A képernyőn túl: immerzív internet vállalatok számára

Bár maga a metaverzum kifejezés már 1992-ben létrejött, fejlődésében az elmúlt években jelentős változás következett be. A kiterjesztett virtuális valóság mögött álló technológiák egyre megfizethetőbbek lettek, a COVID-19 világjárvány okozta kulturális változás eredményeként pedig egyre szélesebb körben lett elfogadott vélekedés, hogy a digitális világok az emberi kapcsolatok életképes helyszínei lehetnek. A vállalkozások megduplázták a virtuális világok iránti érdeklődésüket: a Deloitte adatai szerint tavaly több tízmilliárd dollárnyi kockázati tőkebefektetés érkezett ilyen területre, az elemzők 2024-re 800 milliárd dolláros piacot becsülnek.

Az elkövetkező néhány évben a vállalatok új üzleti modelleket építenek a korlátlan valóság által nyújtott képességekre. Az innovatív vállalatok költségcsökkentéssel és az ügyfélelkötelezettség növelésével dolgoznak ki teljesen új értékajánlatokat a most kibontakozó piac megszerzéséért. Az edge computing, valamint a kiterjesztett és virtuális (AR/VR) technológiákba való befektetés alapvetővé válik, a szándékos, stratégiai elfogadás kulcsfontosságú lesz.

„A metaverzummal kapcsolatban sok túlzást lehet hallani, olvasni. Vállalati eszközként gondolva erre, egy cégvezető nem a személyes élmények csökkentett helyettesítőjeként, hanem az e-mail és a szöveges chat alternatívájaként tekint majd a megoldásra. Más szóval, a metaverzumot leginkább úgy kell elképzelni, mint most is használt online megoldások még immerzívebb megtestesülését: egy internet pluszt.” – mondta Hosszu Gábor, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának igazgatója.

Technológiából játék, majd üzleti eszköz

A teljes digitális játékipar bevétele 2023-ban várhatóan meghaladja a 220 milliárd dollárt - ez több, mint a streaming videóból, digitális zenéből és e-könyvekből származó együttes bevétel. Az online játékipar bevétele ugyanakkor idén várhatóan meghaladja a 26 milliárd dollárt és több, mint 1,1 milliárd felhasználó vesz részt valamilyen formában online játékokban.

Ezek a játékosok gyakran nemcsak a játék miatt gyűlnek össze az interneten, hanem az immerzív internet által kínált szociális és vásárlási lehetőségek miatt is. Az USA-ban az online játékosok mintegy negyede vett részt játékon belüli eseményen tavaly: Ariana Grande és Charlie Puth Fortnite-koncertjei több millió játékost vonzottak. A játékon belüli élő eseményeken részt vevők 82%-a vásárolt is az esemény hatására, digitális és fizikai termékek formájában egyaránt. A Gucci luxusmárka a Roblox játékban egy virtuális kézitáskát a fizikai, kézzel fogható példány áránál 800 dollárral drágábban értékesített.

„Ezek a számok nyomatékosan bizonyítják, hogy az immerzív internet gazdasága a fizikai világot tükrözi: a márkák felárat számíthatnak fel azért, ha egyedi élményt nyújtanak, vagy ha értéket közvetítenek más fogyasztók felé.” – mondta Hosszu Gábor.

2026-ra a fogyasztók 25%-a naponta legalább egy órát tölthet a metaverzumban, a becslések szerint a vállalkozások 30%-a már készen áll arra, hogy termékeikkel és szolgáltatásaikkal ezen az új színtéren is megcélozzák a felhasználókat. A piac igen dinamikusan fejlődik, ezért egy vállalat számára a megfelelő stratégia kiválasztása kulcsfontosságú: ez jelenti majd a döntő különbséget a győztesek és a vesztesek között.

Felhasználási stratégiák

Az internet dotcom-boom idején való elterjedését tanulmányozva több módszert is alkalmazhatnak a cégek a metaverzummal való tervezésben. A promóterek, bővítők és úttörök célja ugyanaz: felhasználók bevonzása és piacnyerés – a módszereik mások. Azok a vállalatok, amelyek ma az internetet elsősorban termékeik és szolgáltatásaik népszerűsítésére használták, valószínűleg a metaverzumban is promóterek maradnak, ők a metaverzumot nem termékmodelljük alapvető részének, inkább a fogyasztók bevonásának egyik módjának tekintik. A bővítők számára az új AR/VR-technológia arra nyújt lehetőséget, hogy termékeiket és szolgáltatásaikat az immerzív internetre jellemző módon terjesszék ki, anélkül is hasznot húzhatnak a metaverzum iránti jelenlegi érdeklődésből, hogy újra kellene gondolniuk üzleti modelljüket. Jó példa erre a wimbledoni versenyt is rendező Egyesült KirályságTeniszszövetsége, amely AR-üzeneteket ágyazott teniszlabdák dobozaiba: a sportolók személyre szabott AR-üzenetet láthattak egy prominens teniszezőtől, amint meghívja őket egy eseményre, vagy arra ösztönzi őket, hogy folytassák a gyakorlást. A metaverzumban rejlő lehetőségekkel nagyobb kockázatot vállalni kívánó úttörő vállalatok már most is kulcsfontosságú alaptechnológiákat, platformokat, termékeket, szolgáltatásokat, tartalmakat és egyéb, a metaverzumot lehetővé tevő elemeket fejlesztenek. Erre kiváló példa a Pokémon Go mobiljáték készítő Niantic, amely több tízmillió felhasználó számára népszerűsítette az AR-metaverzum lehetőségeit, amellyel becsült értéke 150 millió dollárról 9 milliárd dollárra nőtt.

Vállalati felhasználás: szimuláció és kiterjesztett élmények

A metaverzum nem csupán a direkt árbevétel-növekedésről szól, segítségével sokan megőrizhetik, megvédhetik és optimalizálhatják meglévő üzleti modelljeiket. A virtuális tesztpályák csökkentik az összetett gépek tervezésének, építésének és üzemeltetésének költségeit az olyan tőkeigényes iparágakban, mint a légi közlekedés. Az Airbus és a Boeing új repülőgép modelljeik digitális ikreit is létrehozzák, szerelőiket pedig AR-headsetekkel szerelik fel – ez 70% feletti minőségjavulást eredményez. AzNVIDIA által fejlesztett Omniverse platformon pedig autógyártók egész gyárakat szimulálhatnak. A BMW 30%-os hatékonyságnövekedést vár attól, hogy mesterséges intelligenciát alkalmaz a padlómozgások optimalizálására. A Stora Enso újrahasznosítható termékek vezető szállítója a csomagolás, bioanyagok, faépítés és papíripar területén, egyben a világ egyik legnagyobb magánerdő-tulajdonosa is. A vállalat egy erdő digitális ikertestvérét kívánja kifejleszteni, hogy ezzel támogassa erdészeit a megfelelő döntésekben és a fenntartható erdőgazdálkodás révén védje a biológiai sokféleséget. Az AR/VR intuitív, skálázható, személyre szabott élményeket is tud nyújtani tanuláshoz és kooperációhoz. Ilyen megoldások jobb adatokat szolgáltatnak a részvételi arányokról, hogy a tanulók mennyi időt töltenek a leckékkel, és milyen lépéseknél akadnak el – ezzel pedig a képzés hatékonysága javítható. Az Egyesült Államok legnagyobb áramszolgáltatója, az Exelon jelentős előnyökre tett szert elektromos alállomásokkal kapcsolatos képzéseivel, a leendő munkatársak biztonságának kockáztatása nélkül.

Következő állomás: valóság az online térben

A jövőben a számítástechnika, a konnektivitás és a kontextus egyidejű fejlődése izgalmas lehetőségek sorát teremti meg a metaverzum és az immerzív technológiák számára. A fejlődés következő évtizedének lehetséges útjai az érzékszervi kiterjesztés, gondolatalapú vezérlés, az all-in-one eszközök és a térbeli interakció. Az OVR Technology VR-headsetekhez csatlakoztatható illatcsomagokat fejleszt, a HaptX pedig haptikus kesztyűket készít az érintés érzékelésére. Az agy-számítógép interfészek (BCI) a felhasználók és a technológia közötti interakciót segítik, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy gondolat segítségével történő irányítást. Az agyba épített chip még kísérleti fázisú, a nem-invazív BCI-technológia azonban már terjedőfélben van az AR/VR-headsetekben. Az eszközök következő generációja anélkül kapcsolhatja össze a felhasználókat a metaverzummal, hogy külön headsetre vagy kézi eszközre lenne szükség: beléphetünk egy médiaterembe, ahol a metaverzum hologramként jelenik meg a falakon, vagy olyan laptopon dolgozhatunk, amely kamerák segítségével a munkavállaló valós gesztusait egy avatár mozgására fordítja le virtuális munkahelyén. Az intelligens szemüvegek és mozgásérzékelők lehetővé teszik a térbeli interakciót, amely által a felhasználók közvetlenül léphetnek interakcióba a fizikai réteggel: ilyen lehet, amikor a vendégek okosszemüveget viselve sétálhatnak be egy étterembe, ahol tetszőleges helyen jelenik meg a nyitvatartási idő, vagy az aktuális akciók és értékelések listája – a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt.

„Miközben erre a jövőre készülnek, a vezetőknek nagyon is tudatában kell lenniük annak, hogy kockázatok – beleértve a kiberbiztonságot, adatvédelmet, szabályozást és etikát is – egyáltalán nem egyszerűek. Az immerzív technológiák gazdaságra gyakorolt potenciálisan komoly hatására való tekintettel, a döntéshozóknak időt kell szánniuk a technológia olyan módon történő alakítására, amely erősíti a bizalmat és értéket teremt.” – tette hozzá Hosszu Gábor.


Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás: