Az Agrárminisztérium a kaszálási korlátozások feloldását kéri Brüsszeltől

Az aszályhelyzet miatt az Agrárminisztérium az Európai Bizottsághoz fordul az agrár-környezetgazdálkodási programban résztvevők érdekében - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői közleménye szerint.

Az Agrárminisztérium a kaszálási korlátozások feloldását kéri Brüsszeltől

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazánkat sújtó rendkívüli aszályhelyzet miatt a növénytermesztők mellett az állattartók is súlyos károkat szenvednek el. A takarmány előállításhoz szükséges terméshozamok ugyanis messze a normális mennyiség alatt maradnak. Az agrártárca minden lehetséges eszközzel küzd ebben a nehéz helyzetben annak érdekében, hogy csökkenjenek a mezőgazdasággal foglalkozó gazdaságok veszteségei - tette hozzá.

A tárcavezető kiemelte, a küzdelem egyik lépéseként hazánk soron kívüli engedélyt kért az Európai Bizottságtól az agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG) érintett gyepterületekhez kapcsolódó időbeli kaszálási korlátozások feloldására. Nagy István abban bízik, hogy a Bizottság felméri a helyzet valódi súlyát, és az állatok ellátása érdekében lehetőséget ad az időbeli korlátozások mérséklésére. A tervezett intézkedéssel - amennyiben azt a Bizottság jóváhagyja - enyhíthetünk a gazdálkodók gondjain annak ellenére, hogy az aszállyal érintett területekről már csak csökkent értékű takarmány nyerhető ki - fűzte hozzá a miniszter.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a magyar agrárium és élelmiszerellátás biztonságának fenntartása nemzetstratégiai jelentőségű ügy, hiszen az önellátás képessége a társadalmi stabilitás fontos pillére. A mezőgazdaság szereplői kitartó és elkötelezett munkájukkal erős és válságálló ágazatot tudhatnak magukénak, melynek működtetésében a továbbiakban is számíthatnak a kormány támogatására - hangsúlyozta Nagy István.

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás:

Elfogyott a Bitcoin gamma-hatás – de a likviditás még mindig gátat szab az emelkedésnek

A Bitcoin árfolyama látszólag mozdulatlan, de a derivatív piac mélyén komoly átrendeződés zajlik. Miközben a BTC 66 000 dollár körül oldalaz, több milliárd dollárnyi gamma-kitettség (gamma exposure) futott ki az opciós piacon. A mechanikus árfolyam-erősítő hatás eltűnőben van – a kérdés most az, hogy visszatér-e a likviditás, vagy továbbra is törékeny marad a piac.
2026. 02. 27. 17:30
Megosztás:

4iG megállapodás a Mubadalával

A 4iG Csoport és a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala), a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága megállapodást írtak alá, amelynek keretében a Mubadala 50 millió USD összegű befektetést valósít meg a magyar vállalatcsoportban, a lejáratkor kötelezően 4iG részvénnyé alakuló kölcsönszerződés keretében.
2026. 02. 27. 16:30
Megosztás:

Az amerikai közlekedési hivatal Hedera-alapú útdíjrendszert szabadalmaztatott

Egy amerikai kormányzati tisztviselő országos közúti díjszedési rendszert szabadalmaztatott a Hedera technológiájára építve – a lépés új lendületet adott a HBAR ökoszisztémának és a hosszú távú intézményi adoptáció narratívájának. A fejlemény nem pusztán spekulatív kriptós hír, hanem egy kézzelfogható, állami szintű kezdeményezés, amely a decentralizált főkönyvi technológiák (DLT – Distributed Ledger Technology) infrastruktúra-szerepét vetíti előre.
2026. 02. 27. 16:00
Megosztás:

Nőtt a Richter bevétele, csökkent a profit tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 928,96 milliárd forint lett, 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2026. 02. 27. 15:30
Megosztás:

Javul a lakásbiztosítások ár-érték aránya, amit a márciusi kampány tovább erősíthe

Tavaly alig nőttek a lakásbiztosítások éves díjai, a lakásbiztosítási kampánynak, és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is köszönhetően. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság, a rövidesen induló új márciusi lakásbiztosítási kampány még tovább javíthatja a biztosítások ár-érték arányát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 15:00
Megosztás:

Tízmilliárd forintból új gyár épül Mezőberényben

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
2026. 02. 27. 14:30
Megosztás:

20 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport árbevétele 2025-ben, egyre nagyobb a nemzetközi piacok aránya

Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20 százalékkal 477 milliárd forintra bővült az árbevétele 2025-ben, ami a partnerekkel közösen irányított vállalatok tevékenységével együtt összesen 587 milliárd forint piaci súlyt jelent. A növekedést elsősorban a kiskereskedelem hajtotta, de a nagykereskedelemi szegmens által képviselt márkák is fokozni tudták az értékesítési tempót tavaly. A Csoport nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta, többek között a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez, új kereskedelmi pontok nyitásához és akvizíciókhoz kapcsolódó egyszeri költségek.
2026. 02. 27. 14:00
Megosztás:

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodni Magyarországra érkező újabb beruházásokról, a legtöbb beruházás immár zsinórban harmadjára Kínából érkezett, de rekordszámú beruházás jött az Egyesült Államokból is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2026. 02. 27. 13:30
Megosztás:

Ötmilliárd forint feletti nyereményt ígér az Ötöslottó

Az elmúlt majdnem 70 év negyedik legnagyobb nyereménye várja a hétvégén az Ötöslottó játékosait. Ebből az összegből szinte bármilyen álmot megvalósíthatna a nyertes.
2026. 02. 27. 13:00
Megosztás:

Erős növekedéssel zárta 2025-öt az SAP Hungary

Eredményes évet zárt 2025-ben az SAP Hungary: a vállalat magyarországi csapata a negyedik negyedéves célokat 119%-on, az éves célokat pedig 112%-on teljesítette, miközben a 2024-es éves árbevételét 26,3%-kal haladta meg. A teljesítmény hátterében a hazai vállalatok felhőalapú modernizációs igénye, az adatalapú működés felértékelődése és a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba történő beépítésének gyorsuló üteme áll.
2026. 02. 27. 12:30
Megosztás:

Hogyan segítik az okoseszközök a tanulást?

Az érettségi és a felvételi időszaka sok diák számára az egyik legintenzívebb, legfeszítettebb életszakasz. A felettük tornyosuló tananyag és a szoros határidők érthető módon komoly stresszhelyzeteket teremthetnek. Ilyenkor az okoseszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek és okosórák – valódi szövetségeseink lehetnek. De csak akkor, ha mi irányítjuk őket, és nem ők kezdik el uralni a mi életünket.
2026. 02. 27. 12:00
Megosztás:

Kié lesz az EU új vámhatósága?

Az Európai Unió új vámhatóságának létrehozása túlmutat egy adminisztratív döntésen: intézményi precedenst és potenciális hatáskörbővülést jelent. A székhelyért folyó verseny a presztízsen túl az uniós erőviszonyokról és a földrajzi egyensúlyról szól. Az új döntési mechanizmus megerősíti az Európai Parlament befolyását, miközben a Szerződések formális módosítása elmarad. Ez felveti a kérdést, hogy a központosítás és az ügynökségalapú kormányzás milyen mértékben alakítja át a tagállami szerepet. A vámreform így nem csupán szakpolitikai modernizáció, hanem szuverenitási vita is. A tét: ki irányítja az új hatóságot – és ki gyakorolja az újonnan kialakuló uniós kompetenciát?
2026. 02. 27. 11:30
Megosztás:

Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom - MBH gyorselemzés

A turizmus az év kezdetén is bővülni tudott: 2026 januárjában a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakák száma 3,6%-kal bővült év/év alapon, mind a belföldi és mind a külföldi turisták száma emelkedett. Az idegenforgalom bővülésének folytatódására számítunk 2026-ban is; a hazai növekedést több tényező is támogatja, így a reálbérek emelkedése, illetve a kormányzati transzferek.
2026. 02. 27. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Ázsiában a záráshoz közeledve mérsékelt emelkedéseket látunk. A Nikkei 0,2, a KOSPI 0,4, a Hang Seng 0,9, a SSEC 0,4%-os pluszban van.
2026. 02. 27. 10:30
Megosztás: