Akár önerő sem kell, de nem lesz kisebb a hitelteher a CSOK+ esetében

Továbbra is tervezhetnek – ráadásul a támogatásokat együtt kihasználva immár akár önerő nélkül is - a városban családot alapítani akaró fiatalok. Az első ránézésre hiperkedvező CSOK+ induláskor összességében nem kedvezőbb, mint a jelenleg még elérhető megoldás, ám a 2. és 3. gyermekek megszületésével ez változik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.

Akár önerő sem kell, de nem lesz kisebb a hitelteher a CSOK+ esetében

A csütörtökön megismert változtatások értelmében 2024-től az eddigi külön állami támogatás és kedvezményes hitel helyett a január elsejétől bevezetett CSOK+ már csak hitel formában érvényesül, igaz, a gyermekvállalást a kormányzat a második és harmadik gyermek világra jöttét követően 10-10 millió forintos tőketartozás elengedéssel honorálja. A feltételek szerint a fiatal családok az első lakáshoz jutás esetében maximum 80 millió forint értékű ingatlan megvásárlására kapnak lehetőséget, lakásbővítés vagy újabb ingatlan vásárlása esetén azonban az értékhatár a városokban 150 millió forintra emelkedik.

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértő szerint az elmúlt hónapok félelmeihez képest jó hír, hogy a városokban élő, és kifejezetten a budapesti fiatal családoknak továbbra is nyitott lesz az út ahhoz, hogy gyermekeiket saját lakásban nevelhessék fel. Ugyanakkor a szakértő arra hívja fel a figyelmet, hogy az új konstrukció összességében induláskor a jelenleginél még kiadásokkal is szembesíti majd az első lakáshoz jutni akaró családokat, amennyiben azok három gyermeket terveznek. Amiben mégis új a mostani konstrukció az az, hogy a Babaváró igénylésével együtt a fiatal családoknak lényegében önrész nélkül lesz módja az első lakáshoz jutáshoz, hiszen a kormányzat ezt januártól a jelenlegi 20 helyett 10 százalékos önerő vállalása mellett teszi elérhetővé számukra. Erre a célra pedig a 80 millió forintos felső értékhatár esetében a 11 millió forintra emelkedő Babaváró támogatás összege elegendő lesz.

A BiztosDöntés.hu számításai szerint a 2023-as feltételek mellett a fiatal, az első, 80 millió forintos lakásba költözni vágyó család a következő tételekkel számolhat – ha teljesül a 3 gyermek vállalása.

1.     Babaváró 3 gyermek vállalásakor 10 millió forint -  önrészként az igénylést követő 90. naptól 100%-ban beszámítható
2.     Önrész a 20%-os szinthez 6 millió forint
3.     CSOK támogatás: 3 gyermek, 10 millió forint
4.     20 éves CSOK hitel: 3 gyermek, 15 millió forint törlesztőrészlet 3%-os kamattal: 83 200 forint
5.     A fennmaradó 39 milliós részre piaci hitel (20 évre) a piacon ma elérhető, 7,5 százalékos THM-mel: 314 200 forint

A havi törlesztőrészlet: 393 400 forint. Az MNB hitelfék szabályok alapján tehát a családnak nettó 657 000 forintos jövedelmet kell igazolnia és rendelkeznie kell 6 millió forint önrésszel.

A 2024-es CSOK feltételek szerint a konstrukció az alábbi módon alakul – azzal a vegytiszta számítással, hogy az igénylő családnak már van egy gyermeke, a másik kettőre vonatkozó vállalás pedig a hitelfelvételt követő hónapokban ikerszüléssel teljesül.

1.     Babaváró 11 millió forint
2.     Maximum 50 millió forintos CSOK-hitel 3%-os kamattal 277 600 forint
3.     19 millió forint értékű 20 éves piaci hitel 7,5%-os THM-mel 153 600 forintos törlesztőrészlet

Az összes induló hitelteher így 431 200 forint. Ehhez 718 ezer forintos jövedelem igazolása szükséges, ám továbbra is hangsúlyozzuk, hogy önerő nélkül lehetősége van a családnak az új lakásba költözésre.

Sokat számít, mikor születik a 2. és a 3. gyerek – és lesz-e több

Nagyon kedvező változás ugyanakkor, hogy ha a 2. és 3. gyermek megszületik, akkor 10-10 millió forinttal csökken a CSOK+ hitel tőkerésze, és így a törlesztőrészlete is kevesebb lesz. A 10 millió forintos CSOK+ tőkeelengedés 20 éves futamidőnél a startnál számítva 55 ezer forinttal csökkenti a CSOK+ törlesztőrészletet. Ha eljátszunk azzal a lehetőséggel, hogy a 2. és 3 gyermek születése a hitelfelvétel idején már igazolható (több, mint 12 hetes ikermagzatként), akkor a 30 millió forintra csökkent CSOK+ hitel törlesztőrészlete csak 166 400 forint. A kiegészítéshez szükséges 19 milliós piaci hitellel együtt is a havi törlesztőrészlet csak 320 000 forint. Az MNB hitelfék szabályok alapján a családnak itt elegendő lehet nettó 600 000 forintos jövedelmet igazolnia, ám önerő nélkül lehetősége van az új lakásba költözésre.

Az sem mellékes, hogy a futamidő első évében csak a 3 százalékos kamatot kell majd törleszteniük, illetve a gyerekek megszületése után egy év törlesztési szünetet kérhetnek.

Ráadásul a korábbi CSOK szabályokkal ellentétben a rendszer további 10-10 milliós tőkeelengedéssel „jutalmazza” a 4. és az 5. gyermek megszületését is.

A 25 éves CSOK+ lesz a kelendő

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a kedvezményes CSOK hitel esetében a legtöbben élni fognak a maximális 25 éves futamidővel – ami ugyanakkor ma még nagyon ritka a piaci kockázatú hitelek esetében. A futamidő hosszabbítással az 50 milliós maximális CSOK-hitel esetén az induló havi törlesztőrészlet 40 ezer forinttal, 237 ezer forintra csökkenthető. A két gyermek megszületésével 30 millió forintra csökkenő tőketartozás esetében a CSOK-hitel futamidejének hosszabbítása 24 ezer forintos havi spórolást, azaz 142 ezer forintos törlesztőrészletet jelenthet.

A szakértő emlékeztetett arra, hogy a várakozások szerint a piaci hitelek kamata a következő hónapokban tovább csökken majd, így a jövőben a családok hitelterhe is alacsonyabb lehet. Ugyanakkor a BiztosDöntés.hu szakértője szerint még hosszú távon sem várható olyan piaci környezet, amikor a piaci lakáshitelek kamatai versenyképesek lennének a támogatott 3 százalékos CSOK+ hitellel.

Könnyebben lehet nagyobb lakásba költözni

Gergely Péter szerint a felújításokra, bővítésekre szinte bizonyosan elég lenne a 80 milliós felső határ, a 150 milliós felső limittel, és a 2. lakás megvásárlásának lehetőségének biztosításával a kormányzat a család bővülésével szükségessé váló nagyobb lakásba költözést könnyíti meg, figyelembe véve a jelenlegi fővárosi (és több vármegye székhelyen látható) ingatlanárakat.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: