A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

Az elemzés szerint a megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, nem különösebben fontos számára, hogy mennyire tiszta a lakása, kevesebb mint egy százalékuk pedig egyáltalán nem tulajdonít ennek jelentőséget.

A válaszolók közel háromnegyede viszont azt jelezte, hogy fontos a rendezett és higiénikus otthon, bár ez nem jelenti azt, hogy minden nap makulátlan állapotban tartják. A válaszadók ötödének nagyon fontos lakása tisztasága és mindig odafigyel erre.

A Tisztaság körkép 2025 kutatásból az is kiderült, hogy a takarításhoz való hozzáállásban és a feladatok megosztásában jelentős különbségek vannak a nők és a férfiak között, és a nők közül még mindig nagyon sokan úgy látják, hogy magukra maradnak a takarítás feladatával.

A mindkét nem véleményét tartalmazó összesítés szerint minimális az eltérés azok aránya között, akik egyedül (29,5 százalék) végzik el ezt a feladatot, illetve azok között, akik párjukkal tartják tisztán otthonukat (27,1 százalék).

Ugyanakkor a nők 40 százaléka jelezte azt, hogy egyedül rá hárul a takarítás feladata, míg a férfiak estében 18 százalék volt az ezt válaszolók aránya.

Még nagyobb a különbség a közös takarítás megítélésében.

A férfiak 42 százaléka ítéli meg úgy, hogy párjával közösen végzi ezt a házimunkát, a nők közül ugyanakkor csak 13 százalék jelezte ezt. Azok aránya, akik főleg maguk végzik a takarítást, amihez néha kapnak segítséget, 21 százalék.

A válaszadók 14 százaléka jelezte azt, hogy az egész család kiveszi a részét ennek a feladatnak az ellátásából.

A válaszadók valamivel kevesebb mint harmada hetente 1-2 órát tölt otthona tisztán tartásával. A megkérdezettek negyede hetente 2-4 órát szán erre, 12 százalékuk pedig 4-6 órát. Viszonylag sokan vannak - közel 16 százalék -, akik 1 óránál is kevesebbet takarítanak.

A hetente takarítással töltött idő eltérő a nők és a férfiak között. Míg a nők 7,5 százaléka közölte, hogy hetente kevesebb mint egy órát tölt ezzel, férfiaknál már közel 25 százalék volt ez az arány. A nőknél a legtöbben, 32,7 százalékuk, heti 2-4 órát takarít, a férfiaknál viszont az 1-2 óra volt a leggyakoribb válasz (37 százalék). A válaszok alapján a nők 4,5 százaléka hetente 8 óránál is többet szán a takarításra, a férfiaknak azonban csak az 1,2 százaléka.

A magyarok 70,3 százaléka higiéniai okok miatt tartja fontosnak a takarítást, mintegy 50 százalékuk azért is takarít, mert mentálisan megnyugtatja, hogy tiszta otthonban él.

A válaszadók több mint harmada azért, mert zavarja a rendetlenség, az emberek negyede viszont csak akkor érzi szükségét a takarításnak, ha már túlságosan nagy a felfordulás.

Sokan a barátok vagy családtagok vendégül látása miatt takarítanak (22,8 százalék), míg több mint 21 százalékuk azért, mert mert a tiszta környezet segít a koncentrálásban és a produktivitásban.

A válaszadók egyharmada szerint a konyha, negyedük számára pedig a fürdőszoba tisztán tartása jelenti a legkomolyabb feladatot. A megkérdezettek ötöde viszont azt jelezte, hogy egyik helyiség takarítása sem jelent kihívást számára.

A kutatást az innovatív takarítóeszközeiről ismert Kärcher megbízásából a Momentor Kft. végezte 2025 tavaszán, a mintanagyság 1000 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 18-69 év közötti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió tekintetében.

Még az idén megkezdődik a tehergépjármű- és buszabroncsok gyártása a Hankook rácalmási gyárában

A Hankook történetének egyik legjelentősebb stratégiai lépéseként 2026-ban megkezdi a tehergépjármű- és buszabroncsok (TBR) hazai gyártását, amely során a legmodernebb technológiákat – köztük mesterséges intelligencia alapú tervezést, 3D-s fémnyomtatást és többrétegű futófelületi megoldásokat – alkalmazza. A vállalat az 540 millió euró értékű beruházással nem csupán gyártókapacitását növeli, hanem az európai piac kiszolgálásának hatékonyságát és rugalmasságát is új szintre emeli, biztosítva a közvetlen hozzáférést a Hankook prémium minőségű termékeihez.
2026. 04. 25. 08:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára

Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
2026. 04. 25. 07:00
Megosztás:

Brit kormány: nincs hiány repülőgép-üzemanyagból

A brit légitársaságok egyöntetűen arról számolnak be, hogy nincs hiány repülőgép-üzemanyagból, az utasoknak nem kell módosítaniuk utazási terveiket - közölte pénteki tájékoztatásában a londoni közlekedési minisztérium.
2026. 04. 25. 06:00
Megosztás:

Hann Endre: a háború mint veszélyforrás "túlfeszítése" tévedés volt a Fidesz kampányában

Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás "túlfeszítését" a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast pénteken közzétett epizódjában. Hann Endre azt mondta: a kormánypártok választási vereségéhez vezető társadalmi folyamatokat nem lehet egyetlen okra visszavezetni, lélektani, illetve nagyon erős gazdasági jelenségek hatottak.
2026. 04. 25. 05:00
Megosztás:

Felgyorsulnak a halálbüntetések az USA-ban

A halálbüntetés végrehajtásához vezető jogi utak lerövidítéséről és a végrehajtás módjainak szélesítéséről szóló intézkedéseket jelentett be pénteken az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium.
2026. 04. 25. 04:00
Megosztás:

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési miniszteri posztra

A Hungrail üdvözli Vitézy Dávid felkérését a közlekedési és beruházási miniszteri posztra, a szervezet szerint a közlekedést új alapokra kell helyezni, nem különálló alágazatokként, hanem egységes, stratégiai rendszerként kell kezelni.
2026. 04. 25. 03:00
Megosztás:

A reklámadó jövője továbbra is nyitott kérdés

Több évnyi szünet után idén július 1-jétől lépett volna ismét hatályba a reklámadó Magyarországon. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna. A leköszönő kormány azonban módosította a szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette. Ezzel elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől. Az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója azonban arra figyelmeztet, hogy bár a döntés rövid távú pénzügyi könnyítést jelent, a jogtechnikai megoldásból következően a szektor adóterhelése bármikor újra napirendre kerülhet.
2026. 04. 25. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj döntés! Így számolják a nyugdíjadat a jövőben

Az öregségi nyugdíj kiszámítása alapvetően két fő tényezőtől függ: a megszerzett szolgálati időtől, és az úgynevezett havi átlagkeresettől (vagyis attól, hogy mennyit kerestél a munkával töltött évek alatt). Hogyan számolják ki a nyugdíjat?
2026. 04. 25. 01:00
Megosztás:

Nagy lesz a Dugó hétvégén a Balatonon

Rendkívüli forgalomra kell számítani a Balaton körül ezen a hétvégén: azmiatt több mint 40 ezer turista érkezik a régióba. Akik a bringautak környéken is komoly torlódásokat okozhatnak.
2026. 04. 25. 00:01
Megosztás:

Az amerikai fogyasztói hangulat az előzetesen becsültnél kevésbé romlott áprilisban

Romlott a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe áprilisban, azonban az előzetesen becsültnél kevésbé meredeken.
2026. 04. 24. 23:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az Appeninn

Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. pénteki közgyűlésének döntése alapján nem fizet osztalékot a 2025-ös év után - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 24. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét tartalékba helyezi

Nem fizet osztalékot a Rába, tavalyi eredményét az eredménytartalékba helyezi - közölte a a győri székhelyű járműgyártó vállalat pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján, éves közgyűlése után.
2026. 04. 24. 21:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, a hetet pedig veszteséggel fejezte be.
2026. 04. 24. 20:00
Megosztás:

Folytatódott a korrekció a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 926,76 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel 133 872,25 ponton zárt pénteken.
2026. 04. 24. 19:00
Megosztás:

Meglepetést okozott Magyar Péter bejelentése: ő lesz az új oktatási miniszter

Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter; a miniszterjelölt a leendő kormányfővel folyatott, a Facebookon pénteken közzétett beszélgetésben szemléletváltást ígért az oktatásban, és új nemzeti alaptanterv bevezetéséről, a tankötelezettség korhatárának 18 évre való emeléséről és a felsőoktatási alapítványi modell felülvizsgálatáról is beszélt.
2026. 04. 24. 18:00
Megosztás:

A lakáspiac kettészakad: egyes otthonok felértékelődnek, mások lemaradnak

Az ingatlanpiaci változásokat a piac ritkán azonnali eseményekre reagálva árazza be. Sokkal inkább a gazdasági környezet alakulása, a finanszírozási feltételek, a beruházási aktivitás és a kínálat alkalmazkodóképessége határozza meg az árakat. Éppen ezért a valódi kérdés ma nem az, hogy általános drágulás következik-e, hanem az, hogy milyen irányban és milyen mértékben differenciálódik a piac
2026. 04. 24. 17:30
Megosztás:

Oroszország új kriptotörvénye: az XRP és a digitális eszközök jogi státuszt kapnak

Fordulóponthoz érkezhet a kriptoszektor: Oroszország egy új törvényjavaslattal hivatalosan is tulajdonként (property) ismerné el a kriptovalutákat, köztük az XRP-t. A lépés nemcsak jogi keretet adna a digitális eszközöknek, hanem új lendületet is adhat a határokon átnyúló fizetések piacának.
2026. 04. 24. 17:00
Megosztás:

Külföldön élők tízezrei figyelik a magyar lakáspiac alakulását – Mire készülnek?

A közelmúltban lezajlott választás nemcsak a hazai közéletet mozgatta meg, hanem a nemzetközi figyelmet is Magyarországra irányította. Sokan arra számítottak, hogy a külföldön élő magyarok aktivitása az ingatlanpiaci keresésekben is megugrik. De vajon tényleg többen kezdtek lakáskeresésbe külföldről? Mely országokból érdeklődnek a legtöbben a magyar lakáspiac iránt? A zenga.hu legújabb elemzésében ezt vizsgálta meg.
2026. 04. 24. 16:30
Megosztás:

Új Igazgatótanácsi taggal folytatja tovább az AKKO Invest a növekedést

Megtartotta éves rendes közgyűlését az AKKO Invest, amelyen új Igazgatótanácsi és Auditbizottsági tagok választása mellett a részvényesek elfogadták a társaság 2025-ös beszámolóját is.
2026. 04. 24. 16:00
Megosztás:

Tovább erősít a WHC Közép-Kelet Európában: központi ernyőmárka alá került az Adria-régió is

A komplex HR szolgáltatásokat biztosító WHC Csoport megkezdte külföldi leányvállalatainak integrációját központi ernyőmárkája alá: 2026 áprilisától WHC márkanévre váltanak az adriai régióban korábban akvizíció útján megszerzett és működtetett brandek. A nemzetközi arculat erősítésének ezen lépése kiegészíti egy mérföldkőnek számító hazai eredmény hivatalossá válását is: az OPTEN adatai szerint a 2026-os évet piacvezetőként kezdte meg a WHC Magyarország a kölcsönzötti állomány létszáma alapján.
2026. 04. 24. 15:30
Megosztás: