A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

A tavalyi év azonos időszakához képest Csepelen és a déli agglomerációban is érezhető volt az élénkülés az idei év első három-négy hónapjában, a forgalom azonban még messze nem éri el a két-három évvel ezelőtt jellemző szintet - mondta Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan csepeli és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője.

Ez a növekedés leginkább talán a csökkenő hitelkamatoknak köszönhető, melyek révén kicsit “jobb lett a vevők kedve”, ugyanis egyedi konstrukcióban már akár 6 százalék körüli hitelkamatok is elérhetők.

Ennek ellenére az agglomeráció ingatlanpiacán továbbra “sincs nagy tolongás”, a kínálaton belül a családi házaknál 50-60 millió forint a lélektani határ, míg 30 millió forint a lakásoknál. Ezen árszintek alatt mutatkozik jelenleg számottevő érdeklődés az ingatlanok iránt, felettük nem igazán, kivéve ha valaki CSOK Pluszt és egyéb támogatásokat igénybe véve szeretne vásárolni. Az ilyen vevők az 50-60 millió forintos ár felett is nézelődnek, de viszonylag alacsony a számuk.

Az említett, 50 millió forintos összegért egyébként egy elfogadható állapotú, kisebb felújításokat igénylő, leginkább a ‘80-as években épült, 100-120 négyzetméteres házat lehet kapni a déli agglomerációban. Az ennél újabb, 10-20 éve épült, tehát adott esetben újszerűnek mondható házakért jóval többet kérnek az eladók, ahogy az újépítésű házak ára is 80 millió forintnál kezdődik. Akadnak ennél jóval drágább ajánlatok is, akár 120 millióért, de nincs is érdeklődés irántuk - hangsúlyozta az ingatlanközvetítő.

Az árak ugyan nem emelkednek már egy ideje, azonban nem is nagyon csökkentik őket az eladók. Ráadásul mindig megjelennek olyan tulajdonosok, akik a médiában elhangzott, valóságtól elrugaszkodott információk alapján úgy gondolják, hogy érdemes magasabb árakkal próbálkozni, ami azonban a szakértő szerint nem működik a gyakorlatban. Ő azt tapasztalta, hogy legfeljebb azok az ingatlanok eladhatók - és ezek sem feltétlenül -, ahol reális szinten állítják be a kínálati árat. Erre egyébként mostanában nagyon sokszor csak abban az esetben kerül sor, ha valakinek valamiért sürgős az eladás - tette hozzá.

A túlárazottság mértéke jellemzően 10-20 százalék körül alakul, legalábbis az irodánál, ugyanis olyan ingatlanokat már fel sem vesznek a kínálatba, melyeknél 30 százalékos túlárazással futna neki a tulajdonos az eladásnak - derült ki Marosvölgyi Gabi szavaiból.

Ugyanakkor az eladásra kerülő ingatlanoknál az alkuk mértéke már nem túl jelentős: egy-két millió forintos alkukról lehet beszélni az 50-60 millió forintos családi házak esetében, de sokszor még 500 ezer forintot sem hajlandó engedni az eladó.

A befektetők sem erősítik most a piacot Marosvölgyi Gabi szerint: kevesen vannak, és aki vásárol is, az nagyon olcsón venne ingatlant. A felújítandó ingatlanok pedig még mindig nem igazán keresettek, mert továbbra is félnek tőlük a vevők.

Így tehát, habár némi élénkülést hozott az idei év eleje, azért a helyzet még nem optimális, ráadásul nem is nagyon látni a további irányt. Amennyiben a jelzáloghitelek kamatainak csökkenése folytatódna, az persze támaszt nyújtana az ingatlanpiacnak, a várakozások szerint azonban további jelentős esésre itt már nem nagyon lehet számítani - tette hozzá a Balla Ingatlan szakértője.

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás: