A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hátrányos helyzetű települések számára létesített ellátót

A digitális egészségügyi alapellátás "időkapuja" Bicskén van - fogalmazott a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a Fejér vármegyei településen, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új telemedicina, orvosi labor és személyre szabott gyógyszerellátási központjában.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hátrányos helyzetű települések számára létesített ellátót

Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a szervezet 9,3 milliárd forintból megvalósított fejlesztése révén olyan, a felzárkózó településeket célzó mintaprogram indult el, amely a 300 legszegényebb magyarországi településen élő embereknek kíván hatékony egészségügyi ellátást biztosítani.

A bicskei központ irányításával végzett munka jó példa lehet arra, hogy miként lehet digitalizációval, a legmodernebb diagnosztikai berendezések, labor- és vizsgálati eszközök segítségével távolról pontos diagnózist felállítani és hatékony alapellátást elvinni az ország bármely részére - mondta.

Az államtitkár szerint a szeretetszolgálat által elindított program azt is megmutatja, hogy a 21. században lehetséges háziorvosi és szakorvosi ellátást gyorsan, hatékonyan minél több emberhez eljuttatni.

Rétvári Bence rámutatott arra, hogy a szeretetszolgálat mobil rendelői orvosi ellátást visznek olyan emberekhez, akik korábban távol voltak az ellátórendszertől, számukra az nehezen hozzáférhető volt, vagy esetleg nem mentek el orvoshoz.

Ez a fajta ellátás jóval hatékonyabb lehet, hiszen egy orvos sokkal több beteget rövidebb idő alatt tud ellátni, ezáltal a gyógyító tevékenysége megtöbbszörözhető, vagyis érdemes egyeztetni arról, hogy a jövőben akár szélesebb körben is alkalmazni kellene ezt az ellátási formát - fűzte hozzá.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy Bicskén van Magyarország legmodernebb egészségügyi központja, "amelybe nem jön beteg", hanem onnan indulnak a betegekhez a járművek, amelyekkel több száz kilométerrel arrébb biztosítják az orvosi ellátást.

Elmondta, hogy a mozgó rendelőkben a gépkocsivezetőn kívül szakasszisztens utazik, utóbbi az orvossal folyamatos online kapcsolatban van, és az orvos irányításával vizsgálja a betegeket, illetve beküldi a mintákat a bicskei laborba.

Kiemelte, hogy az alapellátásban elvégzett vizsgálatok 80 százalékát ki tudják váltani a mobil orvosi rendelőkkel, a betegek ugyanazt az ellátást kapják, mint bárhol hazánkban.

Jelezte, hogy a krónikus betegek számára közvetlen gyógyszerellátást is biztosítanak, ezért nekik gyógyszertárba sem kell utazniuk, mert a szeretetszolgálat munkatársai eljuttatják számukra a névre szóló gyógyszercsomagokat.

Az ügyvezető alelnök megjegyezte, hogy jelenleg a 300 felzárkózó település közül negyvenben folyik a mobil ellátás, amivel több tízezer embert érnek el, de ez százezres nagyságrend is lehet, ha valamennyi érintett településen beindul ez a fajta ellátási forma.

A sajtóanyag szerint a szeretetszolgálat Naszlady Attila Egészségfejlesztési Programjának beruházási része 8,3 milliárdból, a humánerőforrás-fejlesztés egymilliárd forintból valósult meg.

A Bicskén létrehozott, 1700 négyzetméteres épületben az egészségfejlesztési programhoz kapcsolódó orvosi laboratórium, személyre szabott gyógyszerellátási központ, valamint a telemedicinális orvosi ellátás és gyermekszemészeti szűrővizsgálatok koordinálásához szükséges irodai és logisztikai háttér található.

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.
2026. 02. 27. 06:00
Megosztás:

Tippek a szakértőtől: hogyan nyerjük vissza magabiztosságunkat a volán mögött?

A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
2026. 02. 27. 05:30
Megosztás:

Kuponláz Magyarországon: így spórolnak a hazai vásárlók a kedvezményekkel

Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza friss, online felméréséből. Idehaza szinte mindenki hajlandó lenne sorba állni azért, hogy akciósan szerezzen be egy vágyott terméket. A többség 2-3 órát tölt a kuponos akciók felfedezésével a bevásárlóközpontokban, amire sokan családi programként tekintenek.
2026. 02. 27. 05:00
Megosztás:

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget? Az alváshiány csendben rombolja az intelligenciát

Az alvás több mint egy jól megérdemelt pihenés a nap végén, hiszen az intelligencia fenntartásának egyik legfontosabb eszköze is! Miközben a modern társadalomban felnőttek és gyerekek tömegei küzdenek kialvatlansággal. Ez nemcsupán fáradttá tesz, hanem mérhetően csökkenti a kognitív képességeket is. Az Agykutatás Hete alkalmából a szakértő arra figyelmeztet, hogy az alvásminőség jelentősen befolyásolja a szellemi teljesítményt, a megfelelő agytréning ugyanakkor nemcsak napközben tesz okosabbá, hanem előkészíti a terepet a minőségi pihenéshez is.
2026. 02. 27. 04:30
Megosztás:

Átadták hazánk legnagyobb villamosenergia-tárolóját

Üzembe helyezték az ALTEO új, közel 100 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, mely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló hazánkban. A most átadott energiatároló a beépített hazai tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja.
2026. 02. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock ETH-staking ETF-et épít, miközben összeomlanak a „treasury-részvények”

Az Ethereum árfolyama 2025 közepe óta mintegy 50%-ot esett, és ez gyakorlatilag lenullázta azokat a vállalatokat, amelyek tőzsdei részvényen keresztül, tőkeáttételes ETH-felhalmozással kínáltak kitettséget.
2026. 02. 27. 03:30
Megosztás:

Magyarországon gyűlnek össze Európa vezető májgyógyászati szakértői, hogy megfékezzék a zsírmáj „csendes” járványát

Magyarország, 2026. február 26. Egyre jelentősebb népegészségügyi kihívást jelent hazánkban az anyagcserével kapcsolatos kockázati tényezők terjedése: a felnőtt lakosság több mint 60%-a túlsúlyos vagy elhízott[1], folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása[2]. Különösen elterjedtek a krónikus májbetegségek: a metabolikus eredetű zsírmájbetegségben (MASLD[3]) akár minden negyedik felnőtt érintett lehet – ugyanakkor sok esetben rejtve marad, és gyakran csak előrehaladott állapotban kerül felismerésre.
2026. 02. 27. 03:00
Megosztás:

2028 júliusáig elkészülnek az M44-es román országhatárig tartó szakaszának tervei

Elkészülnek 2028 júliusáig az M44-es gyorsforgalmi út román országhatárig tartó szakaszának tervei - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára Békéscsabán csütörtökön.
2026. 02. 27. 02:30
Megosztás:

Büntetés? A nehéz autók fizessenek többet a parkolásért

A nagy többség támogatja a városi terepjárók korlátozását: az európai nagyvárosok lakói örülnének, ha jelentősen korlátoznák a nehéz autók közlekedését és parkolását.
2026. 02. 27. 02:00
Megosztás:

Az idős kori fejfájás gyógynövényes gyógyítása

Az időskori fejfájás gyakori panasz, amely mögött sokszor keringési változások, izomfeszülés, alvászavar, stressz, enyhébb dehidratáció, illetve az életkorral járó idegrendszeri érzékenység áll.
2026. 02. 27. 01:00
Megosztás:

A Mol felszólította a Janafot, adjon biztosítékot a nem szankcionált orosz kőolaj szállítására

A Mol-csoport felszólította a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalatot, hogy péntekig adjon biztosítékot a tengeri úton érkező, nem szankcionált orosz kőolajszállítmányok átengedésére, ellenkező esetben az Európai Bizottsághoz fordulnak és kártérítési eljárást indíthatnak - tájékoztatta az olajtársaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 02. 27. 00:30
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde erősödésével a teljes magyar gazdaság nyer

Az elmúlt egy évben a stabilitás és a biztonság terén elért kézzelfogható eredmények megjelennek a rekordszintű tartalékokban, az erősebb forintban és az alacsonyabb inflációban is - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Legek Díjátadó eseményén csütörtökön, ahol a tőkepiaci szereplők 2025-ös évben elért legkiemelkedőbb teljesítményeit díjazták
2026. 02. 27. 00:05
Megosztás:

ZachXBT jelentése, értelmezése és szerepe: tudományos igényű áttekintés egy pszeudonim on-chain nyomozó hatásáról a kriptopiacokra

A kriptovilágban sokan azt hiszik, hogy minden „láthatatlan” és követhetetlen. Pedig a legtöbb blokklánc olyan, mint egy nyilvános pénzügyi napló: bárki belenézhet, csak érteni kell a bejegyzéseket. Ebben a világban lett kulcsfigura ZachXBT – egy pszeudonim (név nélküli) on-chain nyomozó, aki tranzakciók, tárcacímek és mintázatok alapján leplez le csalásokat, lopásokat és bennfentes visszaéléseket. Az alábbi elemzés közérthetően bemutatja, ki/mi ZachXBT, mit jelent a jelenség a piac számára, hogyan dolgozik, milyen korlátai vannak, és miért figyel rá egyszerre a kriptoközösség, a tőzsdei szereplők és időnként a hatóságok is.
2026. 02. 26. 23:30
Megosztás:

Citigroup: 2026-ra teljesen integrálják a Bitcoint a 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési rendszerbe

A globális bankóriás, a Citigroup bejelentette: 2026-ban elindítja saját digitális eszköz-infrastruktúráját, amely lehetővé teszi a Bitcoin teljes körű integrációját a bank mintegy 30 ezer milliárd dolláros vagyonkezelési ökoszisztémájába. A lépés új szintre emelheti az intézményi kriptoadoptációt, és komoly mérföldkő lehet a Bitcoin mainstream pénzügyi integrációjában.
2026. 02. 26. 22:30
Megosztás:

Elfogadták Békéscsaba 2026-os költségvetését, jönnek az új fejlesztések

Elfogadta a 2026-os költségvetést, és új infrastruktúrafejlesztési programok indításáról döntött a békéscsabai közgyűlés csütörtökön.
2026. 02. 26. 22:00
Megosztás:

Új korszakba lép az XRP Ledger: a Ripple decentralizált finanszírozási modellre vált

A Ripple bejelentette, hogy az XRP Ledger (XRPL) ökoszisztéma új fejlődési szakaszba lép. A fókusz a jövőben a decentralizált finanszírozáson, a szélesebb builder-hozzáférésen és a globális támogatási struktúra megerősítésén lesz. A vállalat 2017 óta több mint 550 millió dollárt irányított az XRPL-ökoszisztéma fejlesztésére – most azonban strukturális átalakulás következik.
2026. 02. 26. 21:30
Megosztás:

Újra berobbanhat a Wall Street?

Az Nvidia legfrissebb gyorsjelentése után aligha maradt kétség afelől, hogy a mesterséges intelligencia iránti kereslet továbbra is óriási, és rendkívül gyors ütemben támogatja a vállalat üzletmenetét. A társaság láthatóan nagyrészt érintetlen maradt a magas bázishatás ellenére is.
2026. 02. 26. 21:00
Megosztás:

IT-karrier Magyarországon: nem csak a fővárosban pörög a piac

Ha informatikai pályáról van szó, sokáig szinte automatikusan Budapest jutott eszünkbe. A multinacionális cégek, a startup-ökoszisztéma, a nemzetközi fejlesztőközpontok mind a fővároshoz kötődtek. Az IT-karrier egyet jelentett a budapesti költözéssel, vagy legalábbis a rendszeres ingázással. Az elmúlt években azonban látványosan átalakult a piac.
2026. 02. 26. 20:30
Megosztás:

Rekordösszegű agrártámogatások erősítik a magyar gazdákat

A kormány célja, hogy márciusig a beruházási intézkedésekhez kapcsolódó kötelezettségvállalások összege elérje az 1000 milliárd forintot - jelentett ki Tállai András, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, a Borsod Agroker Zrt. csütörtöki agrárkonferenciáján Miskolcon a tárca MTI-nek küldött közleménye szerint.
2026. 02. 26. 20:00
Megosztás:

A kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalóinak száma elérte az ötezret

A kecskeméti Mercedes-gyár tovább bővül; az idén már 140 új munkatársat vettek fel, így a létszám elérte az ötezer főt - jelentette be Jens Bühler, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője és gyárigazgatója csütörtökön Kecskeméten.
2026. 02. 26. 19:30
Megosztás: