is elérni, hogy ha az EU ragaszkodik ahhoz, hogy a régió lemondjon egy megbízható ellátási útvonalról, akkor szerepet kell vállalnia egy valódi alternatíva létrehozásában a finanszírozás terén is.
Sokan kérdezik, hogy meddig hagyjuk, hogy Ukrajna egyoldalúan, előre megfontolt politikai zsarolás céljából veszélyeztesse a kőolaj ellátásunkat? Hiszen közismert, hogy Szlovákia, Románia és Magyarország kulcsszerepet játszik Ukrajna áramimportjában (együtt közel 80%-át biztosítjuk), Szlovákia és Magyarország pedig Ukrajna földgáz ellátásában (együtt a 88%-át szállítjuk).
Ráadásul közben érkezett a hír, hogy a szlovák külügyminiszter telefonon figyelmeztette az ukrán kollégáját, hogy Szlovákia leállíthatja a dízelszállítást Ukrajnának. Nyilván mindezt egyeztette a magyar illetékesekkel is, hiszen a Slovnaft a MOL csoport része, és itt a pozsonyi finomítójában finomított dízelről beszélünk, ami az ukrán szükségletek több, mint 10%-át fedezi. Ez hajtja többek között a tankokat, a harcjárműveket és áramtermelő aggregátorokat.
Hogy őszinte legyek, annak ellenére, hogy az EU Bizottság és a „tettre készek koalíciója” váltig orosz veszéllyel riogat és vacogva retteg én sokkal inkább tartok tőlük, meg a Zelenszkíj-féle Ukrajnától. Sajnos Magyarország számára ma ők jelentik a valós veszélyt. „Brüsszel év elején írásban vállalta, hogy elítéli a tagállamok energiaellátásáért felelős vezetékeket érő támadásokat, és fellép azokkal szemben. Ugyanekkor Kijev is garanciát adott arra, hogy a Barátság-vezetéket nem fenyegeti veszély. Cserébe Magyarország és Szlovákia nem vétózta meg az orosz szankciók meghosszabbítását. Most az ígéretek semmivé lettek, a Barátság-vezetéket sorozatos támadások érték, Brüsszel pedig azóta is mélyen hallgat” – mint azt Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes írta facebook bejegyzésében. Akinek ilyen barátai vannak, ellenségekre már nincs is igazán szüksége. (Szerző: Dr. Toldi Ottó, vezető kutató, MCC Klímapolitikai Intézet)
