A fizikai inaktivitás az új dohányzás? 10-ből csak 4 magyar végez fizikai aktivitást

Valóban felér az ülés, a számítógép előtt végzett munka egészségkárosító hatása a dohányzáséval? - hangzott el a kérdés a Mosoly Alapítvány Mosoly Pont podcastjában, melyben Urbán Róbert, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai karának oktatója és dr. Korbai Hajnal, a Mosoly Alapítvány pszichológusa, tánc- és mozgásterapeuta beszélgettek. A szakemberek többek között arra is felhívták a figyelmet, hogy a legfrissebb statisztika szerint a magyar felnőtt lakosság csak mintegy 40 százaléka végzi el az orvosi ajánlásokban előírt minimum fizikai aktivitást, miközben például szívinfarktus után vagy onkoterápiás kezelések során is gyógyír lehet a testmozgás, amivel még a demencia ellen is sokat tehetünk.

A fizikai inaktivitás az új dohányzás?  10-ből csak 4 magyar végez fizikai aktivitást

A súlyos, hosszan tartó betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását támogató Mosoly Alapítvány munkájának része, hogy segítsen a különböző betegségekkel élő gyerekek életminőségének javításában. A Mosoly Alapítvány podcastja, a Mosoly Pont ennek mentén az idei évadban az egészségpszichológiával foglalkozik, vagyis azzal, hogyan tudjuk megőrizni, fejleszteni az egészségünket, vagy adott esetben egy betegség alatt és után hogyan tudjuk javítani az életminőségünket. 

Ezért veszélyes az ülőmunka

“Azt mindenki megtanulta, hogy a dohányzás káros, arról viszont már kevesebben tudnak, hogy az ülés is káros. A dohányzásnak komoly szerepe van a daganatos megbetegedésekben, a kardiovaszkuláris megbetegedésekben, és számos egyéb betegség kialakulásában is. Az ülésnek, a fizikai inaktivitásnak azonban szintén szerepe van a kardiovaszkuláris megbetegedésekben, a magas vérnyomásban, az elhízásban, mely utóbbi pedig sok minden másra is hat. Ma már azokban az országokban, ahol a dohányzást sikeresen visszaszorították, a következő nagy népegészségügyi probléma a fizikai inaktivitás, és ezzel összefüggésben az elhízás” - mutat rá Urbán Róbert. 

Szívinfarktus után vagy onkoterápiás kezelések során is gyógyír lehet a testmozgás

“Nagyon fontos a hosszú távon elhúzódó krónikus betegségeknél is, hogy a fizikai aktivitás ne szűnjön meg csak azért, mert egy ideig ágyhoz volt kötve a beteg” - hívja fel a figyelmet dr. Korbai Hajnal. “A fizikai aktivitásnak a különböző krónikus betegségek megelőzésében, illetve a már kialakult betegségek kezelése során is jelentős szerepe van. Régen a szív- és érrendszeri betegségek, például egy szívinfarktus után ágynyugalom és pihenés volt a protokoll, ma már a legtöbb vizsgálat arra mutat rá, hogy a fizikai aktivitás bizonyos típusai, megfelelő módon végezve segítik a felépülést ezekből a betegségekből” - teszi hozzá a Mosoly Alapítvány szakembere.

“A mozgás kedvező hatású minden krónikus betegség esetén, persze azokat kivéve, amelyeknél az orvosok ezt kifejezetten nem ajánlják. Sőt, a fizikai aktivitás még néhány onkoterápiás kezelés hatékonyságát is pozitívan befolyásolja, de akár az addiktológiai és a pszichiátriai problémák esetében is segítheti a gyógyulási folyamatot. Persze nem feltétlenül szigorú, intenzív testedzésre kell gondolni, a fizikai aktivitás lehet csak egy félórás séta is” - egészíti ki Urbán Róbert. 

Mozgással a demencia ellen? 

“Szerencsére manapság már egyre tovább, 80-90, akár 100 évig is élhetünk, ám a minőségi időskorhoz fel kell készülni a demencia megelőzésére is. A gondolkodási képesség és a kognitív funkciók károsodásával járó állapot már megjelenhet fiatalabb korban is, ami ellen a mozgás hasznos eszköz lehet. Az agy egy folyamatosan változó szerv, amelynek alakításában kiemelt jelentősége van a mozgásnak, beleértve az idegi kapcsolatok alakulását, vagy az emlékezeti funkciók helyreállítását is” - magyarázza Urbán Róbert.

“A gyerekeknél már régóta tudjuk, hogy a mozgás pozitív hatással van a különböző kognitív funkciókra, fejleszti többek között a figyelmüket, a memóriájukat, vagy az intelligenciával összefüggő képességeiket. Mozgás során a látvány, a mozgáskoordináció, a különböző észlelési folyamatok az agy különböző területeit egyszerre aktiválják, így az idegsejtek közötti kapcsolatok megerősödnek, vagy újak alakulnak ki. Az agy fejlődésének egy fontos motorja a mozgás, és ugyanígy a karbantartása szempontjából is nagyon fontos” - húzza alá Urbán Róbert.

Napi háromszor 10 perc a minimum!

Mennyit kell mozognunk, hogy megőrizzük az egészségünket? - hangzik az egyik leggyakrabban feltett kérdés. “A minimum az a napi harminc perc közepes intenzitású mozgás, ha a szív- és érrendszeri egészség szempontjából tekintünk a fizikai aktivitásra. Ezt kisebb, 10 perces blokkokra lehet lebontani. De ez tényleg nagyon a minimum, nem alkalmas arra, hogy például az izomzat is fejlődjön. Csak arra elég, hogy kardiovaszkuláris szempontból az inaktivitás okozta kockázatot csökkentse. Az a legjobb, ha folyamatosan keressük az alkalmat arra, hogy felálljunk, mozogjunk, lépcsőzzünk, gyalogoljunk, kertészkedjünk – nem kell feltétlenül testedzésben gondolkodni, használjuk a hétköznapi mozgásokat” - emeli ki Urbán Róbert.

A mozgás öröme a legfontosabb

A Mosoly Pont podcastjában az is felmerült, hogy mitől lesz fenntartható, az életünkbe beépíthető, szokássá alakítható a rendszeres mozgás? Ezzel kapcsolatban dr. Korbai Hajnal rámutatott, hogy míg a gyerekek esetében még a mozgás öröme a legfontosabb motiváció – hiszen a mozgáson keresztül rengeteget tanulnak, új képességeket, kompetenciákat tudnak elsajátítani –, addig a felnőtteknél a legfőbb motiváló tényező az egészség, illetve, hogy jól nézzenek ki, edzettek legyenek. A felnőttek esetében a sor végén van a mozgás öröme, miközben számos vizsgálat azt mutatja, hogy ennek hiányában nagyon nehéz folyamatosan fenntartani, és az életmódunk részévé tenni a fizikai aktivitást. “Nem az egészségre gyakorolt hatása fogja fenntartani a mozgást, hanem az, hogy megtaláljuk benne a saját magunk élvezetét, a kompetencia élményünket, hogy ezt meg tudjuk csinálni” - egészítette ki Urbán Róbert.

Hogyan lehet a mozgás örömét megtapasztalni például futás közben? Ehhez is adnak útmutatást a Mosoly szakemberei #mosolyfutás elnevezésű programjukban. Az alapítvány oldalán elérhető hanganyagok segítenek javítani a koncentrációt, a közérzetet, az alvás minőségét és csökkenteni a stressz-szintet. A gyakorlásához nem kell különösebb képzettség, edzettség – az alapok bárki számára, egyszerűen elsajátíthatók. A Mosoly honlapján elérhető Mosoly-tár célja, hogy olyan eszközöket adjon az emberek kezébe, amelyek segítik őket pszichés egészségük megőrzésében.

Az idén 28 éves Mosoly Alapítvány mese- és művészetterápiával a súlyos, hosszan tartó betegségben szenvedő gyermekek gyógyulását segíti. Az érintettek számára ingyenes Mosoly-terápiáknak köszönhetően a gyerekek kreatív, inspiráló és biztonságos térben tudják feldolgozni a betegségük során megélt tapasztalatokat és érzéseket, és a terápiák keretében elsajátított adaptív viselkedésminták és megküzdési technikák révén lélekben megerősödve képesek nekivágni a testi gyógyulás folyamatának.

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás:

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében. Kiemelt egy visszatérő mintázatot, és hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli konszolidáció csupán a nyugalom lehet a következő parabolikus árfolyam-emelkedés előtt, amely új történelmi csúcsokat hozhat.
2025. 11. 12. 22:00
Megosztás:

A UNI árfolyama 31%-kal emelkedett, miután a Uniswap alapítója díjak bevezetését, tokenégetést és egységes irányítást javasolt

A Uniswap alapítója, Hayden Adams <a href="https://x.com/haydenzadams/status/1987990314997739625?s=20" target="_blank">bemutatta</a> első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
2025. 11. 12. 21:30
Megosztás:

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás:

Jó idő, SZÉP-kártya, vonzó programok: ez az őszi utazási kedv tökéletes receptje

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5%-kal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.
2025. 11. 12. 15:30
Megosztás:

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás:

Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt

Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzser. A krónikus betegség súlyos népegészségügyi és gazdasági kihívást jelent.
2025. 11. 12. 14:30
Megosztás:

Technológiai befektetések: a Constellation Software esete

A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
2025. 11. 12. 13:30
Megosztás:

Könnyed fogyás és természetes támogatás az egészséges élethez

A mai felgyorsult világban sokan keresik azt a megoldást, amivel elérhetik álmaik alakját – méghozzá anélkül, hogy órákat kellene tölteniük drága edzőtermekben vagy drasztikus diétába kezdenének.
2025. 11. 12. 13:00
Megosztás: