Afganisztán biztonsági helyzetét méltatta a helyi tálibok vezetője ünnepi beszédében

Afganisztán biztonsági helyzetét méltatta Hibatulla Ahundzada molla, a radikális iszlamista tálibok vezetője vasárnap, a muzulmán böjti hónap, a Ramadán végét jelző háromnapos ünnep, az Eid al-Fitr (a böjt megtörésének ünnepe) alkalmából tartott beszédében - jelentette vasárnap az al-Dzsazíra.

A katari hírtelevízió felidézte, hogy az afganisztáni tálibok vezetőjének ez a második közszereplése, amióta 2016-ban átvette a mozgalom irányítását. Ahundzada egyebek között arról beszélt, hogy a tálibok tavaly augusztusi hatalomra kerülésük óta megszerezték a szabadságot és biztonságot tudtak teremteni.

Ahundzada a tálibok hatalmi központjának számító, déli Kandahár városának egyik mecsetjében beszélt. Testőrök vették körül, újságírók nem közelíthették meg őt, a mecset felett pedig két helikopter körözött. "Gratulálok a győzelemhez, szabadsághoz és a sikerhez" - fogalmazott szombaton hívei ezreinek a tálib vezető, majd hozzátette: "gratuláció a biztonsághoz és az iszlám rendszerhez". 

Bár a pokolgépes támadások ország szerte gyérebbé a tálibok hatalomra kerülése óta, az afgánok számára szombaton véget ért Ramadán utolsó két hetében ismét megugrott a merényletek száma. A legutóbb pénteken követtek el robbantásos merényletet egy kabuli mecsetben, az imádság idején.

Civilek tucatjai estek áldozatul síita és szúfi muszlim közösségek ellen elkövetett terrortámadásoknak, amelyek egy részének elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett.

Az Al-Dzsazíra emlékeztetett: Hibatulla Ahundzada ritka közszereplései találgatásoknak adtak táptalajt az új tálib kormányzatban játszott szerepét illetően, sőt, esetleges haláláról is volt szóbeszéd. A feltehetőleg 70-es éveiben járó tálib vezető 2016 óta spirituális vezetője a radikális mozgalomnak. Az amerikai drónok által Pakisztánban megölt Aktar Mohammed Manszúr mollát követően került a tálibok élére.

Eddig jórészt a muszlim ünnepek alkalmából közzétett üzenetek formájában érintkezett híveivel. Pénteken, a böjttörés előtt továbbított egyik felvételén például nem tett említést az Afganisztánban a Ramadán idején elkövetett merényletekről, hanem inkább a tálibokat méltatta, amiért "erős iszlamista nemzeti hadsereget és hírszerzést" építenek.

Egyben felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ismerje el a tálibok Afganisztáni Iszlám Emirátusát. Eddig egyetlen ország sem ismerte el Kabul új vezetőit.

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés. Nézzük a részleteket!
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás: