A gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében

Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztere szerint a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében.

A gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében

A politikus erről Csíkszeredában beszélt szombat délelőtt, a Csíkszéki Gazdanapok keretében szervezett konferencia megnyitóján. A miniszter - aki Csíkszék RMDSZ-es szenátora - úgy vélte: Nincsen mezőgazság környezetvédelem nélkül, és nincsen környezetvédelem mezőgazdaság nélkül, ezért nemcsak a mezőgazdasági, hanem a környezetvédelmi minisztériumnak is kiemelt figyelmet kell szentelnie a gazdatársadalomnak.

Úgy vélte, Romániában először van esély arra, hogy az év végéig a környezetvédelmi tárca a gazdák felé felhalmozott tartozásait kiegyenlítse. Megemlítette: amikor átvette a tárca irányítását, több százmillió lejes, több év alatt felhalmozódott ilyen adósságot örökölt. A minisztérium nem fizette ki a védett erdőkre járó pótlékot, nem térítette meg a vadkárokat és az erdők őrzését. Azóta sikerült eljutni oda, hogy a minisztériumnak már nincsen 2021-es adóssága, és a 2022-es tartozások nagyobb részét is kifizették. Hozzátette: ahhoz, hogy tartozás nélkül zárhassák az évet, egy 70 millió lejes (5,6 milliárd forint) tételt kellene kapniuk még a következő költségvetés-kiigazításnál.

A miniszter továbbra is megoldatlannak találta a Natura 2000-es területeknek járó támogatások kifizetését. Úgy vélte: ha az értékes területek védelme csak megszorításokat jelent, és ehhez nem társulnak támogatások is, akkor nincsen környezetvédelem. A fotelből, a közösségi oldalakon sem a medvét, sem az erdőt nem lehet megvédeni - fogalmazott.

A konferencia megnyitóján Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora arról beszélt, hogy az egyetem és jogelődjei már harminc éve vesznek részt a székelyföldi fiatalok agrárképzésében, és az igényeknek megfelelően újabb szakokat indítanak Székelyföldön. Ezek között a pálinkamesteri és ökogazdálkodási szakot említette. Azt is hozzátette, székelyföldi képzéseiken falugazdászok számára biztosították, hogy lépést tudjanak tartani a gyorsan fejlődő tudománnyal.

A Csíkszéki Gazdanapok keretében a tudományos konferencia után vasárnap Csíkszentsimonban tartanak traktoros felvonulást, majd búzaösszeöntést, amelyen Kovászna, Hargita és Maros megye önkormányzatának elnöke is részt vesz.


Újabb hőhullám érte el Franciaországot

Újabb hőhullám érte el vasárnap Franciaországot, ahol a hőségriasztás alá került déli megyékben a hőmérséklet ismét elérheti a 40 Celsius-fokot néhány nappal a történelmi hőhullám után.
2026. 07. 05. 18:00
Megosztás:

Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten

Változékony, gyakran szeles idő várható a jövő héten, de a kánikula nem tér vissza, a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok körül alakul és a hajnalok is frissítőek lesznek. A sok napsütést olykor felhőzet zavarja, de zápor, zivatar inkább csak a hét elején fordulhat elő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 05. 17:00
Megosztás:

Sulyok Tamás: a tizenhetedik alkotmánymódosítás javaslata nincs összhangban a jogállamisággal

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
2026. 07. 05. 16:00
Megosztás:

Szakmai kerekasztalokon egyeztetnek az egészségügy megújításáról

Szakmai kerekasztalokon, az ágazati szereplőkkel egyeztetve újítaná meg az egészségügyet az Egészségügyi Minisztérium. A tárca célja valódi párbeszédet építeni az ágazati szereplőkkel, és együtt kialakítani azokat a prioritásokat, amelyek mentén hatékonyabb, gyorsabb és kiszámíthatóbb működés valósulhat meg az egészségügy kulcsterületein - írta az egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 07. 05. 15:00
Megosztás:

Érvénytelen lett a népszavazás Szlovákiában az alacsony részvétel miatt

Az alacsony - mindössze 16 százalékos - részvételi arány miatt érvénytelen lett a szombaton Szlovákiában tartott népszavazás - jelentette be a választásokért és a pártok finanszírozásának ellenőrzéséért felelős állami bizottság vasárnap.
2026. 07. 05. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt heti záráshoz képest 2,35 százalékkal emelkedve 143 072,29 pontos történelmi csúcsra jutott pénteken.
2026. 07. 05. 13:00
Megosztás:

A Revolut kivezeti az USDT-t: kemény döntés elé kerülnek az európai ügyfelek

A Revolut megkezdte ügyfelei értesítését a Tether USDT fokozatos kivezetéséről. A MiCA-szabályozáshoz kapcsolódó intézkedés értelmében először a vásárlásokat és a befizetéseket állítják le, augusztus végén pedig a megmaradt USDT-egyenlegeket automatikusan hagyományos pénzre válthatják. Az ügyfeleknek így rövid időn belül dönteniük kell arról, hogy eladják, kiutalják vagy más eszközre cserélik stabilcoinjaikat.
2026. 07. 05. 12:00
Megosztás:

Trump kriptomilliárdja: a befektetők buktak, ő mégis nyert

Donald Trump több mint egymilliárd dolláros nyereséget érhetett el a kriptopiacból, miközben saját memecoinjának befektetői közül sokan komoly veszteségeket szenvedtek el. A különbség az üzleti modellben rejlik: az amerikai elnök bevételeinek jelentős része nem az árfolyam-emelkedésből, hanem tokenértékesítésekből, licencdíjakból és tranzakciós bevételekből származott.
2026. 07. 05. 11:00
Megosztás:

A Toyota erősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon

A Toyota megerősítette vezető helyét a magyarországi újautó-piacon 2026 első félévében, a japán márka 9929 jármű eladásával 12,9 százalékra növelte piaci részesedését - tájékoztatta a Toyota Central Europe közleményben az MTI-t.
2026. 07. 05. 10:00
Megosztás:

Javult Európa levegőminősége

Javult Európa levegőminősége: folyamatosan csökken a főbb légszennyező anyagok kibocsátása az évtizedek óta tartó környezetvédelmi politikáknak, a technológiai fejlődésnek, valamint a tisztább ipari és közlekedési rendszereknek köszönhetően - állapította meg a Copernicus Légkör-megfigyelő Szolgálat (CAMS) a tavalyi európai levegőminőségről szóló éves értékelő jelentésében.
2026. 07. 05. 09:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak

Az elmúlt négy évben 1024 milliárd forintot fizettek ki az autópálya-koncesszornak, ami "brutális, felfoghatatlan" szám - hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 07. 05. 08:05
Megosztás:

Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben válaszolt Krasznahorkai László írónak

A Nemzet Művésze díj elfogadása egyszerre szimbolikus jelentőségű és nagyon is valóságos üzenettel bíró lépés lenne a "gyöngeségeinken való felülemelkedéshez", annak a jótékony jelzése, hogy nincs olyan ellentét, kifogás, akadály vagy dühödt értetlenség, amelyet ne lehetne a közjó érdekében leküzd- írta Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke Krasznahorkai Lászlónak címzett nyílt válaszlevelében.
2026. 07. 05. 07:00
Megosztás:

Több nagyvárosban is korlátozzák a plakáthelyek számát

Budapesthez hasonlóan több nagyvárosban is újraszabályozzák, korlátozzák a közterületi hirdetéseket, a plakáthelyek számát.
2026. 07. 05. 06:00
Megosztás:

Merkely Béla: célunk, hogy a Semmelweis Egyetem a legszűkebb világelithez tartozzon

Az a célunk, hogy a rangsorokban is oda írjuk fel egyetemünket, ahová a presztízse, színvonala szerint már most tartozik: a legszűkebb világelitbe - jelentette ki a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának diplomaátadó és orvosdoktor-avatási ünnepségén Merkely Béla, az intézmény rektora szombaton Budapesten.
2026. 07. 05. 05:00
Megosztás:

A MOHU téves feltételezésre alapozva tartja fenn a marcali közszolgáltató hulladék-előkezelő tevékenységének felfüggesztését

Téves feltételezésre alapozva tartja fenn a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTKSZ Marcali és Térsége Közszolgáltató (MTKSZ) Nonprofit Kft. hulladék-előkezelést végző telephelyének működését felfüggesztő döntését, amely miatt a marcali közszolgáltató csütörtök óta demonstrál - írta Krajczár Ibolya, az MTKSZ ügyvezetője szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 07. 05. 04:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 27. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 05. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.
2026. 07. 05. 02:00
Megosztás:

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás, egyenletes részszámlázás – közismert nevén havi átalány – vagy hőmérsékletfüggő részszámlázás alapján kapjuk-e a számlákat.
2026. 07. 05. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos intézmények vezetői esetében - mondta el a miniszterelnök szombaton.
2026. 07. 04. 22:00
Megosztás:

Magyar diákvállalkozás Európa legjobbjai között

A Diákvállalkozások Országos Versenyének győzteseként a nyíregyházi RECAF csapata képviseli Magyarországot a GEN-E 2026 európai döntőjén, amely Európa legnagyobb fiatal vállalkozói fesztiválja és a Junior Achievement Europe éves vállalkozói bajnoksága. A rangos nemzetközi eseményt 2026. július 7-9. között Rigában rendezik meg, ahol közel 40 ország legtehetségesebb diákvállalkozói mérik össze tudásukat.
2026. 07. 04. 20:30
Megosztás: