A legnagyobb olajipari szolgáltató vállalatok nem egyformán kezelik a fejlődő és a fejlett országokban dolgozó munkavállalóikat
Ahmed Shoman az IBS egyiptomi-norvég származású hallgatója eredeti végzettsége szerint olajmérnök. Évek óta dolgozik az olajiparban, és a világ számos helyszínén megfordult, ahol nagyon különböző munkakörülményeket tapasztalt meg. 2017-ben kezdte meg tanulmányait az IBS-en a University of Buckingham doktori képzésén, és kezdte el kutatni az olajvállalatok munkaügyi gyakorlatait. Terepvizsgálat keretében összesen 40 félig-strukturált interjút készített el az öt legnagyobb árbevételű, munkaügyi kérdések szempontjából nagyon hasonló olajipari szolgáltató vállalat dolgozóival és vezetőivel Norvégiában, az Egyesült Államokban, Kolumbiában és Malajziában. A földrajzi diverzitás mellett fontos volt, hogy különböző intézményi fejlettséggel bíró fejlődő és fejlett ország is szerepeljen a kutatásban, mert a vizsgálat tárgyát képezte az is, hogy milyen mértékben idomul ugyanazon vállalaton belül a munkavállalók helyzete a vizsgált országban bevett piaci körülményekhez, az ott működő formális és informális intézményekhez. A doktori tanulmány arra a következtetésre jut, hogy az olajipari szolgáltató vállalatok nem védik a helyi munkaerőpiaci mechanizmusoknak kitett munkavállalóikat. A társadalmi, politikai és piaci intézményrendszer (pl. állami intézmények, szakszervezetek, média) erejét mérő index, melyen Norvégia nagyon magas, az USA magas, Malajzia közepes és Kolumbia pedig alacsony pontszámmal rendelkezik, hatással van a munkavállalók helyzetére, a vállalatok pedig a világ különböző pontjain nem feltétlenül egyforma mértékben viselkednek a CSR beszámolóikban reprezentált elkötelezett, a munkavállalóikat védelmező szereplőként.
A kutató a vizsgálat során nagyon eltérő viszonyokat talált. Míg a fejlett Norvégiában szigorúan szabványosított, erősen ellenőrzött munkaügyi körülmények jellemzőek, ugyanazon olajszolgáltató kolumbiai vállalatánál már teljesen más a helyzet. A dél-amerikai országban általánosságban is nagyon magas, közel 40% az alvállalkozói szerződéssel dolgozók aránya, de az olajipari szolgáltató vállalatok körében ez a szám eléri a 80%-ot. A kutatásban résztvevő egyik kolumbiai megkérdezett 6 éve alvállalkozóként dolgozott anélkül, hogy állandó állást ajánlottak volna neki. És bár az alvállalkozói szerződések mögötti munkaviszony világszerte növekvő tendenciát mutat, a piaci folyamatoknak nagymértékben kitett olajiparban így még kevésbé biztosított a dolgozók szociális védelme a fejlődő országokban. Az Egyesült Államokban ezzel szemben alacsony az alvállalkozók aránya, de a legnagyobb texasi iparági eseményen történt adatfelvétel során kiderült, hogy több állam törvényei is lehetővé teszik, hogy a vállalatok két hét felmondási idővel indoklás nélkül elbocsátsák az alkalmazottakat.
A terepen végzett interjúk mellett Ahmed Shoman az öt nagy olajipari szolgáltató vállalat CSR jelentéseit is elemezte. A vállalatok globális beszámolóiban háttérbe szorul a munkaügyi téma és nincsenek kimutatások az alvállalkozókról sem, ami kérdéseket vet fel az olajipari multinacionális vállalatok olajtermelő fejlődő országokban alkalmazott alvállalkozói szerződéseinek átláthatóságával és esetlegesen magas szintjével kapcsolatban. Az éves jelentésben egyik vállalat sem ad ki regionális vagy országos munkaügyi adatokat és gyakran fordul elő, hogy az előző évi jelentésben szereplő szövegrészek ismétlődnek. A kutatás két okból is jelentős. Egyrészt, mert a munkaügyi gyakorlatok a vállalatok társadalmi felelősségvállalásának legkevésbé kutatott területe, pedig ez az a terület, amely leginkább hatással van egy vállalat működésére, pénzügyeire. Másrészt, kevés kutatás vizsgálja a multinacionális vállalatok CSR tevékenységét fejlődő országokban.
A kutatói érdeklődést a nagyvállalatok nem mindig fogadják tárt karokkal, főképp szenzitív témák esetén, ezért a kutatás megtervezésénél a kutató biztonságát is figyelembe kellett venni. “Azt tanácsoltuk Ahmednek, hogy végezzen kockázatelemzést és kezelje prioritásként a saját biztonságát, amikor kiválasztja a kutatási terepeit. A saját biztonsága érdekében arra jutottunk, hogy néhány közel-keleti és szubszaharai afrikai ország ne kerüljön be a kutatásba, holott valószínűleg lenyűgöző adatokkal szolgáltak volna.” - mondta el Irina Cheresheva, aki kutatási vezetőként a University of Buckingham IBS-en futó PhD programjáért felel. Bár a drogkartellek és politikai militáns csoportok által frekventált kolumbiai dzsungel sem tartozik a legbiztonságosabb helyek közé, Ahmed végül egy tapasztalt sofőr segítségével indult el az olajmezőket őrző katonai ellenőrző pontokra és a környékbeli kisvárosokba. "A legizgalmasabb munkaügyi problémák feltérképezéséhez távoli helyekre kellett mennem." - mondta el.
A brit University of Buckingham doktori fokozatát adó PhD program 2017-ben indult az IBS-en, és jelenleg 17 diák kutatását teszi lehetővé. A brit rendszerű doktori képzés során a kutató az első naptól kezdve a saját kutatásán dolgozik két konzulens segítségével. A kutatók a brit rendszerben nem látogatnak órákat, viszont rendszeres workshopok és egy éves értékelés a University of Buckingham professzoraival segíti, hogy a kutatás a brit egyetem tudományos elvárásainak megfeleljen.
