A francia kormány szigorúbban kíván fellépni az "ultragazdagok" és a multinacionális vállalatok adócsalásaival szemben

A francia kormány kedden jelezte, hogy szigorúbban kíván fellépni az adócsalások ellen, mindenekelőtt az "ultragazdagokra" és a multinacionális vállalatokra koncentrálva, enyhítve ugyanakkor a "nyomást a középosztályon".

A francia kormány szigorúbban kíván fellépni az "ultragazdagok" és a multinacionális vállalatok adócsalásaival szemben

"Az a cél, hogy az erőfeszítést az ultragazdagokra, a multinacionális vállalatokra koncentráljuk, miközben enyhítjük a nyomást a középosztálybelieken, a kisvállalatokon annak érdekében, hogy egy kis levegőhöz jussanak" - fogalmazott Gabriel Attal költségvetési miniszter a France Inter közrádióban. "Kimondom, hogy az erőfeszítéseket a nagyon nagy csalókra szeretném koncentrálni, elsősorban a nemzetközi csalásra" - hangsúlyozta. A Le Monde című napilapban megjelent interjúban a tárcavezető kiemelte, hogy a program a franciák "igazságérzetére" adott válasz.

Gabriel Attal a szankciók szigorítására készül "a legnagyobb adócsalások esetében" - például a külföldön eltitkolt vagyonoknál -, mert ez szerinte "nem állampolgári cselekedet". A miniszter jelezte, hogy ilyen esetekben a büntetés az állampolgári jogoktól való többéves megfosztás is lehet, valamint az adókedvezményekre való jogosultságot is elveszthetik az adócsalók.

A kormány az elképzeléseit ugyanakkor először alkotmányossági vizsgálat alá veti az államtanácsnál. A miniszter tájékoztatása szerint első lépésként 2027-ig 25 százalékkal fog emelkedni az adóellenőrzések száma a legjelentősebb vagyonok esetében. A tőzsdén jegyzett száz legjelentősebb társaság kétévenként számíthat adóellenőrzésre. Mostanig a nagyvállalatok számára nem volt meghatározva az adóellenőrzések ideje - emlékeztetett a miniszter. Gabriel Attal azt is elmondta: a kormány 1500 új munkahelyet hoz létre 2027-ig az adócsalás elleni küzdelem hatékonyabbá tétele érdekében.

Egy adóügyi hírszerzési hivatalt is létrehoz a kormány, ebben mindegy száz kiemelt ügynök fog dolgozni a nemzetközi adócsalások leleplezése érdekében. Lehetőségük lesz lehallgatásokra, adatgyűjtésre nem együttműködő államok vagy területek megfigyelésekor, mint például Panama vagy a Bahama-szigetek - mondta a miniszter, aki jelezte, hogy mindezzel párhuzamosan "a kisebb adófizetőkön csökkeni fog a nyomás", s az adóhivatal inkább az adórendezést fogja előnyben részesíteni "az első tévedés automatikus megbüntetése helyett".

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás:

Kiárazták az EKB további lépéseit

Az EKB a várakozásoknak megfelelően 2%-on tartotta a betéti rátát és 2,15%-on az alapkamatot.
2025. 09. 12. 11:30
Megosztás:

Milyen szolgáltatásokat nyújt a modern kozmetika?

A kozmetikai szolgáltatásokat jól ismerjük, de azt vajon tudjuk-e, hogy mi a különbség a klasszikus és a modern eljárások között? Ha velünk tartasz, cikkünkből kiderül!
2025. 09. 12. 10:30
Megosztás:

Tovább estek a fejlett piaci hozamok

Folytatódott a hozamesés az USA-ban, miután a vártnak lényegében megfelelő, noha a céllal konzisztensnél érdemben magasabb inflációs adatokkal együtt közzétett újonnan munkanélküliségi segélyért fordulók száma négyéves csúcsra, 263 ezerre emelkedett.
2025. 09. 12. 10:00
Megosztás:

Ismét új csúcson zártak a tengerentúli piacok

Új csúcson zártak a Wall Street fő indexei csütörtökön, miután kedvező vállalati hírek és az erősödő kamatcsökkentési várakozások támogatták az emelkedést.
2025. 09. 12. 09:30
Megosztás:

A védelmi szektor vezetésével emelkedtek a nyugat-európai piacok

Zöldben zártak a nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön. A páneurópai STOXX 0,5%-kal zárt magasabban, miközben a régió repülőgép- ipari és védelmi indexe történelmi csúcsot ért el, 2,5%-os emelkedéssel.
2025. 09. 12. 09:00
Megosztás:

Ebben a 3 országban a legalacsonyabb a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 4,9 százalék volt a munkanélküliség júliusban, megegyezett a júliusi szinttel - áll a szervezet honlapján.
2025. 09. 12. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 12. 08:00
Megosztás:

A kormány célja a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás elleni még hatékonyabb fellépés

A kormány határozottan, minden eszközével fellép a pénzmosás és a terrorizmusfinanszírozás ellen! A szeptember 10-11-i országképzéssel hivatalosan is kezdetét vette Magyarország pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni rendszerének soron következő nemzetközi átvilágítása, mellyel a Moneyval, az Európa Tanács pénzmosás elleni szakbizottságának esedékes vizsgálatára készülünk.
2025. 09. 12. 07:00
Megosztás:

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

Hamarosan elindul a pályázat a vállalkozások számára a Jedlik Ányos Energetikai Programon belül. A támogatás egyedülálló lehetőséget kínál majd azoknak a cégeknek, amelyek hosszú távú költségcsökkentésre, energiafüggetlenségre törekszenek. A szakértő szerint már most fontos, hogy az érdeklődők megkezdjék az előkészületeket, hogy felkészülten, startra készen várják a pályázat megjelenését.
2025. 09. 12. 06:30
Megosztás:

Így újul meg Fonyód ikonikus kikötője

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését. A közel 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak, így a Dél-Balaton egyik legfontosabb kikötője modern és vonzó központtá válik.
2025. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Zeneszámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta a Médiatanács

Az egyik rádiós médiaszolgáltatót azért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert három zeneszám közzétételével is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület jelzésére ismét intézkedett a cseh médiahatóság egy műsorszám téves korhatár-besorolásával kapcsolatban.
2025. 09. 12. 05:30
Megosztás:

Nagy átalakulás után a magyar lakáspiac – Mit hozhat még az Otthon Start?

Az elmúlt öt évben jelentősen átalakult Budapest és a megyeszékhelyek lakáspiaca a kereslet és a kínálat függvényében. Nem meglepő módon a főváros nagy részén 2024-ben alig értékesítettek családi házakat, vidéken viszont voltak olyan nagyvárosok, ahol a piac negyedét ezek tették ki. A következő időszakban a most induló Otthon Start kedvezményes hitelprogram hozhat komolyabb változásokat, Budapesten még inkább felértékelődhetnek a jó állapotú, kisebb lakások, vidéken azonban a magasabb összeghatár miatt a családi házak iránt is megnövekedhet az érdeklődés – olvasható az OTP Ingatlanpont friss elemzésében.
2025. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Piaci körkép: fordulóponthoz érkezett a magyar szállítmányozás

A hazai szállítmányozási és logisztikai szektor egy folyamatosan változó környezetben próbál egyensúlyt teremteni a digitalizációs forradalom, a fenntarthatósági elvárások, az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése és a nemzetközi gazdasági kihívások között. Miközben az iparág szereplői innovációs versenyt futnak az ügyféligényekkel – valós idejű nyomkövetés, környezetbarát megoldások, zero waste logisztika – addig a háttérben egyre élesebb problémák húzódnak: munkaerőhiány, infrastrukturális hiányosságok, drasztikusan emelkedő működési költségek, globális ellátási zavarok és egyre komplexebb vám- és kereskedelmi szabályozások. Az ágazat jövője már nemcsak a járműveken, hanem az adatvezérelt döntéseken, a mesterséges intelligencián és a proaktív kapacitásmenedzsmenten is múlik.
2025. 09. 12. 04:30
Megosztás:

Lezajlott a Startup Világbajnokság budapesti fordulója - Az EV.analytica képviseli Magyarországot a San Franciscó-i döntőben

A Startup Világbajnokság budapesti fordulójával hivatalosan is megkezdődött az őszi startup szezon. A rangos eseményen az EV.analytica csapata diadalmaskodott, így ők utazhatnak a San Franciscó-i világdöntőre, ahol a fődíj egy 1 millió dolláros befektetés.
2025. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály

A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj. Vasárnap és a jövő hét elején további csapadékra kell készülni, így várhatóan az eddig szárazabb területeken is mérséklődni fog az aszály - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 09. 12. 03:30
Megosztás:

Újpesten csaknem kétszeresére ugrott az ingatlankereslet

A Duna House legfrissebb adatai szerint augusztusban Budapest IV. kerületének népszerűsége látványosan nőtt az 1 évvel korábbihoz képest: míg 2024 augusztusában az érdeklődők csupán 6,6%-a keresett itt ingatlant, addig idén augusztusban már 11,1%-uk. A közel kétszeres erősödés jól mutatja, hogy Újpest az egyik legdinamikusabban fejlődő fővárosi kerület az ingatlanpiacon.
2025. 09. 12. 03:00
Megosztás: