A kedvező adatok és piaci hangulat ellenére nap végére lefordultak az európai részvényindexek pénteken, a BUX emelkedett

Jó hangulatban telt a pénteki kereskedés a nyugat-európai tőzsdéken, a napközben elért csúcsukról azonban nap végére lefordultak az indexek. A Stoxx600 és a DAX is és csekély mínuszban zárta a napot, míg a FTSE100, mely az előbbiekkel ellentétben napközben sem kúszott új történelmi csúcsra, közel 1%-os csökkenésben fejezte be a pénteki kereskedést.

A kedvező adatok és piaci hangulat ellenére nap végére lefordultak az európai részvényindexek pénteken, a BUX emelkedett

A piaci optimizmusra okot adtak a vártnál kedvezőbb euróövezeti BMI-k és a megjelent vállalati eredményjelentések is, az elmúlt kétheti emelkedés után azonban sokan már a profitkivét mellett döntöttek. Az emelkedő hozamok szintén nyomás alá helyezték a részvényárfolyamokat. A távközlés és az energiaszektor lett a nap vesztese a Stoxx600 szektorindexei közül, a svéd Ericsson csaknem 13%-ot zuhant, miután a vártnál kisebb negyedik negyedéves bevételről számolt be.

Az energiaipari részvények az olajárak csökkenésével párhuzamosan estek. Jól szerepeltek viszont a fogyasztási szektor vállalatai, a Burburry 10%- ot rallizott azt követően, hogy a vártnál kisebb negyedéves bevételcsökkenésről jelentett. A Burburry magával húzta luxusipari versenytársait is: a Kering 4,5, a Hugo Boss 3,9%-ot drágult, a Moncler 3%-kal került feljebb.

A bányaipari társaságok szintén jól szerepeltek, miközben emelkedtek a fémek árai is. Donald Trump amerikai elnök Davosban a Világgazdasági Fórumon tartott beszédében az irányadó kamatok csökkentésér sürgette; egy interjúban pedig elmondta, hogy barátságos megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai elnökkel, és bízik benne, sikerül a kereskedelmi megállapodás Kínával.

Heti összevetésben a Stoxx600 bő 1%-kal, a DAX közel 2, a CAC40 2,5%-kal kerültek feljebb, miután enyhültek az amerikai vámokkal kapcsolatos félelmek Európában. A FTSE lemaradó volt, 0,2%-ot süllyedt összességében a hét folyamán.

A TTF-típusú földgáz jegyzése 50 EUR/MWh közelébe emelkedett pénteken, miközben az európai készletek gyorsan csökkennek, már csak 59%- os töltöttséget mutatnak, ami 15%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Heti szinten 4,5%-ot ugrott a jegyzés.

Pluszban zártak a régiós tőzsdék pénteken: a BUX és a PX 0,9%-ot emelkedett, a WIG20 0,7%-kal kúszott feljebb. A hazai blue chipek közül az OTP szerepelt a legjobban, árfolyama 1,9%-kal került feljebb közelítve a 24.000 forintos szintet. Az MTelekom 1,4%-ot emelkedett, a Mol 0,3%- kal araszolt feljebb, , míg a Richter bő 1%-ot veszített értékéből.

Heti összevetésben a BUX lemaradó volt régiós versenytársaival szemben: a hazai részvényindex 0,3%-ot erősödött, miközben a PX és a WIG20 3% körüli mértékben emelkedett.

A pénteken megjelent KSH-adatok szerint az október-decemberi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra csökkent az egy hónappal korábban regisztrált 4,7%-ról.

(Forrás: OTP Ébresztő)


Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás:

Nyomoz az adóhatóság az NKA támogatásai ügyében

Költségvetési csalás és hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által nyújtott támogatások kapcsán - derül ki az adóhivatalnak a telex.hu kérdéseire küldött válaszából.
2026. 05. 23. 12:00
Megosztás:

Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás:

Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás: