A Scuderia AlphaTauri szponzoraként marad az ORLEN a Forma 1-ben

A töltőállomásaival immár Magyarországon is jelenlevő PKN ORLEN 2023-ban az olasz Scuderia AlphaTauri csapat szponzoraként folytatja részvételét a Forma-1 versenysorozatban, és támogatja a jövő világbajnokait a rekordszámú, 23 versenyhétvégével jelentkező Forma-1 következő szezonjában. A nézők a többi között az autó hátsó szárnyán, az orrkúpján és felnijén találkozhatnak az ORLEN logójával. Az ORLEN a közép-kelet-európai régió legnagyobb energetikai vállalataként sorozatban immár ötödik éve szerepel a világ legrangosabb motorsportversenyének paddockjában. A Scuderia AlphaTauri színeiben a japán Yuki Tsunoda és a holland Nyck de Vries versenyzők küzdenek majd a világbajnoki címért.

A Scuderia AlphaTauri szponzoraként marad az ORLEN a Forma 1-ben

A Forma-1 népszerűsége az elmúlt években rohamosan növekedett. A tavalyi szezonban világszerte 445 millió tévénéző követte a futamokat, közvetlenül a lelátókon pedig több mint ötmillió rajongó szurkolt a világ legjobb versenyautó-pilótáinak. 2021-ben a Facebook, Twitter, Instagram, YouTube, TikTok, Snapchat és Twitch közösségi portálokon található hivatalos Forma-1 csatornák videóinak megtekintése 50 százalékkal, 7 milliárdra emelkedett. A közösségi oldalakon regisztrált reakciók száma elérte az 1,5 milliárdot, amely 74 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A digitális csatornákon aktívan működő és izgalmas marketingmegoldásokat alkalmazó Scuderia AlphaTauri csapat közösségi profiljain az összesített követőszám a tavalyi évben meghaladta a 6,5 milliót.

„Az ORLEN csoport több mint 100 millió vásárlójával Közép- és Kelet-Európa legjelentősebb energetikai vállalata. A globális márkaismertség kiépítése elengedhetetlenül szükséges stratégiai céljaink eléréséhez. Vállalatunk bevételeinek közel fele nemzetközi értékesítésből származik, ezért fordítunk kiemelt figyelmet a sportszponzorációra, amelynek sarokköve egyértelműen a legrangosabb, világszerte népszerű autóverseny, a Forma-1 támogatása. Ennek köszönhetően tudunk világszerte több százmillió rajongót megszólítani, valamint következetes nemzetközi marketingstratégiát építeni. A Scuderia AlphaTauri csapattal együttműködve továbbra is hatékonyan dolgozunk majd ennek a megismételhetetlen lehetőségnek a kiaknázásán” – mondja Daniel Obajtek, a PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke.

A Forma 1 népszerűségére építve az ORLEN csoport hatékony marketingtevékenységet végezhet minden olyan országban, ahol megtalálhatók a vállalat töltőállomásai. Az utóbbi években az ORLEN által szponzorált csapat pilótáinak fényképe feltűnt többek közt a Csehországban és Németországban található töltőállomások arculatváltásához kapcsolódó kampányokban, valamint számos Stop Cafe termékeket, VERVA üzemanyagot vagy a BIZNESTANK hűségprogramot népszerűsítő aktivitásban. A közös kampányok – például egy Forma 1-es versenyautó benzinkutakat érintő promóciós körútja – jelentősen növelték az ORLEN márkaismertségét külföldön, Csehországban ez az arány már eléri a 40 százalékot.

"A Forma-1 kiváló marketingplatform a magyar piac számára. Magyarországon minden harmadik benzinkútra betérő vásárló rajong a sportágért, saját vásárlóink több mint 30 százaléka pedig kifejezetten támogatja az ORLEN Forma-1-es szponzori tevékenységét." – tette hozzá Tomasz Wiatrak az ORLEN Unipetrol csoport igazgatótanácsának elnöke.

A 2023-as szezonban az ORLEN logó a versenyautó több alkatrészén, például az autó orrkúpján, a hátsó szárnyán, a légterelőkön, a felniken és a tükrökön is látható lesz, emellett megjelenik a pilóták és a szerelők overalljain és ruházatán is. A márka a paddockban és a sajtófalakon is feltűnik majd, a csapat versenyzői pedig csatlakoznak a PKN ORLEN cég reklámkampányaihoz. Az új megállapodás értelmében az energetikai vállalat a Scuderia AlphaTauri Esports csapat névadó szponzoraként is szerepet kap a virtuális versenyeken.

A Scuderia AlphaTauri olyan fiatal tehetségeket támogató csapat, ahol a jövő bajnokai megszerezhetik első Forma-1-es versenytapasztalataikat. A csapat anyavállalata, a Red Bull nagyban segíti a versenyzők beilleszkedését a világ legrangosabb motorsport-versenysorozatába. Korábban a csapat Scuderia Toro Rosso néven többek közt olyan versenyzőket igazolt le, mint Sebastian Vettel és Max Verstappen, akik összesen 88 futamgyőzelmet és hat világbajnoki címet szereztek karrierjük során. Az idei évben az olasz csapat színeiben a japán Yuki Tsunoda és a holland Nyck de Vries versenyeznek majd. A 2023-as szezon AT04-es versenyautóját február 11-én, a New York-i Brooklyn hídon leplezik le, a szezon pedig március első hétvégéjén, a bahraini versenypályán veszi kezdetét.

Az új megállapodás az energetikai vállalat és a Sauber Motorsport csapat közötti hároméves együttműködés végét jelenti.

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás: