A szerkezetátalakítási eljárás jelenthet kiutat a nehéz helyzetbe került, de még életképes cégeknek

Már Magyarországon is elindítható a szerkezetátalakítási eljárás, amelynek célja az életképes vállalkozások nehézségeinek kezelése és a fizetésképtelenség megelőzése. A DLA Piper Hungary szakmai eseményén jogi és gazdasági oldalról egyaránt megvilágították a szakértők az új eljárás részleteit és előnyeit, valamint arra is kitértek, hogy a megváltozott külső körülmények milyen iparági szereplőket állítottak igazán komoly kihívások elé.

A szerkezetátalakítási eljárás jelenthet kiutat a nehéz helyzetbe került, de még életképes cégeknek

Csaknem fellélegezhettek a vállalkozások a Covid19-járvány okozta gazdasági sokkhatásokat követően, máris újabb nem várt finanszírozási problémákkal kell szembenézniük a hirtelen megugró kamatok, anyagköltségek és energiaárak következtében. „A nehézségekkel küzdő, de még életképes vállalkozásoknak jelenthet mentőövet a szerkezetátalakítási eljárás, amely Magyarországon önálló jogszabályként 2022. július 1-én lépett hatályba.” - nyilatkozta Györfi-Tóth Péter, az iroda Finanszírozási, Projektfejlesztési és Restrukturálási csoportvezető partnere. Az új eljárás – mint fizetésképtelenséget megelőző eljárás – már a fizetésképtelenné válás valószínűsége esetén megindítható. Célja, hogy az adós szakértők bevonásával egy olyan restrukturálási tervet dolgozzon ki, amellyel helyreállíthatja pénzügyi egyensúlyát, elkerülheti a fizetésképtelenséget és biztosíthatja működőképességét.

„A nyilvános szerkezetátalakítási eljárás az uniós Fizetésképtelenségi Rendelet hatálya alá tartozik, ami egyebek mellett azzal jár, hogy a Magyarországon indult eljárás joghatásai más tagállamokra is kiterjednek” – emelte ki Fabók Zoltán, a DLA Piper Hungary fizetésképtelenségi jogi vezető szakértője.

Nagyobb mozgástér, diszkrét ügymenet

A DLA Piper Hungary és a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. szakértői kihangsúlyozták, hogy a restrukturálási eljárás a jogi megközelítés mellett üzleti szemléletmódot igényel valamennyi érintett részéről, az elsődleges cél, hogy az adós a hitelezővel történt megállapodást követően a jövedelemtermelő képességét megtartsa, sőt, növelje is azt.

A szerkezetátalakítás a fizetésképtelenségi eljárásokkal szemben jelentősen nagyobb mozgásteret ad az adósnak, ugyanis az eljárás lefolytatható a nyilvánosság kizárásával, így az nem hat hátrányosan az adós piaci megítélésére. További előny, hogy a restrukturálás során az adós élhet a moratórium lehetőségével, de lehetőség nyílik arra, hogy a moratórium csak egyes hitelezőkkel szemben álljon be, míg az adós napi ügyletei, rendes gazdálkodása és kifizetései változatlanul folytatódhatnak. Az eljárás kezdetén szerkezetátalakítási szakértő kijelölésében is meghatározó szerepe lehet az érintett feleknek. A fenyegető nyomás is lekerül a vállalkozások válláról, ugyanis a szerkezetátalakítás sikertelensége nem jár automatikus felszámolással.

A hitelezőt is védi

Az eljárás a hitelezőt is előnyösebb pozícióba helyezheti, mint az eddigi rendelkezésre álló fizetésképtelenségi eljárások, legyen szó felszámolási- vagy csődeljárásról.

A törvény több ponton védelmet nyújt az olyan átmeneti, illetve új finanszírozásoknak, amelyek az adós működésének fenntartását biztosítják az eljárás alatt, és amelyek segítik az eljárás hatékonyságát, az adós megmentését, piaci értékének megőrzését és a szerkezetátalakítási terv megvalósítását. Az ilyen finanszírozásokra vonatkozó szerződések – kizárólag azon okból, hogy azok a hitelezők összességére nézve károsak – nem nyilváníthatók semmisé és nem támadhatók meg. Nem vonhatják maguk után a finanszírozást nyújtó hitelező polgári jogi vagy egyéb felelősségének megállapítását, illetve egy későbbi felszámolási eljárás esetén kielégítési elsőbbséget biztosítanak az ilyen finanszírozást nyújtó hitelezőnek az általános szabályok szerinti kielégítési rangsorhoz képest.

Fontos megjegyezni, hogy az eljárás nemcsak az adós és a hitelező számára kedvező, de hosszú távon pozitív makrogazdasági hatásai is lehetnek – segítségével számos munkahely, valamint adó és járulékbefizető vállalkozás maradhat fent, amelyek az eljárás hiányában jogutód nélkül megszűnnének.

Ugyan informális, megegyezésen, illetve szerződésen alapuló restrukturálás eddig is sok esetben lehetséges megoldás volt, a szerkezetátalakítási eljárás bevezetésének köszönhetően ezentúl elérhető egy olyan eljárás, amelyben bírói kontroll segíti és védi a feleket, valamint biztosítja az egyezség szakszerűségét és méltányosságát.

Covid után, recesszió előtt, avagy ki hogyan vágott neki 2022-nek?

A DLA Piper Hungary Business Advisory csapata az egyes iparágak válságálló képességét vizsgálta Magyarországon a társas vállalkozások elmúlt 3 évi pénzügyi adatai alapján* - mondta el Kovaloczy Áron, a DLA Piper Business Advisory Kft. ügyvezető igazgatója.

Nem meglepő eredmény, hogy a Covid-19 válság következtében az utazásszervezés, utazásközvetítés és a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás szektorok 2020-ban elvesztették profittermelő képességeiket, utóbbi hitelállománya 2021 végére elérte a 302 milliárd forintot. A villamos-energia ellátás területén is jelentősen növekedett a hitelállomány értéke 2019 és 2021 között, összesen 540 milliárd Ft-tal. Megfigyelhetők ugyanakkor defenzív iparágak, amelyek eladósodottságára és jövedelmezőségére nem volt jelentős hatással a válság, ilyen például az építőipar vagy a gép berendezések gyártása. A kőolaj-feldolgozói, a fafeldolgozói, a vízellátás és hulladékgazdálkodás iparágak eladósodottsága pedig kifejezetten csökkent a vizsgált időszakban.

Az elemzés sorra veszi az infláció-érzékeny iparágakat, ilyen a közúti járműgyártás, a vegyianyag-, textília- és papírtermékek gyártása, de az elektronikai, optikai és villamos berendezés, valamint élelmiszer- és dohánytermék előállítással foglalkozó vállalatoknak is várhatóan komoly kihívással kell szembenézniük a megnövekedett költségek miatt.

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás: