A hazai éttermek számára március végétől igényelhető az 5+5 millió forintos hitel- és támogatási konstrukció

A kormány a kedvezményes hitel és a vissza nem térítendő támogatás előnyeit ötvözve az "5+5"-ös konstrukcióval biztosít új lehetőséget növekedésre és fejlődésre a vendéglátó szektor üzleti és foglalkoztatási volumenben is legnagyobb szegmensét kitevő éttermek számára, az új, kombinált finanszírozás március 23-tól válik elérhetővé - jelentették be a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont és a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program közös sajtótájékoztatóján pénteken, Budapesten.

A hazai éttermek számára március végétől igényelhető az 5+5 millió forintos hitel- és támogatási konstrukció

Láving Gusztáv, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont vezérigazgatója elmondta: a KTH Start kölcsönök a turizmusban működő mikro-, kis- és közepes vállalkozások mellett az adószámos magánszemélyek és egyéni vállalkozók számára is hozzáférhető finanszírozást biztosítanak növekedési terveik megvalósításához. Az éttermek számára hamarosan megnyíló új, 5+5 kombinált konstrukció kapcsán a vezérigazgató célnak nevezte, hogy a vendéglátó szektor ezzel is stabil, tervezhető forráshoz jusson a napi működés és a fejlesztések támogatására.

A januárban bejelentett 5+1 pontból álló vendéglátóipari akcióterv részeként kialakított "5+5"-ös pénzügyi konstrukció keretében az 5 millió forint összegű Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont (KTH) Start hitel mellé 5 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz is hozzájuthatnak az éttermek üzemeltetői. Az így összesen 10 millió forint jelentős segítséget nyújt versenyképességük erősítéséhez, a közelgő főszezonra való sikeres felkészülésükhöz - hangzott el.

A konstrukció sajátossága, hogy az 5 millió forintos támogatás kizárólag 5 millió forint összegű KTH Start hitel mellé igényelhető - hívta fel a figyelmet Láving Gusztáv.

Tájékoztatása szerint a kölcsön igénylése kizárólag online, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központból (NTAK) indítható. A teljes folyamat digitális, ügyfélbarát és rendkívül gyors - emelte ki a vezérigazgató.

A turisztikai szereplők számára elindult program azt a célt szolgálja, hogy a "legkisebbek" is tudjanak fejleszteni, a vissza nem térítendő támogatás pedig hívószó lehet számukra - hangsúlyozta Láving Gusztáv.

Tájékoztatása szerint a program budapesti éttermeknek is szól, és egy étterem csak egyszer jogosult felvenni a hitelt.

Úgy fogalmazott: "ez kihagyhatatlan lehetőség az éttermeknek, a fix 2,5 százalékos éves kamat, a fedezet nélküli hitel, a gyors és egyszerű igénylési folyamat, valamint az akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás mind olyan feltételek, amelyek ritkán adódnak. Nincs kezelési költség, nincs előtörlesztési díj, viszont van egy valódi esély arra, hogy a kisebb fejlesztésekből nagy előnyök szülessenek".

Suhajda-Molnár Anikó vezérigazgató a vissza nem térítendő támogatás forrását biztosító Kisfaludy Program képviseletében kiemelte: a turizmus a magyar GDP több mint 14 százalékát adja, és több mint 400 ezer magyar családnak biztosít megélhetést.

A támogatási részt az éttermek rugalmasan, a legkülönfélébb célokra fordíthatják, például eszközbeszerzésre, működési költségeik finanszírozására, digitalizációra és a szolgáltatási színvonal emelését szolgáló fejlesztésekre - sorolta Suhajda-Molnár Anikó, célként jelölve meg, hogy az üzemeltetők stabil működési háttérrel, megerősödve készülhessenek fel a következő főszezonra.

A Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont és a Kisfaludy Program tájékoztatása szerint a vissza nem térítendő támogatás legfontosabb feltételei között szerepel, hogy kizárólag éttermek számára érhető el, a támogatás igénylése pozitív KTH-hiteldöntéshez és aláírt hitelszerződéshez kötött, valamint, hogy a vendéglátó üzlet üzemeltetőjének nettó árbevétele elérte vagy meghaladta a 12 millió forintot az elmúlt 12 hónapban.

A KTH Start hitelek jellemzője, hogy fedezet és kezes nélkül igényelhető, 3-5 éves a futamidő, fix 2,5 százalékos a kamat, 12 hónap tőketörlesztési türelmi idő van, a turisztikai szezonhoz igazítható a törlesztés, az előtörlesztés pedig díjmentes.

Az 5+5 promócióról részletek és a hitelkalkulátor a www.kth.hu weboldalon található; a pályázati felhívás a vissza nem térítendő támogatáshoz pedig a www.kisfaludyprogram.hu honlapon érhető el.


Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Mastercard: 2030-ra minden tizedik ember rendszeresen AI-ügynökökkel vásárolhat és fizethet

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket - derül ki a Mastercard legfrissebb jelentéséből.
2026. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fejlett piaci hozamok, annak ellenére, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hosszabb lejáratú papírokat vásárolt vissza

Jelentős hozamemelkedés következett be az amerikai állampapírpiacon, miután a közel-keleti konfliktus elhúzódásával kapcsolatos aggodalmak nyomán tovább emelkedett az olaj ára.
2026. 09. 11. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek, miközben tovább nőtt az olaj ára

Az amerikai részvénypiacok immár negyedik egymást követő napon estek, mivel a közel-keleti konfliktus elhúzódása miatt tovább emelkedő olajárak fokozták az inflációs és kamatkockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat. A piaci hangulatot elsősorban az energiahordozók drágulása terhelte.
2026. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék, a vártnak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatokat az EKB

Csökkenéssel zártak tegnap a főbb európai indexek, a STOXX 600 0,7%-kal mérséklődött az előző napi, 1%-ot meghaladó esést követően.
2026. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Generáltervező vállalattal bővíti ingatlanszolgáltatási portfólióját az AKKO Invest

A generáltervezés területén dinamikusan fejlődő Aspectus Architect Zrt. megvásárlásáról állapodott meg az AKKO Invest Nyrt. A lépés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat megújult stratégiájához, melynek célja, hogy az AKKO Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává váljon.
2026. 09. 11. 08:30
Megosztás:

Visszatért a Coinbase Wallet: a Base App helyét újra a kereskedés veszi át

A Coinbase alig több mint egy év után visszahozta a Coinbase Wallet nevet, ezzel gyakorlatilag lezárva a Base App néven futó közösségi kísérlet egyik fontos szakaszát. Az önálló letétkezelésű, vagyis self-custodial alkalmazás új fókusza egyértelműen a kereskedés: a felhasználók több blokkláncon érhetnek el tokeneket, perpetual futures kontraktusokat, predikciós piacokat és tokenizált részvényeket.
2026. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Brit digitális eszközstratégia: a Lordok Háza megszavazta

A brit Lordok Háza 194–138 arányban megszavazta azt a módosítást, amely előírná a pénzügyminisztérium számára egy átfogó nemzeti digitális eszközstratégia kidolgozását. Ha a rendelkezés a törvényhozás következő szakaszait is túléli, a Treasurynek a törvény hatályba lépését követő 12 hónapon belül kellene bemutatnia, hogyan kívánja az Egyesült Királyság egységes keretbe foglalni a kriptoeszközök, stabilcoinok, tokenizált értékpapírok és digitális elszámolási rendszerek szabályozását.
2026. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Csak a Dunántúl egyes részein van esély az aszály számottevő csökkenésére

Többfelé várható eső, zápor csütörtökön és pénteken, de az aszály számottevő csökkentésére csak a Dunántúl egyes részein van esély - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Lelassult a magyar lakáspiac – Most kell merészen alkudni az árakból?

Továbbra is jellemző a lakáspiacra, hogy a kereslet csökkenése mellett egyre nagyobb az árengedmények tere, vagyis a vevők vannak könnyebb helyzetben. Az OTP Ingatlanpont friss adatai szerint utoljára majdnem két éve lehetett annyit alkudni a vételárból, mint idén nyáron. Ugyanakkor most is vannak extrém példák, amikor akár az irányárnál lényegesen drágábban keltek el ingatlanok.
2026. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette Missouri Donald Trump által támogatott választókerületi térképét

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette Missouri állam új, Donald Trump elnök által támogatott választókerületi térképét csütörtökön, szűk két hónappal a félidős kongresszusi választás előtt.
2026. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább lassultaz albérletárak emelkedése

Lassuló drágulással zárta a nyarat az albérletpiac, amire a napokban véget ért albérletszezon is jóval kisebb hatást gyakorolt mint a korábbi években. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szerint augusztusban országosan 0,7 százalékkal, Budapesten pedig 0,9 százalékkal emelkedtek a lakbérek júliushoz képest. Éves összevetésben országosan 5, a fővárosban 5,2 százalékos volt az emelkedés. A hosszabb távú folyamatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a korábbi gyors drágulás kifulladóban van, tavaly ősz óta a bérleti díjak a gyakorlatban nem vagy csak alig tudnak emelkedni.
2026. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat elismeréseit

Átadták az Érték és Minőség Nagydíj pályázat idei elismeréseit csütörtökön a Gödöllői Királyi Kastény lovardájában; az idén 19 pályázó 22 pályázata érdemelte ki a nagydíjjal járó védjegy használat jogát.
2026. 09. 11. 05:00
Megosztás: