A vártnál jobban nőttek a termelői árak Németországban

Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben nőttek a termelői árak Németországban mind éves, mind havi összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.

A vártnál jobban nőttek a termelői árak Németországban

Szeptemberben az előző havihoz képest 2,3 százalékkal, június óta a legkevésbé nőttek a termelői árak Németországban, de így is a várt 1,3 százalékos havi növekedést meghaladó mértékben. Az előző hónapban, augusztusban a feljegyzések kezdete óta elért legmagasabb, 7,9 százalékos volt a termelői árak havi növekedése.

Az egy évvel korábbihoz képest szeptemberben 45,8 százalékkal nőttek a termelői árak, az augusztusi éves növekedéssel megegyező mértékben. A piac 44,7 százalékos éves növekedést várt. A szeptemberi és az augusztusi éves növekedés a legmagasabb volt a feljegyzések 1949-es kezdete óta. A termelői árak éves szintű növekedésének fő oka továbbra is az energia árának rendkívüli emelkedése. Az energiaárak az idén szeptemberben átlagosan 132,2 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos hónapjában. Emellett - részben az energia hatalmas áremelkedése miatt - a köztes termékek ára 16,8 százalékkal, a beruházási javak termelői ára 7,8 százalékkal, valamint a tartós fogyasztási cikkek ára 10,9 százalékkal, a nem tartós fogyasztási cikkek ára 18,3 százalékkal nőtt.

Szeptemberben az energiaárak éves szintű emelkedésére a legnagyobb hatást a földgáz nagykereskedelmi árának 192,4 százalékos, illetve a villamos energia árának 158,3 százalékos emelkedése gyakorolta.

A kőolajtermékek 42,9 százalékkal voltak drágábbak, mint tavaly szeptemberben, augusztushoz képest pedig 5,9 százalékkal emelkedtek az árak. A könnyű fűtőolaj 84,4 százalékkal, az üzemanyagok 38,6 százalékkal kerültek többe, mint egy évvel korábban. Az energia nélkül a termelői árak 14,0 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly szeptemberben  és 0,4 százalékkal magasabbak az augusztusihoz képest.

Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. az MTI-vel pénteken.
2025. 12. 05. 17:00
Megosztás:

Átmeneti szünet a LUNA hálózatán: A Binance felfüggeszti a ki- és beutalásokat frissítés miatt

Ha LUNA-t (Terra) tartasz a Binance-en, van egy fontos hírünk: 2025. december 8-án ideiglenesen szünetelni fog a LUNA tokenek ki- és beutalása a tőzsdén. Mielőtt pánikba esnél: ez nem hiba vagy vészhelyzet, hanem egy előre tervezett lépés, amely a Terra blokklánc frissítésének zavartalan lebonyolítását szolgálja. Mutatjuk, mit érdemes tudni, és miért jó ez hosszú távon.
2025. 12. 05. 16:30
Megosztás:

Mi gátolja a roma fiatalokat a szakmai kiteljesedésben?

Továbbra is komoly hátránnyal indulnak a roma fiatalok a továbbtanulás és a munkavállalás területén – hívja fel a figyelmet az idén 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élő romák olyan települési és infrastrukturális hiányosságok között nőnek fel, ahol nem adottak a tanulás alapfeltételei, így már az általános iskolát is nehézségekkel kezdik, miközben az iskolarendszernek az esetek döntő többségében nincs megfelelő eszköze a támogatásukra.
2025. 12. 05. 15:30
Megosztás:

Kukásautó-kartellt tárt fel a GVH

Újabb nagy kartellügyet zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Kukásautók és csatornatisztító járművek közbeszerzéseit egyeztették tiltott módon egyes gyártó cégek több éven keresztül.
2025. 12. 05. 15:00
Megosztás:

A Főtaxi továbbra is a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér hosszú távú partnere, míg az Uber appal támogatott szolgáltatással jelenik meg a reptéren

A Budapest Airport többfordulós, szakmai tender keretében választotta ki azokat a szolgáltatókat, akik 2025 és 2030 között biztosítják a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az érkező utasok taxis személyszállítását. A kiválasztási folyamat célja az volt, hogy olyan partnerek működjenek a repülőtéren, akik a rekordot döntő utasforgalom mellett is stabil, megbízható és magas színvonalú szolgáltatást nyújtanak.
2025. 12. 05. 14:30
Megosztás:

Novemberben is kedvezőbbek voltak a hazai üzemanyagárak a szomszédos országok átlagánál

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak novemberben is kedvezőbben alakultak a szomszédos országok átlagánál.
2025. 12. 05. 14:00
Megosztás:

Szabad utat kap a szabályozott spot kriptokereskedelem Amerikában

Az amerikai szabályozók végre megnyitották az utat a spot kriptokereskedelem előtt a szövetségi felügyelet alatt működő tőzsdéken. A CFTC döntése mérföldkő az amerikai kriptopiacon: most először lehet közvetlenül, szabályozott környezetben kriptoeszközökkel kereskedni – mindez új korszakot nyithat a befektetők és intézmények számára egyaránt.
2025. 12. 05. 13:30
Megosztás:

Ipari termelési adatokat publikált a KSK - lássuk a számokat!

Ma reggel az októberi ipari termelési adatokat publikálta a KSH. 2025 októberében az ipari termelés volumene 2,7%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
2025. 12. 05. 13:00
Megosztás:

Kriptotárcák Rangsora: A Legnépszerűbb Megoldások 2025-ben

Kriptovalutáidat, és bármikor hozzáférhetsz, küldhetsz vagy fogadhatsz velük. A piac tele van jobbnál jobb megoldásokkal, így elsőre nem könnyű megtalálni azt az egyet, ami tényleg hozzád illik.
2025. 12. 05. 12:30
Megosztás:

Forradalmi áttörés a stabilcoinok piacán: A WSPN új megoldása lehetővé teszi vállalatoknak saját digitális valutáik kibocsátását

A stabilcoinok forradalma új szintre lép: a WSPN új, white-label infrastruktúrája lehetővé teszi, hogy akár bankok, pénzintézetek vagy fintech cégek percek alatt indítsanak saját, márkázott digitális valutát. A technológia nem csak a költségeket csökkenti, de egyszerűsíti a megfelelést és az integrációt is.
2025. 12. 05. 12:00
Megosztás:

Miért választ egyre több dolgozó elektromos kerékpárt a városi ingázáshoz?

Aki járt már hétköznap reggel autóval egy nagyobb városban, pontosan tudja, milyen érzés: araszolás, türelmetlen dudálás, drága parkolás, és persze az a bizonyos „már megint elkések” érzés.
2025. 12. 05. 11:30
Megosztás:

A japán hozamok tovább emelkedtek

A japán hozamok tovább emelkedtek: a tízéves hozam közel húszéves csúcson jár, közelítve a 2%-ot.
2025. 12. 05. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Kazuo Ueda, a japán jegybank elnöke a semleges kamatszinttel kapcsolatos bizonytalanságról beszélt.
2025. 12. 05. 10:30
Megosztás:

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2025. 12. 05. 10:00
Megosztás:

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek

Nem találták az irányt a vezető amerikai indexek, így csekély elmozdulásokkal fejezték be a csütörtöki napot.
2025. 12. 05. 09:30
Megosztás:

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek

Csütörtökön felfelé vették az irányt a vezető európai indexek. A páneurópai STOXX 600 0,45%-kal, a DAX 0,8%-kal, a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 0,2%-kal került feljebb. Az emelkedést az autógyártók (+2,4%) és az ipari részvények (+1,3%) vezették.
2025. 12. 05. 09:05
Megosztás:

Vállalkozói bankszámlák díjai 2026-ban

Míg a lakossági bankszámlák esetében – a kormányzati beavatkozás hatására – 2026. június 30-ig önkéntes díjemelési stopot vállaltak a bankok, addig a vállalkozói ügyfelek számára semmilyen fékező mechanizmus nem létezik.
2025. 12. 05. 08:30
Megosztás:

Az építőiparban fokozatos élénkülésre lehet számítani jövőre

Az építőiparban jövőre nem gyors visszapattanásra, hanem lassú, fokozatos élénkülésre lehet számítani, amelyet elsősorban a lakossági felújítások, az energiahatékonyságot ösztönző programok és a kedvezményes hitelek hajtanak - közölte trendelemzése alapján a Mapei Kft. az MTI-vel.
2025. 12. 05. 08:00
Megosztás:

Ez történt a forinttal péntek reggelre

Gyengült a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 12. 05. 07:15
Megosztás:

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON

Megerősített ügyelettel készül az ünnepekre az E.ON, váratlan meghibásodás esetén azonnal megkezdi a javítást.
2025. 12. 05. 06:30
Megosztás: