A rendőrök hibáztak a texasi iskolai tömeggyilkosságnál?

Vizsgálatot indítanak a Texas állambeli iskolai lövöldözés során tanúsított rendőri intézkedésekkel kapcsolatban, miután a tisztviselők a tragédiát követő napokban egymásnak ellentmondó információkat közöltek arról, hogyan kezelték a helyi rendőrök és a szövetségi hatóságok a helyzetet - jelentette be vasárnap Anthony Coley, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője.

A rendőrök hibáztak a texasi iskolai tömeggyilkosságnál?

Coley elmondta: a felülvizsgálati kérelem Uvalde város republikánus polgármesterétől, Don McLaughlintól érkezett. "A felülvizsgálat célja, hogy független beszámolót kapjunk az aznapi intézkedésekről, és levonjuk a tanulságokat, illetve meghatározzuk a megfelelő gyakorlatot, amelyet a helyszínre érkezőknek alkalmazniuk kell egy ilyen aktív fegyveres esemény során." - tette hozzá az igazságügyi minisztérium szóvivője.

"Ahogyan a korábbi igazságügyi minisztériumi utólagos vizsgálatok, úgy ez az értékelés is tisztességes, átlátható és független lesz" - fogalmazott.

A 18 éves Salvador Ramosként azonosított elkövető tizenkilenc diákot és két tanárt mészárolt le ámokfutása során kedden a Texas állambeli Uvalde városában található Robb Általános Iskolában. Az iskolába egy hátsó bejáraton keresztül jutott be, egyebek között egy AR-15-ös puskával felfegyverkezve. Ramos ezt követően elbarikádozta magát egy negyedik osztályos tanteremben, ahol tüzet nyitott a diákokra és tanárokra, mielőtt a rendőrség végzett vele. Tettét mindössze negyedórával az elkövetés előtt a közösségi médiában jelentette be.

A lövöldözést követően a helyi rendőrséget éles kritika érte mind a nyilvánosság, mind a szülők részéről.

A texasi állami közbiztonságért felelős rendvédelmi szervezet (DPS) igazgatója pénteken elismerte hibáját, amiért nem léptek közbe időben. Steven McCraw ezredes, a DPS igazgatója sajtótájékoztatón elmondta: miután az elkövető belépett az iskola hátsó bejáratán keresztül az épületbe, majd egy osztályteremben lövöldözni kezdett, a sokkos állapotban lévő iskolások közül ketten összesen hatszor kértek segítséget a rendőrségtől a 911-es vészhelyzeti telefonszámon. Eközben mintegy 20 rendőr majdnem egy órán át várt az osztályterem előtti iskolai folyosón.

Az iskolában felsorakozott rendőrök parancsnoka, aki a helyi iskolai kerület rendőrségének uvalde-i rendőrkapitánya is egyben, a helyszínen úgy gondolta, hogy Ramos elbarikádozta magát az osztályteremben, és a gyerekek már nincsenek közvetlen veszélyben, ezért a rendőrségnek van ideje felkészülni - mondta el McCraw ezredes.

"Utólag, mai tudásunk birtokában, ebből a székből nézve, ahol most ülök, természetesen ez nem volt helyes döntés" - szögezte le a texasi rendőrségi szervezet igazgatója. "Ez rossz döntés volt. Pont" - tette hozzá.

Az 1999-ben, a Colorado állambeli Columbine főiskolán történt tragikus lövöldözést követően az Egyesült Államok rendőrsége egy új protokollt vezetett be, amely kimondja, hogy hasonló esetekben a hatóság embereinek a lehető leghamarabb szembe kell szállnia a támadóval. A texasi tisztviselők azonban egyöntetűen arról számoltak be, hogy az uvalde-i iskolánál a tisztek úgy döntöttek, megvárják az erősítést és csak utána szállnak szembe a fegyveressel.

A közösségi média felületeire olyan felvételek is felkerültek, amelyeken a szülők az iskolán kívül könyörögtek a rendőröknek: engedjék be őket, hogy megmenthessék saját gyermekeiket. Egyesek arról számoltak be, hogy a rendőrök kábítófegyverrel fenyegették meg őket, illetve volt, akit megbilincseltek.

Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden vasárnap ellátogattak a texasi Uvalde-ba, hogy leróják kegyeletüket a tragikus lövöldözésben elhunyt áldozatok előtt. A Biden-házaspár meglátogatta azt az emlékhelyet is, amelyet a Robb Általános Iskola előtt állítottak fel. Programjuk során elkísérte őket Greg Abbott, Texas állam republikánus kormányzója és felesége, Cecilia Abbott is.

Az elnök és a first lady az egész délutánt Uvalde-ban töltötték, ahol találkoztak az iskola felügyelőjével és igazgatójával, később pedig a lövöldözés áldozatainak családtagjaival és a túlélőkkel. A találkozók zártkörűek és a sajtó számára nem nyilvánosak.

Kevesebb mint két hét alatt ez volt Biden második látogatása egy olyan gyászoló közösségben, ahol tömeges áldozatokat követelt egy fegyveres támadás. A közelmúltban a New York állambeli Buffalo városában járt az elnök, ahol egy fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben, és megölt 10 embert.

(indexképünk illusztráció)


4,5 milliárd forintot kereshet az állam a Sziget Fesztiválon

Az állam 4,5 milliárd forinttal többet szedhet be adó- és járulékbefizetésekből a Sziget Fesztivál után, mint amennyit közkiadásként kifizet rá - közölte az MTI-vel szerdán a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2026. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Grafisoft Park nettó eredménye az első fél évben

A Graphisoft Park SE pro forma adózott eredménye 4,96 millió euró volt az idei első fél évben, csaknem 28 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 08. 12. 23:00
Megosztás:

GEM: újabb három területen kutathatnak gáz és olaj után

A februárban meghirdetett hétből három lelőhelyen kezdődhet meg a szénhidrogének kutatása, hasznosítása; a nyertesek Baracska, Békéscsaba és Nagylengyel térségében kereshetnek, és találat esetén termelhetnek ki földgázt és kőolajat - közölte a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) szerdán.
2026. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Kicsik, de ígéretesek: új lehetőségek az európai részvénypiacokon

Az elmúlt évtizedben az európai és amerikai kis kapitalizációjú részvények egyaránt alulteljesítették a nagyvállalati indexeket, ám az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a szegmensben ismét vonzó befektetési lehetőségek rajzolódhatnak ki. Míg az amerikai small-cap vállalatok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek, az európai kisebb cégek alacsonyabb értékeltsége, magasabb osztalékhozama és az eurozóna gazdasági élénkülésére épülő potenciál különösen vonzó kombinációt kínálhat a hosszabb távon gondolkodó befektetők számára.
2026. 08. 12. 21:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás: