Áldás és átok az állampapír a lakáshitel piacnak

Az elmúlt években megszokotthoz képest kevesebb lakás vásárlásához kellett hitel idén tavasszal, hiszen az emberek egy része az állampapír-megtakarítását tette át ingatlanba. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ugyanakkor a megugró árak miatt azok, akiknek mégis hitelre volt szükségük, komolyabb összegeket vettek fel. A szakértő szerint a következő hónapokban lassulhat a kihelyezések növekedésének dinamikája.

Áldás és átok az állampapír a lakáshitel piacnak

Egyszerre volt áldás és átok a hazai lakáshitel piacnak az állampapírokból kiáramló vagyontömeg. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője a Duna House lakáspiaci tranzakciós becsléseit idézi, ami szerint az év első három hónapjában 8,8 százalékkal a 2024-es 30 154 darabról 32 805 darabra nőtt a lakáspiaci adásvételek száma.

Az emelkedés egyik oka egyértelműen az állampapírok után kapott magas hozam, illetve az immár kisebb kamatot és így megtérülést biztosító állampapír konstrukciókból az ingatlanpiaci befektetésekbe áramló tőke volt.

Kevesebb lakásvásárláshoz kellett hitel

Eközben a lakáshitel szerződések darabszáma a negyedév alatt 11,6 százalékkal 19 393 darabra emelkedett 2025-ben. Gergely Péter arra hívja fel a figyelmet, hogy az állampapír kifizetések megjelenésével párhuzamosan februárban és márciusban csak a tranzakciók 53,8, illetve 56,7 százalékához kapcsolódott a lakáshitel felvétel.

Mindez egyértelműen annak köszönhető, hogy az ügyfelek más forrásból - állampapírból - tudták finanszírozni a lakás tranzakcióikat.

Az idei első negyedévben így összesen a lakásvásárlások 59,1 százalékához kapcsolódott lakáshitel felvétel, ami elmaradás a 2024 évi 63,9 százalékhoz képest.

A BiztosDöntés.hu szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy 60 százalékos szint alá utoljára 2023-ban jutott az ingatlanfinanszírozás aránya a lakáspiaci tranzakciók arányában. Akkor az értékesítések mindössze 52,6 százalékához kapcsolódott hitel, ami azzal volt magyarázható, hogy a lakáshitel kamatok az egekbe szöktek.

Hitelből egyébként legkomolyabb mértékben 2021-ben vásároltak a magyarok: akkor a tranzakciók 68,1 százalékához kapcsolódott lakáshitel felvétel, ami az akkoriban mélypontra érő kamatoknak volt köszönhető. (A 10 évre fixált piaci lakáshitelek átlagos teljes hiteldíj-mutatója (thm) akkor 4 százalék alá is becsúszott – idén március végén mindez 6,76 százalék volt.).

Megugró hitelösszeg

Ami nem tett jót a lakás hitel szerződések számának, az összességében komoly segítséget jelentett a kihelyezett hitelek összegében. Az év első három hónapjában 383 milliárd forint értékben születtek lakáshitel-szerződések. Ez 44,5%-os növekedést jelent 2024-hez képest, s minden idők legnagyobb összegű első negyedéves folyósítását takarja - emlékeztet a BiztosDöntés.hu szakértője.

Ezen belül a 137,8 milliárd forintot közelítő márciusi finanszírozási adat minden idők harmadik legkomolyabb összegű kiutalását hozta. Ennél csak 2022 áprilisa és májusa volt erősebb, ami az új, energiatakarékos lakások megvásárlását támogató, maximum 3%-os kamatú MNB Zöld Otthon hitelprogram szerződéseinek volt köszönhető.

Gergely Péter szerint az állampapír piacból kiáramló pénzekre már előre számító lakáspiacon komoly drágulás következett be, aminek köszönhetően az átlagos hitelösszeg is megugrott, ami idén márciusban már a 19,4 millió forintot közelítette.

Az első negyedévben átlagosan 51 százalékkal magasabb, 19,21 millió forintos átlagos hitelösszeg alakult ki, szemben a 2024 első három hónapját jellemző 12,7 millió forinttal szemben.

Nehéz lesz fenntartani a dinamikát

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a következő hónapokban az egyre magasabb bázisértékek miatt komoly kihívást jelent majd a növekedési ütem fenntartása a lakáshitel-piacon.(Az elmúlt év tavaszán sorra dőltek a korábbi abszolút csúcsok a piaci lakáshitelezésben.)

Az is kétélű a szakértő szerint, hogy az állampapírokból kiáramló összegek kipörgése után vajon többen fordulnak-e a lakáshitelekhez. Nem felejthető el ugyanis az, hogy a többletpénz az esetek döntő többségében a saját erőt erősítette. Néhány nagybefektetőt leszámítva a vásárlások döntő töbségénél az állampapír beforgatása mellett szükség volt hitelre is.

A másik oldalon a BiztosDöntés.hu szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy az extra pénz által felhajtott lakásárak sokakat elriaszthattak a piactól. Miután már vannak arra utaló jelek, hogy a kereslet csökken, az árak növekedése megállhat, így a vevők jobb helyzetbe kerülhetnek a következő hónapokban. (Természetesen az ő esetükben is szükség lesz új hitelre.)

Nem úgy kombinálnak, hogy a hitelnek jó legyen

Ami Gergely Péter szerint meglepő, hogy a piaci szereplők a CIB Bank kivételével nem láttak érdemi lehetőséget abban, hogy az állampapírból érkező pénzeket és a lakáshitelezést összekössék.

Miközben arra szép számmal van példa, hogy a bankbetétet és a befektetési jegyet kombináló befektetést kínálnak az ügyfeleknek - Gránit Bank Hozampáros, K&H Bank Mix Megtakarítás, CIB Bank Tandem Megtakarítás, MBH Bank 3 Hónapos Kombinált Betét – addig hitel mellé egyedül a CIB nyújt kamatkedvezményt azoknak az ügyfeleknek, akik komoly (akár állampapírból érkező) megtakarítást tartanak a hitellel párhuzamosan a banknál.

A CIB a banknál elhelyezett megtakarításért komoly kamatkedvezményt ad, a Mozgástér Kedbezménycsomaggal a thm akár 6 százalék alá is benézhet. Igaz, ez utóbbihoz 60 milliós megtakarítást kell a banknál elhelyezni. De 10 millió forintos megtakarítással is a piac egyik legjobb, 6,57 százalékos thm-jét kapjuk egy 30 milliós, 20 évre felvett hitel esetében – jelzi Gergely Péter.

Pang a használt ingatlanok piaca, az újépítésű kínálatra várnak most a vevők

Az Otthon Start program több ezer plusz adásvételt hozott az ingatlanpiacra az elmúlt hónapokban, de mára a magasan járó ingatlanárak és a várhatóan bővülő újépítésű kínálat miatt a használt lakások iránti kereslet látványosan visszaesett, sok vevő most kivár.
2026. 03. 17. 11:00
Megosztás:

A csökkenő olajárak nyomán enyhültek a globális inflációs félelmek, mérséklődtek a kötvényhozamok

Miután pár hajó átjutott a Hormuzi szoroson, érdemben csökkentek az olajárak és enyhült a feszültség és a globális inflációs félelmek, csökkentek a kötvényhozamok és gyengült a dollár.
2026. 03. 17. 10:30
Megosztás:

A reményt keltő hírek nyomán esett a nyersolaj ára, ami lendületet adott a tengerentúli részvénypiacoknak

1% körüli pluszban zártak hétfőn a fontosabb tengerentúli részvényindexek, a hangulat javulását az olajárak számottevő csökkenése váltotta ki azt követően, hogy hírek szerint a blokád ellenére hétvégén tankerek kelhettek át a Hormuzi-szoroson. A Dow 0,7%-ot erősödött, az S&P 1, a Nasdaq Composite 1,2%-kal került feljebb, a Russell2000 középvállalati index pedig 0,9%-os nyereséget könyvelhetett el tegnap.
2026. 03. 17. 10:00
Megosztás:

Fellélegezhettek az európai részvénypiacok, csökkent a nyersolaj ára, a BUX azonban tovább gyengült

Emelkedéssel indult a hét a nyugat-európai tőzsdéken, az irányadó indexek kisebb nyereséget könyvelhettek el a hétfői kereskedés végén. Pedig a délelőtt folyamán még kisebb mínuszban álltak a főbb indexek, azonban zárásra a Stoxx600 0,4, a DAX 0,5, a FTSE100 pedig 0,6%-os pluszt mutatott. A részvénypiaci hangulat javulása leginkább annak volt köszönhető, hogy enyhültek az Irán elleni háborúval, illetve a Hormuzi-szoros lezárásával kapcsolatos aggodalmak.
2026. 03. 17. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 17. 08:30
Megosztás:

Új kerékpárutat építenek Szeghalmon

Új kerékpárút épül a Békés vármegyei Szeghalmon 190 millió forint uniós támogatásból - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 03. 17. 08:00
Megosztás:

Nőtt a külföldieknek kiadott munkavállalási engedélyek száma Bosznia-Hercegovinában

Bosznia-Hercegovinában 2025-ben 6702 munkavállalási engedélyt adtak ki külföldi állampolgároknak a több ágazatban tapasztalható munkaerőhiány miatt - közölte az ország Munkaügyi és Foglalkoztatási Ügynöksége.
2026. 03. 17. 07:30
Megosztás:

Ötször többet fizethetnek a napenergiáért

Új programmal ösztönzi a lakossági energiatárolást a Wagner Solar Hungária Kft., amely szerint a napelemes rendszerek megtérülése jelentősen gyorsítható.
2026. 03. 17. 07:00
Megosztás:

A csehek 41 százaléka támogatja a bevándorlást egy friss felmérés szerint

Hasznosnak tartja a bevándorlók befogadását a csehek 41 százaléka, 21 százaléka ellenzi, míg 31 százalékának nincs konkrét véleménye - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Prágában.
2026. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Kezdődik az AI Start 500 program

Hétfőn kezdődik a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten Palkovics László.
2026. 03. 17. 05:30
Megosztás:

Pályázaton nyertes diákokat díjaztak a Parlamentben

A Parlamentben vehette át elismerését a "Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" elnevezésű, főiskolai és egyetemi hallgatóknak meghirdetett pályázat első három helyezettje és két különdíjasa.
2026. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Az EU három entitást és két embert szankcionált kibertámadások elkövetése miatt

Korlátozó intézkedéseket fogadtak el az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn három olyan entitás és két személy ellen, akik felelősek az EU és tagállamai, valamint partnerei elleni kibertámadásokért.
2026. 03. 17. 04:30
Megosztás:

Magyar éttermek jövedelmezőségét segítené a nemzetközi startup

A Choice éttermi technológiai startup 7,1 millió dollárt gyűjtött egy új finanszírozási körben, és tovább terjeszkedik Közép- és Kelet-Európában, többek között Magyarországon, ahol a vállalat helyi csapatot épít és partneri kapcsolatokat erősít a legfontosabb iparági szereplőkkel.
2026. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Bitcoin és XRP ralizik, miközben az olaj ára 97 dollárra esett

A piacok pozitív hangulatban indították a hetet: a vezető kriptovaluták és az amerikai tőzsdei határidős indexek emelkednek, miközben az olajpiac továbbra is erősen ingadozik a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. A befektetők óvatos optimizmussal figyelik az energiaellátási kockázatokat, miközben a kockázatos eszközök iránti kereslet újra erősödni kezdett.
2026. 03. 17. 03:30
Megosztás:

Képzési anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok felkészülését

Képzési anyagokkal segíti a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a szavazatszámláló bizottságok (szszb-k) felkészülését: az oktató célú kisfilmek mellett közzétette a bizottságok részére készített választási tájékoztató füzeteit is.
2026. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Recept nélküli gyógyszert szedsz? Ezért ment fel az ára jelentősen

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban két vizsgálatot indított a recept nélkül megvásárolható gyógyszerek piacán. Az eljárások célja annak feltárása, hogy a piaci szereplők tevékenysége megfelel-e a versenyjogi szabályoknak, illetve hogy ezek a magatartások hozzájárulhattak-e a vény nélkül kapható készítmények gyors áremelkedéséhez. A jelenlegi helyzetről a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adott áttekintést.
2026. 03. 17. 02:00
Megosztás:

A TB-kiskönyvedet kidobhatod - mi van helyette akkor?

2026 év elején megszűnt a papír alapú „Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról”, közismert nevén a TB-kiskönyv, amely hosszú évtizedeken keresztül a biztosítási jogviszonyok és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásainak papíralapú nyilvántartására szolgált.
2026. 03. 17. 01:00
Megosztás:

6 éves lett a Solana: több mint 518 milliárd tranzakció és hatalmas növekedés a blokkláncon

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a kriptovilág egyik leggyorsabb blokklánca. A Solana hálózat 2026. március 16-án ünnepelte indulásának hatodik évfordulóját, és az alkalomból közzétett statisztikák lenyűgöző számokat mutatnak. A lánc eddig több mint 518 milliárd tranzakciót dolgozott fel, miközben a decentralizált kereskedés, a stabilcoinok, a fizetések és a tokenizált eszközök területén is gyors növekedést produkált.
2026. 03. 16. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság ütemtervet vár Kijevtől a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására

Az Európai Bizottság egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának arról, hogy ütemtervet vár a Barátság kőolajvezeték újbóli működésbe állítására - jelentette ki Dan Jorgensen energiaügyekért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
2026. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Felrobbant a tokenizált arany piaca: 12 hónap alatt 4,8-szoros növekedés, már 5,5 milliárd dollárnál jár

Csendben, szinte észrevétlenül robbanásszerű növekedésen ment keresztül a tokenizált árupiac. Az elmúlt egy évben közel ötszörösére nőtt a teljes piaci kapitalizáció, amely már meghaladja az 5,5 milliárd dollárt. A növekedést szinte teljes egészében a blokkláncra vitt aranytermékek hajtják: a tokenizált arany gyakorlatilag az egész piacot uralja, miközben más nemesfémek alig játszanak szerepet.
2026. 03. 16. 22:30
Megosztás: