Átadták a reprodukciós kutatóközpontot Pécsen

Átadták a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának megújult épületét a baranyai vármegyeszékhelyen pénteken.

Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára elmondta: a beruházás 2,8 milliárd forintból, azon belül 2,2 milliárd forint európai uniós és 600 millió forint kormányzati támogatásból készült el.

Világszínvonalú reprodukciós központ és a szülészeti klinika kutatási tevekénységhez szükséges laboratórium kezdte meg működését, mindez hozzájárulhat a sikeres meddőségi kezelésekhez, a reprodukciós beavatkozások hatékonyságának növeléséhez, a demográfiai stabilitás megteremtéséhez - közölte. Ismertetése szerint a kutatóközpont tágas, modern fogadóteret, kétágyas, kényelmes kórtermeket is magában foglal, a szülészeti klinika déli homlokzatának, szülőszobáinak, és gyermekágyas osztályának rekonstrukciója a Családbarát szülészet program részeként valósult meg. "A gyermek védelme az anya egészségével kezdődik, a biztonságos fogantatással, szerető, óvó várandósággal, biztonságos és családközpontú szüléssel, a fizikai, mentális, érzelmi egészség minél tökéletesebb biztosításával" - hangsúlyozta Takács Péter, hozzátéve, hogy a pécsi komplexum ezt az egységes szemléletet jeleníti meg.

Jelezte: a reprodukciós kutatóközpont fontos eleme az állami fenntartású egységes humán reprodukciós ellátórendszernek, amelynek kiemelt célja, hogy Magyarország minden részén minden rászorulónak elérhető, ellenőrzött, hatékony ellátást nyújtsanak. A tervek szerint vármegyei szinten hoznak létre férfiaknak és nőknek meddőségkezelő ambulanciákat, hogy ez a kezelés minden vármegyében magas szakmai színvonalon elérhető legyen, emellett erősítik a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó centrumokat - tette hozzá.

Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítési beruházásokért felelős helyettes államtitkára azt mondta, a kutatóközpont amellett, hogy fontos társadalmi tevékenységet szolgál, esztétikus, fenntartható, gazdaságosan üzemeltethető létesítmény. A tárca arra törekszik, hogy minden beruházás ilyen legyen - fűzte hozzá.

Miseta Attila orvosprofesszor, a PTE rektora arról szólt, hogy az egyetemen évek óta kiváló eredménnyel folynak a humán reprodukcióhoz kapcsolódó alap- és alkalmazott kutatások, továbbá azok átültetése a gyakorlatba. E tevékenység centruma eddig a Szentágothai Kutatóközpont volt, a munkában számos, az orvosi, illetve az egészségtudományi karon és a klinikai központban dolgozó szakember is részt vett - fűzte hozzá.

Bódis József orvos, egyetemi tanár, a PTE-t fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben a kutatóközpont szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülészeti klinika számos kiemelkedő teljesítmény, új eljárás, terápia helyszíne volt. Példaként az első magyarországi lombikbébit, a nőgyógyászati endoszkópia rutinmódszerré válását, a magzatvíz-utántöltést, a méhen belüli sebészetet említette.

Sebestyén Andor, a PTE Klinikai Központjának elnöke arra mutatott rá, hogy a kutatóközpontban a legmagasabb szintű ellátás, tudományos és kutatómunka folyik.

Kovács L. Gábor orvosprofesszor, akadémikus, a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvostudomány mai állása szerint a mesterséges megtermékenyítésben részt vevő tíz anya közül hat-hét "gyermek nélkül megy haza akkor is, ha az orvostudomány minden létező tudását beleadja". Ezt a rést csak akkor hidalhatja át az orvostudomány, ha innovatív, eddig nem alkalmazott módszerekhez nyúl, ha segítségül hívja a természettudomány, a kémia, a genetika, az immunológia összes jeles képviselőjét és a legmodernebb műszerparkot, a fejlesztéssel "ezt a lehetőséget kaptuk meg" - hangsúlyozta.

Kovács Kálmán szülész-nőgyógyász, a szülészeti klinika igazgatója köszönetet mondott a kivitelezőknek, továbbá az intézmény dolgozóinak, akik a felújítás másfél éve alatt is biztosították a magas színvonalú betegellátást. Az eseményen kiosztott sajtóanyagban szerepel, hogy Magyarországon a házaspárok 15 százaléka, 150 ezer pár küzd a gyermektelenség nehézségeivel.


Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás:

Magyarország használtautó-piaca továbbra is az egyik legkevésbé átlátható Európában

Magyarország használtautó-piaca továbbra is a kevéssé átláthatók közé tartozik Európában - közölte a carVertical autóipari adatszolgáltató pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 17. 12:00
Megosztás:

Moszkva kész nagyobb mennyiségben szállítani energiahordozókat Európának

Oroszország készen áll arra, hogy nagyobb mennyiségben szállítson energiahordozókat Európába - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes pénteken Moszkvában az idei Oroszországi Energiahét című fórumon.
2026. 10. 17. 11:00
Megosztás:

Ukrajnáról tárgyalt az orosz elnök és a pápa

Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és XIV. Leó pápa - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
2026. 10. 17. 10:00
Megosztás:

A kulturális tárca feljelentést tett a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Feljelentést tett a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csaknem 20 millió forintos feltételezett vagyoni hátrány miatt, költségvetési csalás gyanújával a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt - közölte a tárcavezető pénteki Facebook-bejegyzésében.
2026. 10. 17. 09:00
Megosztás:

BlueSphere ETF, AI-támogatás vagy apránként félretett forintok – három út a befektetésekhez

Befektetni sokféleképpen lehet, és az sem mindegy, ki milyen tapasztalattal, tudással vagy éppen mekkora összeggel vág bele. Van, aki már otthonosan mozog a befektetések világában és maga szeretne dönteni, más inkább szakértővel konzultálna a befektetési lehetőségekről, sokan pedig még csak most tennék meg az első lépést.
2026. 10. 17. 08:00
Megosztás:

Elon Musk vagy a Coinbase vezére bírja jobban az italt? Különös ranglista kavart vihart a techvilágban

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong végzett az utolsó helyen azon a listán, amely 39 technológiai vezető alkoholfogyasztását rangsorolta a Stripe Cheeky Pint című podcastjában. Armstrong szerint azonban éppen ez az eredmény teszi őt a valódi győztessé: ha az egészségmegőrzést nézzük, az alacsony alkoholfogyasztás inkább előny, mint hátrány.
2026. 10. 17. 07:00
Megosztás:

Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás: