A DH Group adózott eredménye és árbevétele is nőtt a harmadik negyedévben

A DH Group 1,076 milliárd forint adózott eredményt és 11,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el idén a harmadik negyedévben, az előbbi 68 százalékkal, utóbbi 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket - közölte a társaság (korábbi nevén Duna House Group) a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett negyedéves beszámolójában.

A DH Group adózott eredménye és árbevétele is nőtt a harmadik negyedévben

Hozzátették, hogy az év első kilenc hónapjában az ingatlan- és pénzügyi közvetítő cég árbevétele 19 százalékkal, 33,77 milliárd forintra, míg adózott eredménye 72 százalékkal, 2,92 milliárd forintra nőtt éves összevetésben.

Magyarországon idén a harmadik negyedévben 1,82 milliárd forint, míg 2025 január és szeptember között 5,23 milliárd forint árbevételt termelt a társaság. A cégcsoport lengyel leányvállalatainak az árbevétele idén a harmadik negyedévben meghaladta a 3,53 milliárd forintot, az év első kilenc hónapjában pedig a 9,43 milliárd forintot. Olaszországban a cégcsoport árbevétele idén a harmadik negyedévben 6,48 milliárd forintot, az év első háromnegyed évében pedig 18,94 milliárd forintot tett ki.

Az egyes üzletágakat tekintve a pénzügyi közvetítés szegmens árbevétele a harmadik negyedévben 32 százalékkal, 10,54 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A DH Group által közvetített hitelvolumen Olaszországban idén a harmadik negyedévben 165,6 milliárd forintot tett ki, ami 25,8 százalékos emelkedés 2024. harmadik negyedévéhez képest. Lengyelországban a csoport közvetítette hitelállománya idén július és szeptember között 131,6 milliárd forintra nőtt, ami 42,9 százalékos éves bővülés. Magyarországon idén a harmadik negyedévben a közvetített hitelek volumene 33,3 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához képest 3,9 százalékos növekedés.

Jelezték ugyanakkor, hogy Magyarországon az előző negyedévhez képest a közvetített hitelállomány 12,9 százalékkal csökkent, mivel az Otthon Start Programra várók elhalasztották hitelfelvételüket. Szeptemberben az Otthon Start igénylései nagyon felpörögtek, 2025. június-augusztus közötti 10,0 milliárd forintos átlaghoz képest, szeptemberben 31,7 milliárd forint jelzáloghitel-igénylést közvetített a csoport a bankokhoz.

Az ingatlanszolgáltatások szegmens a csoport három korábbi üzletágából áll: franchise ingatlanközvetítés, saját iroda és kiegészítő szolgáltatások.

Az ingatlanszolgáltatások árbevétele idén a harmadik negyedévben 1,13 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 21 százalékos növekedés.

A szegmensen belül a magyar piacon a jutalékbevételek 2025 harmadik negyedévében 3,9 milliárd forintot tettek ki, ami éves szinten 38,7 százalékos emelkedés. A piacot augusztusban és szeptemberben is fűtötte és negyedéves csúcsra röpítette az Otthon Start Program szeptember 1-i indulása.

Lengyelországban a hálózati jutalékbevételek idén a harmadik negyedévben 1,2 milliárd forintot értek el, ami 22,6 százalékos növekedés 2024 hasonló időszakához képest.

A DH Group részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában kereskednek. A papír hétfőn a kereskedés nyitását követően 4,73 százalékkal, 1440 forintra emelkedett, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 1660 forint, a legalacsonyabb 820 forint volt.


Megvannak az ország legszebb kertjei: megható történeteket is díjazott a Greenman

Harmadik alkalommal hirdették ki a “Greenman – Az Ország Legszebb Kertje” fotópályázat győzteseit. A megmérettetésre idén is az ország minden részéről érkeztek nevezések, a közönség pedig három kategóriában választhatta ki kedvenceit. A pályázat arca, Gundel Takács Gábor is arra biztatta a kertészkedés szerelmeseit, hogy osszák meg velünk kertjük szépségét és történetét.
2026. 08. 17. 01:00
Megosztás:

Sok helyen már vitát gerjeszt a légkondi használata

A hőkupola idején a balatoni szálláshelyeken is előkerült a kérdés: meddig várható el a vendégektől, hogy a saját komfortjuk rovására takarékoskodjanak az energiával? A Balatoni Turizmus Szövetség 200 nyaralót kérdezett meg Tihany, Balatonfüred és Siófokon arról, hogyan reagálnának, ha a szálloda recepciója arra kérné őket, hogy mérsékeljék a légkondicionáló használatát.
2026. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Gyújtogatás gyanújával őrizetbe vettek több embert a horvátországi Zára térségében

Őrizetbe vettek négy embert a horvát hatóságok annak gyanújával, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni Zára (Zadar) térségében, ahol az utóbbi napokban egymás után több szabadtéri tűz is keletkezett - közölte vasárnap a helyi rendőrség.
2026. 08. 16. 23:00
Megosztás:

Záporral, zivatarral érkezik a hidegfront

Záporral, zivatarral és megerősödő széllel hidegfront érkezik a jövő héten, amely mögött a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően mindenhol 30 Celsius-fok alatt alakul, majd szerdától melegedés kezdődik. Csütörtökön, az augusztus 20-ai nemzeti ünnepen gomolyfelhős, napos idő várható záporral, zivatarral és 30-35 Celsius-fok közötti csúcshőmérséklettel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 16. 22:00
Megosztás:

A francia kormányfő újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben

A Franciaországot sújtó korai és súlyos aszállyal szembesülve Sébastien Lecornu miniszterelnök újabb támogatásokat ígért a gazdáknak a jövő évi költségvetésben, az Annie Genevard mezőgazdasági miniszter által már bejelentett segélyintézkedések után.
2026. 08. 16. 21:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: emberfeletti munka folyik

Emberfeletti munka folyik Paksnál az atomerőmű két működő turbinájának üzemben tartásáért - írta Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás: