Aki teheti kezdje újra törleszteni a hiteleit!

Aki teheti kezdje el újra törleszteni a hiteleit; a bankok támogatják az ügyfeleket a felelős egyéni döntés meghozatalában a 2022. június 30-ig meghosszabbított moratóriumban történő részvételről - mondta Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

Aki teheti kezdje újra törleszteni a hiteleit!

Hangsúlyozta, hogy a bankszövetség egyetért és támogatja, hogy lezárják a koronavírus-járvány miatt tavaly bevezetett hitelfizetési moratórium általánosan biztosított változatát.
    
A moratórium a rászorulóknak, nehéz helyzetűeknek folytatódik, abba a bejelentkezés önkéntes és idén október végi időkorláthoz kötött. A bankszövetség adatai szerint tízből hét ügyfél elvileg kérheti a moratóriumban maradást, de az elnök úgy véli, ennél kevesebben fognak ténylegesen élni vele, így novembertől jelentősen csökkenni fog a moratóriumban részt vevők száma.
    
Jelasity Radován megjegyezte: pontos rendelet még nem jelent meg, a bankok értesíteni fogják az ügyfeleket a szabályokról.
    
Felidézte, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn bejelentette: a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve nevelők, a közfoglalkoztatottak, és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük kérhetik a törlesztési moratórium hosszabbítását. Hozzátette: a vállalkozások esetében azok kérhetik, amelyeknek az árbevétele legalább 25 százalékkal esett az előző évhez képest.
   
Jelasity Radován fontosnak nevezte, hogy azoknak, akik hosszabbítani szeretnék a moratóriumot 2022 június végéig, erről a jogosultsági feltételek fennállása esetén nyilatkozniuk kell majd a bankjuknak. A bent maradás tehát nem automatikus - mondta.
   
Értékelése szerint a magyarországi moratórium messze a legkedvezőbb a régióban, az automatikus volt, nem volt törlesztőrészlet növekedés.
    
Az elnök szerint a hitelmoratórium miatt megnőtt hitelállománynak bevételnövelő hatása van. Míg a bankszektor tavalyi éve a válságkezelésről szólt, idén eredményes első fél évet zártak. A 2019-es 14,7 ezer milliárdról az idén 18,3 ezer milliárdra nőtt az ügyfélhitel-állomány. A működési bevételek 976 milliárd forintra nőttek idén január-júniusban a 2019-es 769 milliárd forintról és a tavalyi első féléves 30 milliárd forintról. A járvány miatti kiadások folyamatosan nőttek, 652 milliárd forintra a tavalyi 626 milliárd forint után. A céltartalék mértéke az időszakban a tavalyi 144 milliárd forint után idén alig 12 milliárd forintot tett ki. A szektor idei első féléves profitja 405 milliárd forint volt, ebből 266 milliárd forint származott belföldről. Kiemelte: a bankszektor támogatást nem kapott, kiállt a válságban az ügyfelek mellett, és befizette tavaly az 55 milliárd forintos extra adóterhet.
    
Kovács Levente főtitkár szerint szakmai javaslatukban már bevezetésekor a rászorultságot tartották a fő szempontnak a hitelezési moratóriumnál. A díjmentes szerződésmódosítással kérhető előtörlesztést, vagy többlettörlesztést a bankszektor biztosítja az ügyfeleknek. Kifejtette: a magyar bankszektor a veszélyhelyzet kihirdetésétől felelősen végrehajtotta a számára előírt kötelezettségeket. A moratórium lehetőségét késedelem nélkül kialakított adminisztrációval biztosította, a különadót befizette.
    
A mostani bejelentést a szektor tanulmányozza. Szeretnék és méltányosnak éreznék, ha a szempontjaikat mélyebben figyelembe vennék a végső jogszabály kialakításában - mondta. A magyar gazdaság teljesítménye stabilizálódott, eredményei erősödést mutatnak. Meggyőződésük, hogy a családok és a vállalatok is képesek új lendülettel dolgozni a saját jólétükért és a társadalom teljesítményéért. Mindenkit arra bíztatnak, hogy aki teheti, térjen vissza a hitele törlesztéséhez.
    
Becsei András alelnök arról beszélt, hogy a lakáshitelezés jelentős része digitálisan már megvalósítható, a statisztikai értékbecslés pedig költséghatékonyabbá teszi ezt a folyamatot. Az elektronikus pénzügyi műveletek kedvezőbb adózását javasolják, a tranzakciós illeték szabályozásának finomhangolását és illetékmentességet az elektronikus műveletek után.
    
A fenntartható bankolás érdekében a hitelezéshez kapcsolódó közvetett költségek csökkentését javasolják, így - például - a közjegyzői díjakét. Megfontolandónak mondta egy fenntarthatósági tematikájú zöld hónap bevezetését, amivel erősíthető az ügyfelek tudatossága. Ezekkel a lépésekkel látványos előrelépés történhet a magyarországi bankrendszer fenntarthatóságának erősítése terén - vélekedett.

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás: